Reggeli Sajtófigyelő, 2005. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-01-27
7 szakmai probléma. A valóság azonban meglátásunk szerint az, hogy mindmáig a magyar kormány dönt szakmai kérdésekben is. Értesüléseink szerint január közepén kapták meg a magyar félnek a további tárgyalásokat kezdeményező javaslatát. Februári találkozót indítványoznak. Elfogadják ezt az ajánlatot? - Erdey György kormánymegbízott angol nyelvű levelét és a többi dokumentumot január 17én kaptam meg. Ezekkel az anyagokkal válaszoltak magyarországi partnereink a pozsonyi külügyminisztérium 2003. augusztus 27én kelt jegyzékére. Azóta ugyebár tizenhét hónap telt el, s ezalatt többszöri érdeklődésünkre türelmet kértek tőlünk. Remélem, a magyar fél is hasonló megértéssel viseltetik addig, ameddig áttanu lmányozzuk a megküldött dokumentumokat. Egyébként a javasolt februári időpontot nem tartom sem megszokottnak, sem etikusnak, hiszen alig maradna néhány napunk a felkészülésre. Ilyesféle lépésekkel nem lenne szabad eltussolni, hogy valójában melyik fél akad ályozza a tárgyalásokat. Egyetlen példát említek csak. 2002 májusától 2004 áprilisáig nem volt partnerem. Ilyen sokáig halogatták Budapesten az új kormánymegbízott kinevezését. Talán mégis előre kellene tekinteni, hiszen a magyar kormány már jóváhagyta ú j tárgyalási stratégiáját, amelynek lényeges elemeit önökkel is ismertették. Budapest a hágai Nemzetközi Bíróság ítéletéből kiindulva az eredeti terv szerinti alsó vízlépcső megépítését elvetettnek tekinti, a dunacsúni létesítmény fennmaradását viszont nem ellenzi. A szükséges műszaki megoldásoknak a lehető legkisebb természeti beavatkozással kell járniuk. Miként fogadták ezeket az elképzeléseket? - Ezeket a javaslatokat most fordíttatjuk, mivel a szlovák kormány valamenynyi tagja - beleértve a szakértőke t is - nem tud magyarul. Majd csak ezután tudjuk alaposan elemezni a budapesti koncepciót. Kormánymegbízottként szakmai kérdések megvitatására van felhatalmazásom, politikai döntésekre viszont nincs. Hadd emlékeztessek arra, hogy már öt hónappal a hágai dö ntés után megszületett a kormányközi keretegyezmény. Tudjuk, mi történt azután, s azokkal, akik akkor tárgyalópartnereink voltak. Akkor hát Pozsony szerint mikor folytatódhatnak a tárgyalások? - Erdeynek rövidesen levélben válaszolok, amelyben javaslat ot teszek a tárgyalások felgyorsításának, a hágai döntés végrehajtásának egyszerű és célravezető módjára. Erről az indítványról megfelelő időben tájékoztatom a Népszabadságot. vissza Középutas unióprogram Népszabadság • Szőcs László brüsszeli tudósítónk • 2005. január 27. Egy főhajtás jobbra, egy balra - a konzervatívoknak és a szociáldemokratáknak is igyekezett megfelelni Barroso európai bizottsági elnök az ötéves programja bemutatásakor. Gazdasági felvirágzás, szolidaritás, biztonság, nemzetközi partnerség. E négy szempont köré rendeződik az a programstratégia, amelyet december óta több fordulóban vitatott meg az Európai Bizottság, s elfogadása után tegnap terjeszthetett az Európai Parlament elé José Manuel Barr oso bizottsági elnök. Valódi "a la carte" ez: a vállalkozóbarát gazdasági környezet erősítésétől a leszakadók felemelésén át a természet megóvásáig az EP üléstermének néppártiszocialistaliberális centruma azt hallott meg a repertoárból, amit akart - s ne m, amit nem. Barroso ugyanakkor az EU 454 millió polgárának is üzent. Mint mondta, elsősorban is az az EB felelőssége, hogy újra kapcsolatot találjon a közpolgárokkal. Ennek első lépése az EU alkotmányos szerződésének életbe lépése lesz. Az uniós jogszabál yoknak egyszerűbbeknek, egységet alkotóknak kell lenniük, és hatékonyabban kell nekik érvényt szerezni. Kovács László adó, és vámpolitikai biztos saját területéről elmondta: egyszerű, átlátható, kiszámítható adópolitikára van szükség, ami erősíti a bels ő piac egységét. A tagállami adópolitika "lehetőség szerinti" egységesítését szorgalmazza, két éven belül reálisnak tartva például a nyereségadó kiszámítási módjának