Reggeli Sajtófigyelő, 2005. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-03-16
11 Lovas fe lvonulással, ünnepi műsorokkal, koszorúzással, emlékbeszédekkel rótta le Erdély magyarsága sok ezer városban, községben és kisebb településen is kegyeletét az 1848as magyar forradalom hőseinek emléke előtt. A központi erdélyi ünnepségre az idén Marosvásár helyen, a Székely Vértanúk emlékművénél került sor. Ünnepi beszédében Markó Béla, a román kormány miniszterelnökhelyettese, az RMDSZ elnöke a magyarság összefogását sürgette. - Ne hagyjátok, hogy összeugrasszanak titeket, ne hagyjátok, hogy magyar a mag yarral viszálykodjék! - fogalmazott, hiszen "civakodó magyarok célt nem érhetnek el". Markó szerint Erdélyben ma "egyet akar a magyar: szabadságot, egyenlőséget, testvériséget - és autonómiát". A szövetségi elnök szerint az erdélyi magyarság jó úton hala d, ma már képes Magyarország és Románia viszonyát befolyásolni. - Mi nem vagyunk senki kiszolgálói, sem itt, sem odaát. Önálló, összetartó, álmodni, tervezni, küzdeni és dolgozni tudó közösség vagyunk - mondta. Hozzátette: felelős közösséggé vált az elmúlt években az erdélyi magyarság, amely maga dönt dolgairól. A több ezres marosvásárhelyi közönség lelkesen tapsolta Markó Bélát, akárcsak Calin Popescu Tariceanu üzenetét. A román kormányfő szerint a kisebbségi jogokat Románia szavatolja, s azok kormánya p rogramjának alapjait is képezik. Az ország valamennyi polgára egyenlő jogokkal rendelkezik, senki nem lehet másodrangú, s valamennyien a közös Európa felé haladnak. Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök üzenetét Terényi János bukaresti magyar nagykövet tolmácsolta. Amint a diplomata a szónoki emelvényre lépett, füttykoncert, bekiabálás és pfujolás vette kezdetét. A tiltakozók így fejezték ki csalódottságukat a tavaly december 5i népszavazás kedvezőtlen eredménye, illetve a magyar kormányfő akkori állásf oglalásai miatt. Az üzenet szövegére nagyon kevesen voltak képesek odafigyelni. Pedig a magyar miniszterelnök azt fejtette ki: kormánya felelősséget érez azért, hogy a nemzet tagjai méltósággal és egyenlő esélyekkel, teljes életet élhessenek a szülőföldj ükön. "Az 1848as magyar forradalom és szabadságharc máig ható érvénnyel figyelmeztet arra, hogy egymásra vagyunk utalva, csakis öszszefogással cselekedhetünk a nemzeti megújulásért, a boldogabb jövőért" - hangzott az üzenet, amelyet nemcsak Marosvásárhely en, hanem Erdély több településén is hasonlóképpen fogadtak. A magyar miniszterelnök üzenetét valamennyi erdélyi városban a Romániában akkreditált magyar diplomaták tolmácsolták. Új, korszerű, az EUnormáknak megfelelő ügyfélfogadót avattak hétfőn a ko lozsvári magyar főkonzulátuson. A mintegy 140 ezer eurós beruházásra azért is volt szükség, mert míg 2003ban 22 ezer, tavaly 30 ezer magyar vízumot bocsátottak itt ki - mondta lapunknak Cseh Áron főkonzul. Gémesi Ferenc külügyi helyettes államtitkár elmon dta: reméli, Magyarország hamarosan megnyithatja csíkszeredai külképviseletét is. Ezt a növekvő vízumigénylés mellett a kulturális és a gazdasági kapcsolatok fejlődése is indokolja. vissza Megemlékezések Szlovákiában és Prá gában Népszabadság • Szilvássy József • 2005. március 16. A felvidéki magyarok számos helyen megemlékeztek a magyar forradalom és szabadságharc évfordulójáról. Pozsonyban, a belvárosi Medikuskertben lévő Petőfiszobor előtt Csáky Pál kormányalelnök ünnepi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a szlovákiai magyarság először ünnepel uniós polgárként. Dunaszerdahelyen Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke a nemzeti egység megteremtésének fontosságáról és a konszenzuskeresés szükségesség éről beszélt. Véleménye szerint a decemberi magyarországi népszavazás óta jelentősen megnehezedtek a nemzeti egyezség feltételei.