Reggeli Sajtófigyelő, 2005. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-05-28
3 Gyurcsány és a vajdasá gi magyar vezetők tárgyalásain mindkét fél "új korszak" lehetőségéről beszélt, hogy túllépjenek a népszavazás utáni feszültségeken. Egyébként a szabadkai Népkör előtt néhány fiatal tüntetett a kormányfő ellen, a szerb rohamrendőrök előállították őket. (Gyu rcsányt a magyarok által is lakott körzetekben őrizték a legszigorúbb biztonsági intézkedésekkel.) Gyurcsány, Kasza és Józsa László, a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke megvitatták a magyarok elleni incidenseket, és esetleges igazságszolgáltatási tú lkapásokat is. Az ezzel kapcsolatos dokumentációkat átadták a magyar kormányfőnek. Józsa László a Népszabadságnak elmondta: a kormányfővel folytatott találkozó "kevésbé volt feszült, mint amennyire az előzmények után az várható lett volna". Tegnap este a szabadkai Népkörben tartott előadással ért véget Gyurcsány Ferenc kétnapos szerbiai látogatása. vissza Mádl: Zágrábbal nincs gond Népszabadság • Csákvári Géza • 2005. május 28. A két ország problémamentes és erős ödő együttműködés mellett érvelt Stipe Mesic horvát elnökkel találkozva Mádl Ferenc köztársasági elnök tegnapi zágrábi búcsúlátogatásán. Elhangzott: Magyarország minden eszközzel támogatja Horvátország EUcsatlakozási törekvéseit, mivel déli szomszédunk minden koppenhágai feltételnek megfelel. Remélhetőleg az "egyéb akadályok" is elhárulnak, "Ante Gotovina tábornok mihamarabb előkerül". Szó volt a Rijeka és a Ploce kikötőin keresztül zajló kereskedelemi fejlesztéséről. Mesic szerint a két ország példamu tató viszonyában nincs egyetlen nyitott kérdés sem. A magyar futballválogatott dicső múltja és a horvát csapat sikeres jelene miatt a két államfő bízik abban, hogy elnyerjük közösen a 2012ben esedékes labdarúgó Európabajnokság rendezését. A találkozó u tán Mádl Ferenc elismerő oklevelet adott át Milka JaukPinhaknak, a Zágrábi Egyetem hungarológiai tanszéke megalapítójának és vezetőjének. Július elsejétől a magyar határtól a déldalmáciai Splitig végig autópályán, kényelmesen lehet majd utazni - mondta lapunknak Skenderovic Marin, a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének alapítóvezetője. Július 1jén fogják átadni a forgalomnak a Pirovactól Splitig húzódó 33 kmes autópálya szakaszt, és június végére elkészül a hat és fél kilométer es Mala Kapela alagút is. vissza Párizson a világ szeme, a tét az Európai Unió jövője - A franciák – Jacques Chirac elnök és kormánya – eltaktikázták magukat Magyar Hírlap 2005. május 28. Szerző: Köves Pál Az Európai U nió történetében még nem fordult elő, hogy egyetlen országon olyan sok múlik. Péteken este csaknem mindenki mérget vett volna rá, hogy vasárnap Franciaországban (majd szerdán Hollandiában) a nép leszavazza a sokak által az egyesült Európa jelképének is tar tott "szentírást", az európai alkotmányt. A franciák – Jacques Chirac elnök és kormánya – eltaktikázták magukat. A tavaly májusi bővítés következményei csak most kezdenek lecsapódni. Már a kapu előtt várakozik két szegény rokon, Románia és Bulgária. A törökök "bejövetelének" réme már nem a ködös távolból rémlik. Horvátország is várakozik, mögötte ott van Macedónia. Egység helyett megosztás Az elmúlt két hétben végzett 13 közvéleménykutatásban mindig a "nem" dominált Franciaországban. Jacques Chirac elnök csütörtök esti rövid televíziós szózatában gratulált ugyan a "demokratikus vitához", de alighanem a pokolba kívánta, és átkozta a percet, amikor népszavazással akarta megkoronázni a művet, melynek születésénél is egy francia, Valéry Giscard D’Estaing volt államfő bábáskodott.