Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-24
10 Füstbe ment terv Népszabadság • Gere Ádám • 2005. június 24. Megbukott az európai alkotmány, és vele együtt füstbe ment a francianémet közös vállalkozás: a szoros európai integráció Nagy Terve. Fájdalmas a búcsú. Talán ez magyarázza, hogy Chirac elnök és Schröder kancellár annyi szamárságot beszél össze mostans ág. Amikor a ratifikációs folyamat folytatására szólítanak fel, arra kérik a parlamenti vagy népszavazásra készülő tagországokat, döntsék el, szerették volnae azt az alkotmányt, amit most már a francia és a holland népszavazás után biztosan nem kaphatnak meg. A jogszabály ugyanis csak akkor hatályos, ha mind a 25 tagország ratifikálja. Egyébként pedig, ha addig szavaztatják állampolgáraikat, amíg a számukra megfelelő eredmény ki nem jön, saját demokratikus meggyőződésükről állítanak ki szegénységi bizonyít ványt. Némi túlzással azt mondhatnánk Brecht után szabadon: ha a nép nem dönt helyesen, akkor feloszlatjuk a népet, és újat választunk. A Nagy Tervnek két ki nem mondott célja volt: az európai szuperhatalom létrehozása, valamint az európai integráció mot orjaként emlegetett francianémet tengely politikai tehetetlenséggel súlyosbított gazdasági hanyatlásának palástolása. Az elsősorban francia ihletésű Nagy Terv szerint egy alkotmánnyal, államfővel és külügyminiszterrel rendelkező, 450 millió lakosú unió, amelynek az USAval összemérhető GDPje van, nagyhatalomként adhatná el magát a világfórumokon. Ez az elképzelés azonban már fogantatása pillanatában halott volt; Európa ugyanis távolról sem egységes. Egy európai elnök vagy külügyminiszter nem lenne képes 450 millió európai állampolgár nevében fellépni. Ebben a 450 millióban ugyanis benne foglaltatik az angolok történetileg más víziójú, ezért a francianémet tengelytől eltérő álláspontja, a francia és német törekvésekkel szemben mindig bizalmatlan skandiná vok óvatossága, nem beszélve "a rosszul nevelt" keleteurópaiakról. Ám igazából az európai gazdaságok teljesítménye, az európai szociális modell csődje teszi nevetségessé a nagyhatalmi ambíciókat. Európa nyugati részében a gazdaságok betegek. Betegségü k neve versenyképtelenség. Az európai gazdaságok átlagos növekedési sebessége az amerikainak durván a fele, a kínainak és az indiainak kevesebb mint a negyede. Az átlagot erősen lehúzza a francia, német, olasz teljesítmény. Ezek a gazdaságok - a spanyollal együtt - két számjegyű munkanélküliséggel, merev munkaerőpiacokkal, drága és a demográfiai realitásokat teljesen figyelmen kívül hagyó társadalombiztosítási rendszerekkel működnek. Legalább ennyire aggasztó Európa lemaradása az információtechnológiában. N yoma sincs az európai Microsoftnak, Ciscónak, Yahoonak vagy Googlenak. Az európai kereskedelmi kamarák nemrég készült becslése szerint az európai kontinens nemzetgazdaságai a fejlettség tekintetében harminc évvel maradtak el Amerika mögött. A 2000ben na gy dérreldúrral beharangozott lisszaboni agenda, mely szerint Európa az évtized végére az USAval és Japánnal összemérhető technológiai nagyhatalom lesz, mára már a dokumentum szerzői szerint sem ér többet, mint a papír, amire írták. Ez nem meglepő. A z agyonszabályozott pénzügyi és munkaerőpiacok megölik az innovációt. A francia és a német versenyképtelenség még inkább szembetűnő a dinamikusan fejlődő KeletEurópa és a nyolcvanas években magához tért NagyBritannia növekedése mellett. Az egyetlen megol dás, amit a francia és a német politikai elit kitalált, az, hogy az Európai Unió fejlődő részeit igyekeznek lefékezni, vagyis a versenyképes adókörnyezetből és motivált munkaerőből származó előnyüket szabályozással csökkenteni. A trójai faló szerepét töltö tte volna be az alkotmány; melyből minden, de mindennek az ellenkezője is következhet. Az írott szöveg lehetőséget biztosított volna a regulációra hajlamos brüsszeli bürokrácia számára arra, hogy az Európai Unióban liberalizált gazdaságok előnyét szabályoz ásokkal gúzsba kösse. Az alig leplezett stratégiai cél az volt, hogy - a hetvenes években divatos közgazdasági elképzelések szerint - a 450 milliós piac által támasztott kereslet elegendően nagy belső piacot hozzon létre ahhoz, hogy protekcionizmussal megv édhesse Európa polgárait a globalizáció káros hatásaitól. S hogy mi a káros, azt természetesen a brüsszeli bürokrácia dönti majd el.
