Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-24
12 átalakulás történelmi s zemszögből nézve rendkívüli sikerességét elsősorban annak köszönhetik, hogy nem a múlt század hetvenes éveinek lejáratott gazdaságpolitikáját folytatták, hanem alacsony adókra és korlátozott állami részvételre épülő, növekedésbarát gazdaságpolitikával sike resen alkalmazkodtak a világgazdasághoz. Az alkotmány bukása lehetőség arra, hogy az integrált "politikai Európa" helyett egy nyitott "kereskedelmi Európa" szülessen. Egy szabad versenyen és piacgazdaságon alapuló Európában az új tagországoknak jó esélyü k van arra, hogy megszüntessék a kontinens két része között évszázadok óta meglévő életszínvonalkülönbséget. A viszonylag jól képzett, áldozatokra is hajlandó munkaerő és a versenyt bátorító gazdaságpolitika lehetőséget adhat a gyors felzárkózásra. A té t Európa egésze számára sem kicsi, mert bizonyságot adhatna arról, hogy NyugatEurópa huszadik század elején elindult hanyatlása nem sorsszerű. Az alternatíva pedig az, hogy olyan Európát hagyunk utódainkra, ahol ükunokáink karrierjének csúcsa az lesz, ha pincéri vagy táncosnői állást kapnak Sanghajban. vissza • A szerző a Hayek Társaság elnöke Európa modernizációs programját üdvözölte az EP Az EU soros elnöki teendőit jövő hét pénteken fél évre veszi át Tony Blair T ony Blair messze nincs még túl a csúcson. A brit kormányfő tegnap az Európai Parlamentben elmondott beszédében bizonyította: olyan határozott elképzelésekkel rendelkező vezető, aki képes lehet az EUt elindítani jelenlegi válságából. Bár sokan éppen őt vád olták a válság kirobbantásával, nem feledhető, hogy sem az alkotmányozás kudarcáért, sem az európai polgárok rossz hangulatáért nem felelős. Ezt beszédének alapvetően pozitív fogadtatása is jelezte. Az EU soros elnöki teendőit jövő hét pénteken fél évr e veszi át Tony Blair, aki az unió jövőjéről szóló nyitott és mélyreható vita sürgetésével kezdte beszédét az eleinte őt fenntartással fogadó képviselők előtt. "Nem járja, hogy aki vitázni akar, azt meg akarják félemlíteni és Európaellenességgel vádolják. Véget kell vetni a sértegetéseknek és a személyeskedésnek" – mondta azokra utalva, akik kövér és önző országoknak aposztrofálták a költségvetést megvétózókat. "Szenvedélyes Európapárti vagyok, mindig is az voltam" – mondta, felsorolva, hogy 1975ben ige nnel voksolt NagyBritannia tagságára, a nyolcvanas években szerepet játszott pártja európai irányváltásában, miniszterelnökként aláírta a szociális chartát, közreműködött az európai védelmi politika létrehozásában. "Ez az unió az értékek, a nemzetek és né pek közötti szolidaritás uniója, és nem csupán egy közös piac – mondta. – Hiszek az európai politikai projektben, hiszek az erős és gondoskodó szociális dimenziójú Európában"∫ – fejtegette, kiemelve, hogy a politikai és a gazdasági unió nem ellentétes egymá sssal, hanem éppen egymást erősíti. Ezzel egyértelműen cáfolta Gerhard Schröder német kancellárnak a tegnapi Bildben megismételt állítását, amely szerint e két pólus közötti harcban kellene állást foglalni. "Gazdasági erő nélkül nem lehet a politikai célok at megvalósítani, az állásukat, életszínvonalukat, biztonságukat féltő emberek elvárásainak eleget tenni. Ma Amerika az egyetlen szuperhatalom, Kína és India pedig néhány évtizeden belül a világ legnagyobb gazdaságai lesznek" – emlékeztetett. "Milyen szoci ális Európa az, ahol húszmillióan vannak munka nélkül, a termelékenység messze az amerikai mögött kullog, kevesebben szereznek számítástechnikai diplomát, mint Indiában, s ahol a világ húsz legjobb egyeteméből csak kettő található?" – kérdezte immár nagy t apsot aratva. Az agárpolitika reformjáról szólva közölte, hogy természetesen azt a gazdák szükségleteinek figyelembevételével és megfelelő ütemezéssel kell végrehajtani. Ez azt jelentheti, hogy hajlandó lemondani a visszatérítésről, és elfogadni a költség vetést – melyet elnöksége fő célkitűzései között emlegetett – , ha abban szerepel egy 2013 előtt meginduló agrárreform ígérete. A magyar EPképviselők többsége is jól fogadta Blair beszédét. Szájer József (Fidesz) felszólalásában megdicsérte, amiért megnyi totta a brit munkaerőpiacot az új tagállamok előtt. Üdvözölte a Blair által sürgetett agrárreformot, de figyelmeztetett: annak a régiek és újak között 2013ig fennálló támogatási különbségeket is fel kellene számolnia. Szájer szerint Európa megijedt a vers enytől, ezért is támogatta Blair törekvését a szolgáltatási irányelv elfogadására. SzentIványi István (SZDSZ) lapunknak nyilatkozva üdvözölte, hogy Blair a politikai és a gazdasági projekt elválaszthatatlanságáról beszélt, kimondta, hogy a visszatérítés e ltörölhető, a reformoknak nemcsak a mezőgazdaságra kell kiterjedniük, és hogy folytatni akarja a bővítést.