Reggeli Sajtófigyelő, 2005. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-03-17
15 külügyminiszter finoman jelezte is, hogy nem tartaná rossz üzenetnek a NyugatBalkán számára, ha késnének a horvát tárgyalások. Vuk Draskovic közölte: mindenkinek valóban együtt kell működnie a Nemzetközi Törvényszékkel. Így a magyaroknak, osztrákoknak, szlovéneknek és szlovákoknak csak Máltát, Litvániát és Ciprust sikerült meggyőzniük arról, hogy a Zágrábnak szóló nem katasztrofális lenne. Az EU ugyanakkor elismerte, hog y az elmúlt hetekben a horvátok sok pozitív lépést hoztak, de úgy vélte, hogy talán kicsit később a kelleténél. A külügyminiszterek meg is teremtették annak feltételét, hogy a tárgyalások szinte bármikor megkezdődhessenek, mivel elfogadták a majdani horvát csatlakozási tárgyalások 35 pontos kerettervét. Ez azt jelenti, hogy megegyeztek a tárgyalási fejezetek uniós kiinduló álláspontjáról, így csak a külügyminiszterek formális jóváhagyása kell a tárgyalások lefolytatásához szükséges kormányközi konferencia ö sszehívásához. Ahogy meglesz Gotovina, meglesz a jóváhagyás is. A határozat szövege név szerint ugyan nem említi Gotovinát, de a dokumentum megerősíti a 2004. decemberi EUcsúcs határozatát, amely "felszólítja Horvátországot, tegye meg a szükséges lépéseket a Hágával való teljes mértékű együttműködésre, s megerősíti, h ogy a még szabadlábon lévő vádlottakat a lehető leghamarabb fel kell kutatni, s ki kell adni Hágának". Ivo Sanader horvát kormányfő elégedetlenségének adott hangot és közölte: eddig is teljesen együttműködtek Hágával. Somogyi Ferenc viszont a döntés pozi tív oldalait emelte ki, például hogy a tárgyalási keretek elfogadásával megerősítették az EU szándékát Zágráb integrálására. A magyar külügyminiszter szerint nincs olyan precízen meghatározható tájékozódási pont, amely alapján konkrétan meghatározható lett volna egy újabb dátum a tárgyalások megkezdésére. Diplomácia forrásokból azonban lapunk úgy értesült, hogy ez a döntés jobb Zágrábnak, ugyanis ha elfogják Gotovinát, már semmi egyébre nem kell várniuk a tárgyalások megkezdéséhez. Schmitt Pál fideszes és SzentIványi István szabad demokrata európai parlament képviselő egyaránt bírálta a külügyminiszterek döntését. "A helyzet hoszszú távon az unió szavahihetőségét veszélyezteti. Elképzelhető, hogy Gotovina évekig nem kerül elő, vagy nem várt helyen bukkan f el. Ezekre az eshetőségekre az uniónak jelenleg nincs használható forgatókönyve!" – mondta SzentIványi. vissza Nincs pardon Magyar Hírlap 2005. március 17. Szerző: Makai József Vélhetően nincs okunk kételkedni abban, hogy Sanader az unióban képzeli el Horvátország jövőjét, ám most a Gotovinát oltalmazó hálózatot nincs ereje szétszakítani. Nem lehetett nem észrevenni a múlt héten Zágráb központjában az óriásplakátokat: a "Haladás és Önállóság" fedőnév alatt kampányo ló csoport szerint az európai uniós tagság "kész szopás" lenne Horvátország számára. Inkább a hirdetés trágársága lepett meg, nem az időzítése. Az időzítés ugyanis tökéletes. Igaz, Horvátországban enyhén szólva nem aktuális az uniós csatlakozásról szóló n épszavazás, de az "euroszkeptikusoknak" álcázott erőknek ez a sorsdöntő pillanat. Most kell meggyőzniük a közvéleményt arról, hogy nem baj, ha Horvátország kimarad az integrációból, sőt. Mindez természetesen Ante Gotovina tábornok kiadatásáról szól, és egy úttal jelzi, hogy a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében eljárni illetékes hágai székhelyű Nemzetközi Törvényszék egyik legkeresettebb vádlottjának rejtegetésében nem kispályás játékosok érdekeltek. Más plakátok is megjelentek: az eg yiken például Gotovina és II. János Pál pápa képe látható; a magánterületen felállított óriásplakát készítését magánszemélyek és vállalkozók fizették. Nem egyedülállóan horvát jelenséggel van dolgunk, hasonló "hazafias" csoportok működnek a volt Jugoszláv ia más utódállamaiban is. Összetételük vegyes, a szervezett bűnözéstől a titkosszolgálat aktív állományáig terjed. Fontos támogatóik azok a vállalkozók is, akik a háborúk idején tettek szert vagyonukra, és sok mindenben érdekeltek, de abban nem, hogy orszá gaik gazdasága és piaca az integráció miatt teljesen megnyíljon a külvilág előtt. A "hazafiak" fellélegezhetnek: az EU külügyminiszterei úgy döntöttek, ma nem kezdik meg a csatlakozási tárgyalásokat Zágrábbal, mert az nem fogta el és nem adta ki a szerb c ivilek elleni kegyetlenkedéssel vádolt, egykori francia idegenlégiósból a horvát hadsereg tábornokává és nemzeti hőssé avanzsált Gotovinát.