Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-17
12 kaptak az anyaországi kormányváltás után a határon t úl létrehozott baloldali sajtóorgánumok, milyen költségtérítést kaptak a határon túli magyar politikusok az utazásaikhoz, és működike jelenleg a HTMHban a határon túlra irányuló adóforintokat nyilvántartó központi rendszer (amire egyébként törvény kötele zné a hivatalt). Érdekelt volna a HTMHval kötött szakértői, tanácsadási szerződések jegyzéke és az is: igaze, hogy a hivatal egyik munkatársa fennakadt a nemzetbiztonsági átvilágításon. A levél igen érdekes lavinát indított el. Politikusok és hozzá köz el álló szakértők hívtak fel, hogy óvatosan megtudakolják: ki „bérelt fel” a kérdések megfogalmazására. Néhányan azt javasolták, hogy „ezzel nem kellene foglalkozni”, mások pedig bonyolult politikai összefüggéseket véltek felfedezni a levelem mögött. A k üldemény a HTMH életét is megbolygatta: jelentős számú névtelen levél érkezett a szerkesztőségi címemre, amelyekben magukat a hivatal alkalmazottainak mondó személyek adtak tippeket, hogy még mit kellene megkérdezni a vezetőktől. Például azt: kérdezzem meg az elnököt, hogy ő rendelkezike C típusú nemzetbiztonsági átvilágítással, és ha nem, akkor miért, mert különben erre törvény kötelezné. Néhány nap után valaki elküldte azt a jogi választ is, amelyet az én levelemre fogalmaztak meg a hivatalban, és mellé kelte az ellenérveket is, hogy a magyarázat miért nem állja meg a helyét. Magyarán az informátornak köszönhetően előre tudtam, hogy mit fognak válaszolni, és az hol támadható. Május 3i keltezéssel aztán megérkezett BálintPataki József válasza. Egész po ntosan fogalmazva csak a levél jött meg, mert egyetlen kérdésemre sem válaszolt érdemben. A cinikus válasz állandóan a Fideszkormány alatti hivatallal példálózik, annak ellenére, hogy én nem azt kérdeztem. Az elnöki extrajuttatások konkrét öszszegét firta tó kérdésemre például ezt írja: „BálintPataki József HTMHelnök mu nkabére 2003 és 2005 között ugyanakkora volt, mint a 2003at megelőző időszakban Szabó Tibor akkori HTMHelnöké, s annak mértéke természetesen megegyezett, illetve megegyezik a köztisztviselői törvény szerinti juttatás mértékével.” A legfurább dolgot azonb an az utolsó bekezdés tartalmazza, ezért ezt is szó szerint idézem: „az ön által kért további szerződéseket – beleértve a Kárpátaljai Alappal kapcsolatos támogatási szerződéseket is – egy előzetesen egyeztetett időpontban szívesen személyesen rendelkezésér e bocsátom. Egyetlen feltételem az lenne, hogy előtte számoljon el azzal a 100 000 Ft összegű támogatással, melyet 2001. július 7ei, a romániai magyarság státustörvénnyel kapcsolatos véleményéről készítendő tanulmány összeállításának támogatására irányuló kérelme alapján 2001. december 10én utalt a HTMH a kérelemben megjelölt saját tulajdonú vállalkozása számlájára, s amellyel több mint 3 éve adósa hivatalunknak.” Akkor nézzük csak, mi történt 2001ben! A rendszerváltozás után Székelyudvarhelyen egy svá jci karitatív cég ingyenterületet igényelt a várostól, hogy egy fogyatékos gyerekeknek adó otthont felépítsen. Ezt megkapták, a grandiózus épület elkészült, de a svájciak az utolsó pillanatban az épületet elajándékozták egy görög katolikus apácarendnek, am ely bukaresti gyerekeket akart oda betelepíteni a székely fogyatékosok helyett. A felháborodott lakosság tüntetni kezdett, és egy adott pillanatban az emberek ölbe kapták az apácákat, és visszafoglalták az épületet. Egyiküket Bardóczy Csaba vitte ki, akit egy sajtófotó alapján azonosítottak a román hatóságok, és többéves letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. Bardóczy a biztos halál elől külföldre menekült. (Az már más kérdés, hogy a csereháti épületet később az apácák – román karhatalmi segítséggel – visszaf oglalták, és azóta is román fogyatékos gyerekeket nevelnek benne.) A HTMH – amely kormányoktól függetlenül tízmillió forintokkal támogat (alapítványokon keresztül) határon túli politikusokat, nem tud pénzt adni kisembernek, ezért a magyarság ügyéért kiál ló és ezért menekülni kényszerülő Bardóczyt sem tudta támogatni. A HTMH illetékes hivatalnoka (megjegyzem, az erdélyi főosztály akkori főnökét BálintPataki Józsefnek hívták, és a velem akkor kapcsolatba lépő beosztottja ma is a hivatal alkalmazottja) megk eresett: segítsünk úgy Bardóczynak, hogy írok egy tanulmányt, amelynek ellenértékét a menekülni kényszerülő székely kapja meg. Így is történt: a tanulmány elkészült, Bardóczy kapott százezer forintot. Nem mondom azt, hogy most – a kérdéseim okozta felháb orodás nyomán – a mostani HTMHvezetőség eldugta a tanulmányt, hogy meg tudjanak zsarolni vele. Tegyük fel, hogy elkallódott. De akkor miért nem írtak egy ajánlott levelet az azóta eltelt majd négy esztendőben, hogy küldjek még egy példányt belőle, mert el számolási vitájuk van velem? (Különben a HTMH belső szabályzata szerint addig a kifizetés meg sem történhet, amíg meg nem történik a teljesítés, vagyis ebben az esetben a tanulmány leadása.) Ha a BálintPataki József elnök által vezetett hivatalban három é ve senkinek nem tűnik fel százezer forintos hiány (csak most), akkor milyen fegyelem lehet a többi