Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-02
15 Aztán itt van a szemforgatás a baloldaliság jelszavával. Kádár, miközben munkásokat akasztatott, fölöttébb baloldali volt. A szovjet trad íció a baloldaliságot értékjelző kifejezésnek használja, teljesen függetlenül attól, hogy ez milyen magatartást és milyen politizálást takar. Így baloldali Szili Katalin is, és aki nem őrá szavaz, az a jobboldalt segíti. De ki tudná megmondani, miben áll S zili Katalin baloldalisága? Talán azért baloldali, mert esetleg a sor bal oldalán szokott lépdelni az egyházi körmeneteken? Vagy azért, mert tüntetően elmegy annak a Pongrátz Gergelynek a temetésére, aki a forradalom idején örök érdemeket szerzett magának, de az emigrációból hazatérve haláláig az agresszíven jobboldalivá vált ’56os szervezetek egyik vezéregyénisége lett? Vagy azért, mert amikor a kettős népszavazás után utcai tüntetők, a népszavazás eszméjében rejlő szabad véleménynyilvánítás elvének jó cs őcselékszokás szerint fittyet hányva, gyalázták az MSZPt állásfoglalása miatt, Szili szégyentelenül felmondva szolidaritását saját pártjával és ennek többi vezetőjével, azt kiabálta, hogy ő a maga részéről két igennel szavazott? Az MSZP funkcionáriusai az t hajtogatják, hogy a jobboldalt támogatja, aki Sólyom Lászlóra szavaz, de még senki sem bizonyította be, hogy Sólyom jobboldalibb, mint Szili. Egyáltalán: mit tudunk Szili világnézetéről? A baloldaliság mint üres jelszó: Kádár tapsikol örömében. Sajnos a szabad demokraták is örömet szereznek neki. Mivel úgy döntöttek, hogy nem adnak le szavazólapot, intellektuális és morális szempontból is egyenlőségjelet tesznek a két jelölt közé, ami nyilvánvaló képtelenség. De ennél is súlyosabban esik latba, hogy e dö ntés következtében a szabad demokrata képviselők nem élhetnek jogaikkal, nem szavazhatnak lelkiismeretük szerint. Mi több, egyáltalán nem szavazhatnak. Miután az alkotmány – helyesen – nem a népre, hanem az országgyűlési képviselőkre ruházta az államelnökválasztás jogát, az egyik párt lemond e jogról. A személyes felelősség megnyilatkozásainak betiltására irányuló törekvés olyan elhatározás, amelynek Kádár különleges örömmel tapsikolna, a demokratikus ellenzék mozgalmából kinőtt párt legnagyobb szégyenére. Igaz: ez a határozat végleg meghiúsítja Szili győzelmét, és arra kényszeríti az MSZPt, hogy vagy állítson újabb jelöltet, vagy törődjön bele jelöltjének vereségébe, de a szabad demokraták túl nagy árat fizetnek ezért: az erkölcsi önfeladást. A jelenlegi helyzetben azok, akikben maradt némi szabadságösztön, csak egyet tehetnek. Nem hagyhatják, hogy a jobb- és a baloldal logikája vezesse őket, mert ennek ebben az esetben nincs értelme. Nem párthovatartozás vagy pártsehovanemtartozás szerint kell választani , hanem csakis az alkalmasság kritériuma szerint. Ha ez lenne a képviselők vezérlő szempontja, akkor megszabadulnának az összes nehézségtől, és nem kellene tovább hallgatniuk, hogyan tapsikol sírjában Kádár János. vissza • E örsi István író Ki mondta, hogy roma nem lehet rasszista? KALTENBACH JENŐ A KISEBBSÉGI LÉTRŐL 2005/22 - Közélet • Trencséni Dávid Ne legyünk előítéletesek - mondja a kisebbségi ombudsman , attól, hogy valaki cigány, még lehet rasszista. Vagyis roma is lehet romának farkasa. A jogvédőt - évizednyi tapasztalattal a háta mögött - most az Európa Tanács emberi jogi és kisebbségi biztosának jelölte a kormány, de ő egyelőre a kisebbségi törvény módosításával van elfoglalva. Lehetnék én roma nem roma felmenőkkel? Most még igen. Az unióban és az Európa Tanácsban is csak a közelmúltban kezdtek foglalkozni az etnikai adatok feldolgozásával. A kezdetektől kérdés: ki lehet alanya az antidiszkriminációs jogoknak. Aki kisebbséginek tartja magát. Én is az ö nmeghatározás híve vagyok. Az identitás megválasztása személyes jog, de nem az a korlátok nélküli, visszaélésszerű, folyamatos identitásmódosítás. Az etnikai vagy nemzeti hovatartozás nem alsónemű. És persze bárki mondhatja: ugyan tartozom valahová, ám ehh ez másnak semmi köze, ideértve az államot is. Még akkor is, ha úgy nézek ki, mint egy roma, tekintsenek magyarnak, bárminek. Kínainak.