Reggeli Sajtófigyelő, 2005. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-03-16
10 ld: Budapest, 2005. március 15., kedd (MTI) - Tizenketten vehették át kedd en Budapesten Eötvös Páltól, a Magyar Újs ágírók Országos Szövetségének elnökétől és a díjbizottságot vezető Szepesi Györgytől az idei Aranytoll díjakat. Az eseményen Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elnöke azt mondta, hogy miközben térségünkben egyre inkább bulvárosodik a sajtó, a kontinens nyugati felén mind érezhetőbb a közszolgálati újságírás magára találása. Szavai szerint miközben a lapok olvasótábora mindinkább differenciálódik, "a társadalomnak magának van szüksége az értékközpontú újságírásra, hogy ne hulljon s zét". Az 1978ban alapított, életműdíjként odaítélt kitüntetést egy külön e célra létrehozott bizottság ajánlása alapján évente egyszer ítélik oda. Az ünnepséget hagyományosan március 15én, a magyar sajtó napján rendezik. Az Aranytollat az idén Ch ochol Károly fotóművész, fotóriporter, Dosztányi Imre újságíró, Görgey Gábor író, újságíró, Kertész Iván újságíró, zenekritikus, Kovalik Márta szerkesztőriporter, örökös tag, Mihályi Gábor és Magyari Vilmos újságíró, Molnár István tervezőszerkesztő, tipog ráfus, Rapcsányi László szerkesztőriporter és Sándor István Tamás újságíró, örökös tag mellett két határon túli újságíró, az erdélyi Ágoston Hugó, valamint a vajdasági Vukovics Géza vehette át. Szintén ezen az eseményen adták át a pályakezdő fiatal sp ortújságírók elismerésére szolgáló Németh Gyuladíjat Gyuricza Róbertnek, a Magyar Távirati Iroda munkatársának, valamint a kulturális publicisztika terén kimagasló teljesítményt nyújtó kollégák honorálására létrehozott Virág F. Évadíjat Varsányi Gyulának , a Népszabadság újságírójának. A MÚOSZ Gazdasági Sajtó Díját ez évben Kispálné Dr. Lucza Ilona, a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója kapta, a a MÚOSZ Filatéliai Szakosztályának Filatéliaidíját Dr. Soóky Dezső filatéliai szakíró vehet te át. A MÚOSZ Műgyűjtő Szakosztályának Ezüst Mókus díját a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze, Geskó Judit mellett az Abigail Galéria két irányítója - Hajdú Katalin Anna és Vikor György, valamint a nevét viselő galéria tulajdonosa, Hans Knoll veh ette át az ünnepségen. vissza +++ bly/bad 18.11 LMT 150305 2543 BP0234 4 230 MTIk1058 Ágh Attila bemutatta a regionális politikával foglalkozó új EUkönyvét Brüsszelben kod: könyvkiadás/eu/NKSZ/KULT fk: BE/H U ld: Brüsszelben, 2005. március 15., kedd (MTI) - Bemutatta Institutional Design and Regional CapacityBuilding in the PostAccession Period (Intézményi modell és régiós képességalakítás az EUcsatlakozást követő időszakban) című, angol nyelvű tanulmá nykötetét Ágh Attila politológus, a regionális közigazgatási reform kidolgozásáért felelős IDEA iroda vezetője kedden Brüsszelben. A Demokratikus Tanulmányok Magyarországi Központjának Együtt Európáért című könyvsorozata keretében megjelent kötetet Mag yarország Európai Unió mellett működő Állandó Képviseletén, az uniós intézményrendszerhez tartozó Régiók Bizottságában rendezett Magyarországi Régiók Hetéhez (március 1418) igazítva tették közzé. Ágh Attila és szerzőtársai - Pálné Kovács Ilona, Rózsás Árpád, Vígvári András, Pogátsa Zoltán - brüsszeli sajtótájékoztatójukon emlékeztettek arra, hogy Magyarországon nincsenek hagyományai az EUban gyakorolt regionalizmusnak, ezért nem könnyű az alkalmazkodás az uniós rendszerhez ezen a téren. A kötet a közé peurópai országok uniós beilleszkedésének kérdéskörével foglalkozik, de kiemelt hangsúlyt fektet a regionális politikára, a decentralizáció témájára, az uniós támogatások befogadóképességével kapcsolatos kérdésekre, illetve az uniós felzárkóztatási (minde nekelőtt kohéziós) politika középeurópai vonatkozásaira. vissza +++ kvb/kpl 20.11 LMT 150305 1615 Taps Tariceanunak, fütty Gyurcsánynak Erdélyben Népszabadság • Tibori Szabó Zoltán • 2005. március 16.