Reggeli Sajtófigyelő, 2005. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-05-30
20 lehet semmi akadálya a magyarok megkövetésének sem. Ingatag lábakon áll az olyasfajta ellenvetés, hogy a múltban a magyarok bántották a szlovákokat. Ezeket a jogsértéseket ugyanis az akkori magyar állam képviselői és ne m a szlovákiai magyarok követték el. Másodszor nem a szlovák nemzet, hanem a Szlovák Köztársaság mint állami alakulat követné meg polgárait. vissza Pozsony, 2005. május Markó Béla cáfolja Nastase állítását Önálló törvénynek kell szabályoznia a nemzeti kisebbségek státusát 2005. május 29. 14:40 MNO A román alkotmány előírja a nemzeti kisebbségek státusát rendező organikus törvény megalkotását Markó Béla szerint. Korábban Nastase volt miniszterelnök levelében közölte a kormá nyfővel kifogásait, miszerint a törvénytervezet előírásai ellenkeznek az egységes román nemzetállam alkotmányos elveivel. A román alkotmány nemhogy tiltja, hanem egyenesen előírja mindazt, amit a nemzeti kisebbségek jogállásáról kidolgozott törvényterveze t tartalmaz – jelentette ki Markó Béla. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke egy marosvásárhelyi tanácskozáson kifejtette: a nemzeti kisebbségek tervezett testületei a kulturális autonómia biztosítóiként kiegészítik a már létező központi szerveze teket, lehetőséget adva a nemzeti közösségeknek, hogy az identitásukat érintő kérdésekben maguk határozzanak. Korábban Adrian Nastase volt miniszterelnök levelében közölte a kormányfővel kifogásait, miszerint a törvénytervezet előírásai ellenkeznek az eg ységes román nemzetállam alkotmányos elveivel. vissza Gyurcsány: Túlpolitizálás miatt késik a magyar tőke „Nagy megnyugvást” jelentenek uniós tapasztalataink 2005. május 28. 18:37 MNO „Sokrétűnek” ítélte a magyar – magyar ka pcsolatokat Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: ez „attól függ, mit tekintünk magyar – magyar kapcsolatnak”. A kormányfő szerint a hazai politika beárnyékolja az anyaország és a határon túli magyarság viszonyát. „Szerintem a kevesebb pártpolitika, a kevesebb nemzet i radikalizmus és a nagyobb felelősség az, amerre járható az út” – nyilatkozta szerbiai látogatása alkalmával a kormányfő az újvidéki Magyar Szónak. A lap érdeklődésére, hogy könnyíte a kormány a szerb polgároknak jövőre már fizetős vízum terhein, Gyurcs ány a nemzeti vízumot említette meg, melyen „éppen most dolgozunk”. A vízumot egyszer kell kiváltani, és lehetőséget ad arra, hogy annak többéves érvényességi ideje alatt lényegében korlátozásmentesen, többször és hosszabb időre Magyarországra lehessen lá togatni – jelentette ki a miniszterelnök.. Mikor a magyar lap fölvetette: a vajdasági magyar politikusok közül többen kifogásolták, hogy a magyar tőke nincs kellőképpen jelen azokon a vidékeken, ahol az itteni magyar gazdálkodók élnek és tevékenykednek, a kormányfő úgy válaszolt: a tőkének „van egy önállósága”. Amikor azt mondják, hogy nem jók a magyar – magyar kapcsolatok, én azt mondom, hogy – példának okáért – a magyar tőke távolmaradásának egyik oka, hogy túlságosan elpolitizált ez a kapcsolat, hogy n em a megértés, nem az egymás felé fordulás jellemzi, hanem az indokolatlan radikalizmus, türelmetlenség. Egy ilyen környezetbe a tőke nem akar jönni – fejtette ki Gyurcsány.