Reggeli Sajtófigyelő, 2005. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-05-17
7 Ezután a szentmise ünnepi szónoka, Hajdó István gyergyói főesperes mondta el ünnepi beszédét, melyben az erdélyi magyarság megmaradásának feltételeiről, az anyanyelv megőrzéséről, a család értékeiről, valamint az erdélyi magyarság autonómiájának fontosságáról szólt. A csíksomlyói búcsúra Magyarországról is jöttek közéleti személyiségek. Ide várták Németh Zsoltot (Fidesz) és Dávid Ibolyát (MDF), jelen volt Szabó Vilmos, kisebbségi üg yekkel foglalkozó államtitkár, BálintPataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke, Terényi János bukaresti magyar nagykövet, Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul. Magyar földről rengetegen érkeztek, Hajdó István név szerint is említett e a tatabányai polgármestert, aki gyalog jött el Csíksomlyóra. Kitüntetett figyelmet kapott Mádl Dalma, a köztársasági elnök felesége, aki ezekben a napokban jószolgálati úton tartózkodik Romániában. A pünkösdi ünnepségek miatt a határőrség pénteken szám ított nagyobb átmenő forgalomra, mivel már csütörtökön tízezren lépték át az ártándi határátkelőhelyet a csíksomlyói búcsúra igyekezve. Az elmúlt két napban fennakadás nem volt. vissza Iskola épül csángó magyar gyerekekne k - Nemzeti összefogásra szólított fel Böjte Csaba ferences atya MNO 2005. május 15. 15:26 Egy új magyar iskola alapkövét rakták le a romániai Rekecsin határában. A moldvai csángó magyar gyermekek jelenleg csak a román iskolai tanítás után, magánházaknál tanulhatnak magyar nyelvet. Ez a lehetőség is csak négy éve adott. A moldvai csángók földjén 13 faluban 800 gyereket tanítanak ilyen körülmények között. A moldvai Bákó városától huszonöt kilométerre lévő kicsiny településen a Böjte Csaba dévai ferences sz erzetes által irányított Dévai Szent Ferenc Alapítvány segítséget nyújt a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) egy iskolaközpont felépítéséhez. Ennek alapkövét tették le ünnepélyesen pünkösdvasárnap azon az ünnepségen, amelyen többek között rés zt vett Mádl Dalma, a köztársasági elnök jószolgálati úton Romániában tartózkodó felesége és a magyarországi politikai élet számos neves képviselője. A moldvai csángó magyarok számára csak 1990 után vált lehetővé, hogy magyar nyelven tanulhassanak Erdély ben vagy Magyarországon. Otthon, szülőföldjükön csak 2001ben kezdődött iskolán kívüli magyar nyelvű oktatás, majd 2002től néhány településen hivatalosan a román állami iskolába is bevezették választható tantárgyként a magyar nyelvet, heti két órában. A Béke Királynője Iskola felépítésére nemzeti összefogásra szólított fel Böjte Csaba ferences atya. Több száz Csíksomlyóra érkezett anyaországi zarándok válaszolt a felhívásra és helyezett el jelképesen egy követ az épülő iskola alapjaihoz – közölte a Magya r Rádió. vissza Módosul a nyelvtörvény az uniós szabályok miatt - A változás a kultúrát és a termékek megjelölését érinti Új Szó (Pozsony) 2005. május 16. A változás főként a tévé- és rádióműsorokat, a kulturális esemé nyeket és az árucikkek megjelölését érinti. Ezek után például a szlovák tévében sugárzott magyar nyelvű reklám vagy termékbemutató esetében nem lehet megtorló intézkedéseket foganatosítani. Tehát nem kezdeményezhető eljárás lapunk ellen, amiért a Szlovák T elevízióban az Új Szót magyar nyelven reklámozzuk – ezt korábban a nemzetiek hevesen kifogásoltak.