Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-14
17 – A határon túli szervezetek egyértelműen azt akarják, hogy szülőföldön maradással, áttelepülés nélk ül legyenek magyar állampolgárok – mondta Kasza József. Dudás Károly, a VMSZ alelnöke szerint a szerb államhatalom és a néhány „senkijancsi” által gyakorolt nyomás ellenére a VMSZ továbbra is sikeresen dolgozik a magyarság érdekében. Elmondta, a VMSZ kezde ményezésére megalapított HTMSZF Bécsben elfogadott zárónyilatkozatában kifejtette, a fórum tagjai elítélik a délvidéki magyarokra gyakorolt nyomást, és támogatásukról biztosítják a VMSZ vezetőségét az ellenük irányuló lejáratási kampányban. Dudás szerint e zzel a világ legerősebb magyar szervezete foglalt állást a kérdésben, és felszólította azokat, akik le akarják járatni a VMSZt, hagyjanak fel a kitalációk gyártásával, hiszen ez nemcsak a magyarságra, de az egész országra nézve káros. vissza Konferencia a többnyelvű oktatási modellek ről Budapest, 2005. június 9., csütörtök (MTI) - Az Európai Kisebbségkutatások Közalapítvány (EÖKIK) szervezésében tanácskozást tartottak csütörtökön Budapesten többnyelvű oktatási modellek c ímmel, amelyen a témában indított alapítványi programról is beszámoltak. Az egynapos budapesti konferencia előadásai - többi között - foglalkoztak a kétnyelvű oktatás kérdéskörével, a bolognai folyamattal, a nemzeti nyelvbe való bezárkózással, a nyelvp olitikával, valamint a többnyelvűséggel - mondta Törzsök Erika, az EÖKIK kuratóriumának elnöke az MTInek. Közölte: azt vizsgálták, hogy mely oktatási modellekből adaptálható elemek biztosíthatnak egyfajta nyitást a nemzeti bezárkózásból. A XX. szá zadban a homogén nemzetállamok egyik eszköze volt a nyelvi asszimiláció - jegyezte meg. Törzsök Erika elmondta, az alapítvány programjában vizsgálta az európai iskolák modelljeit és azt, hogy a hagyományos kétnyelvű oktatásnak az adott kisebbségekre mi lyen hátrányai vannak. vissza Erdélyi Kutatóintézet jön létre magyarorsz ági forrásokból [ 20050614 - 06:18:50 ] Kovászna megye öt magyarországi testvérmegyéje 15 millió forintot adományoz a KeletErdélyi Kutatóintézet létrehozására, amely gazdaságfejlesztési tervezeteket és stratégiákat dolgoz majd ki, valamint az EUtanulmányok Központjának működtetésére. A budapesti kormány 15 millió forintot ígért a tervezet támogatására. Így a magyarországi megyék és a kormányzat együtt mintegy 5 milliárd lejt adományoznak, ez mintegy fele a tervezet megvalósításához szükséges összegnek. Demeter János elmondta, a KeletErdélyi Kutatóintézet gazdaságfejlesztési tervezeteket és stratégiákat dolgoz ki, míg az EUtanulmányok Központj a egy intenzív képzési központ lesz, ahol magyarországi és romániai egyetemi tanárok készítik fel a csatlakozásra az érdeklődőket. „Nagyon jó kapcsolatokat ápolunk a pécsi, veszprémi és gyöngyösi egyetemekkel, ahonnan tanárok jönnek majd tanfolyamokat ta rtani“, mondta a tanácselnök. A regionális központ három vagy négy megyét szolgál majd ki. Demeter János szerint az építési munkálatok augusztusban kezdődnek, az intézetek novemberben megkezdhetik működésüket. vissza • Udvarhe lyi Híradó Halasztódhat az unió bővítése - Nem közeledtek az álláspontok az EU költségvetése ügyében Népszava 2005. június 14. Az Európai Unió alkotmányos szerződésének francia és holland elutasítása utáni helyzet elemzése, illetve a 20072013as költ ségvetésről folytatandó vita miatt az EU soros, luxemburgi elnöksége immár nem tervezi, hogy a tagországok állam- és kormányfői csütörtökön vagy pénteken átfogó vitát folytassanak az EU további bővítéséről - jelezték elnökségi források a tagországok hétfői külügyminiszteri ülésének helyszínén, Luxembourgban.