Reggeli Sajtófigyelő, 2005. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-05-06
15 Ilyenkor indoklás van? Nincs. Nem csökkentést vártunk, mert az elmúlt évek elvonásai miatt amúgy is nehéz helyzetbe került az intézmény. Aztán októberben kiderült, hogy már csak 4,5 milliárd alaptámogatásról van szó . Majd kemény harcok árán decemberben megszületett egy egyezség Hiller István miniszter és Szinetár Miklós igazgató között, 6,3 milliárdos támogatásról. Utána döbbenten vettük észre, hogy nem a 6,3 milliárd arányos részét kapjuk havonta, hanem a 4,5 milliá rdét. Méltatlan és gusztustalan az egész játék. Totális a bizonytalanság, az emberek azt érzik, hogy a fejük fölött ott lóg a pallos. Április elején a mostani kulturális minisztertől, Bozóki Andrástól kaptunk egy levelet, amiben rá is erősített arra, hogy 4,5 milliárdot folyósítanak. Erre sztrájkbizottság alakult, mire azt mondták, hogy mégis érvényes a dec emberi szerződés. A decemberi szerződés írásban van? Igen. Tudom, hogy kiszolgáltatott a helyzetük, de akkor elvileg be is perelhetik a minisztériumot. Nem tudom, mik lesznek a következő lépések. De tényleg méltatlan ez a hercehurca. Ha pénzt vonnak el, álljon ki valaki, és indokolja meg, miért. Mondják meg például, hogy olyan intézményt akarnak, amelynek nem része az Erkel Színház, mert erről is hallani. Ez is bűntény volna. Ott egy olyan réteg tölti meg a nézőteret, amely az operaházi jegyeket már n em tudja megfizetni. Nem aránytalanul nagy a repertoár? Németországban száz, Spanyolországban majd húsz helyen játszanak operát. Nálunk a vidéki operaműhelyek a végelgyengülés határán vannak. A felnövekvő nemzedékek számára biztosítani kell, hogy legalá bb az operák egy részével megismerkedhessenek. Amikor Szinetár idejött, volt egy összeg, amiből létezni lehetett, aztán ez folyamatosan csökkent, mint minden színháznál. Amúgy remekül statisztál ehhez, csendben van mindenki. Szinte mindenütt kevesebb a kul túrára a pénz. Pártállástól függetlenül sikoltozni kéne. Fokozatosan az oxigént veszik el tőlünk. Tudatosítani kellene, hogy a fizikai jobblétünk csak akkor ér valamit, ha minőségibb szellemi élettel is jár, több kultúrát tudunk fogyasztani. Alattomosan, a pránként történik mindez. Senki nem áll ki, senki nem adja az arcát hozzá. A színházak csökkentik a bemutatók számát, szegényesebbek lesznek a díszletek, és kevesebbért foglalkoztatják a színészeket. A fokozatos leépüléshez ön még bezzeg példa is lehet, mondhatják, hogy Vidnyánszky kis társulattal, semmi pénzből milyen jó színházat csinál. Tizenegy év alatt mi is összenyomorodtunk. Úgy kezdődik a január – február, hogy szinte az összes színészemnek kölcsön kell adni. Ételre. Nyáron a sok magyarországi vend égjátékból törlesztik a kölcsöneiket, majd minden kezdődik elölről. Meddig lehet ezt csinálni? Ugyanakkor mindig azt mondja, hogy Beregszászon, a világtól elvonulva, lehet igazán jó előadásokat létrehozni. Ez is igaz. Nyolc éve lobbizom azért, hogy adja nak nekünk harmincmillió forint normatív támogatást évente. Nem burzsoá jólétet akarok, hanem annyit, hogy legyen minden színészemnek havi ötvenezer forintos fizetése, a mostani körülbelül tízezer forint helyett. Miért nem tudja ezt elérni, amikor nemzet közi sikerük van, fesztiváldíjakat nyernek? Évente írok tanulmány jellegű leveleket. Nem volt államtitkár, miniszter, aki ne értette volna meg, hogy enélkül nem tudunk működni. Csak a pénzt nem kaptuk meg. Ötször zártuk be a színházat, ötször mondtuk, hogy abbahagyunk mindent, elmegyünk a francba. N em lehet úgy évadot kezdeni, hogy körülbelül sem tudom, mekkora összegből gazdálkodhatok. Nem attól félnek, hogy a támogatás precedenst teremtene, és a többi határon túli magyar színház is benyújtaná az igényeit? Maguk a határon túli színházak igazgatói tudják igazolni, hogy olyan rossz helyzetben, mint mi, senki nincs. Otthon 2,4 millió forintnak megfelelő támogatást kapunk egy évre. Mutassanak nekem olyan embert, aki képes ennyiből színházat csinálni. Tucatnyi fesztiválmeghívást kell lemondanom, mert a z útiköltséget sem
