Reggeli Sajtófigyelő, 2005. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-01-05
11 fontosat tudok má r. Slachta Margitról például elég volt nekem annyi, hogy valami tiszteletre méltó kereszténykonzervatív politikusnő volt ő, amíg Rákosiék világgá nem üldözték. Fontos apróság /apróság?/ amit most olvastam róla: Slachta Margit nemcsak hogy a botbüntetés vi sszaállítása mellett szavazott, hanem még azt is javasolta, hogy a nőket is botozzák meg, ha árdrágításon kapják őket, de ezt azt ötletet még a Horthyféle Parlament is elvetette. De nem azért nagyszerű könyv ez a Múlt szövedéke, mert sok újat lehet megtu dni belőle. Az a lényeg az, hogy egy olyan hang szólal meg itt, amelyikkel ritkán találkozni a közéletben: a józan, művelt, erkölcsileg szinte elszántan stabil, ugyanakkor lefegyverzően megértő ember hangja. Elsősorban persze politikusokról ír, engem náluk jobban érdekeltek a költők, és szerencsére Murányi szinte szenvedélyesen boncolgatja a nagy költők szerelmi ügyeit, főként a József AttilaFlóraIllyés Gyula háromszög ügyét. Egy pillanatig sem kétséges, ki mellett a szimpátiája, de az a – nem tudok rá má s szót: lefegyverző a megközelítésében, hogy Illyést is megértően, szinte belülről vizsgálgatja. És tud Murányi frivol is lenni, ami egy olyan szerzőtől legalábbis meglepő, aki a Rajkperről szól és Erdélyi József értékeléséről, Hómanról, Kéthlyről, Kádárr ól. Irgalom nélkül de bölcsen, felülemelkedve, megértően de véglegesen. Szóval, ír Murányi Gábor például arról is, hogy melyik magyar költő milyen pajzánságokat követett el, hol álnéven, hol saját nevén /nemcsak a közismert Lőwy Árpádról van szó, hanem Ara ny Jánosról, Csokonairól, Kosztolányiról, Weöres Sándorról/, és újságírói bravúrként úgy tudja idézgetni a legvaskosabb fordulatokat is, hogy nincs az a kényes ízlésű irodalmi szalon, ahol ne tapsolnák meg. Én is megtapsoltam magamban, majd nekiálltam egy újabb sós sütemény elmajszolásának és egy újabb Murányiesszének. Régen élveztem ennyire az olvasást. De olvastam másképp is. Modern világ, mindenünk a képernyő, ha én egyszer az internetre beszabadulok, néhány óráig ki nem keveredek onnan. Megnézem, hán y fok van a világ leghidegebb helyén /Ojmjakonban/, hogy milyen héjszerkezetű tengeralattjárókat gyártottak a németek és az amerikaiak, hogy mikor adták ki a buddhista szent könyvet, a Tipitakát először, hogy mit kell tudni egy német érettségizőnek Magyaro rszágról /semmit/, stb, stb. És aztán bekeveredtem egy honlapra, egy nem jelentéktelen párt hivatalos honlapjára. Itt névtelen szerzők közlik cikkeiket, nem is értem, miért, ezzel úgy tüntetik föl a dolgot, mintha véleményük nem egyéni, hanem pártvélemény lenne. Pedig ezek elég furcsa fogalmazványok. Például: "Egyszer majd kezdő politológushallgatók mentőkérdése lehet a balliberális értelmiség vallás- és egyházfóbiája, különös tekintettel annak tombolására Gyurcsány Ferenc és Magyar Bálint politikai munk ásságában. És mikor is kell frontális antiklerikális háborút indítani, ha nem Karácsonykor és nem magánál, a pápánál?” Töprengtem, mit lehetne erre mondani. Talán azt, hogy a karácsony kis betű. De erre biztos az volna a válasz, hogy a balliberális értelm iség egyházellenes tombolása az Akadémia Nyelvtudományi Intézetébe is begyűrűzött. Úgyhogy nem kötekedek, inkább olvasom tovább a nem jelentéktelen honlapot, ki is derül, mit műveltek már megint zászlósuraink, amikor a nemzet nem figyelt oda, mert a Mennyb ől az angyalt énekelte. "Gyurcsány és a szabad demokraták egyházellenes hadjáratukkal az ötvenes évek lelkiségét újítják fel és teszik kormányzati elvvé. Jól tudják (pont ők ne tudnák?), hogy a klerikális szót – a bűnös nép mintájára – Rákosiék tették a m agyar politikai köznyelv alapfogalmává, hogy ezzel is megbélyegezzék a parasztságnak azon rétegét, amelyet nem tudtak kuláknak minősíteni. Ezen parasztokat kifosztották vagyonukból és nem ritkán halálra éheztették őket a Hortobágyon.” Volt nekem egy nagy bátyám, hasonnevű mint én, pontosabban a nagyapám bátyja volt ő, aki bankár volt az első átkos emlékűben, és a második átkos emlékűben kitelepítették, mégpedig pont a Hortobágyra. Életművéről keveset tudok, gyerekkoromból halvány emlékeket őrzök róla, a cs aládi legenda úgy tartja, nagyon rendes ember volt. Én csak egy kedves öreg bácsira emlékszem, aki Judit néni nevű feleségével lakott a másik szobában, ezért nőttem fel én emeletes ágyon /csak így fértünk el szüleimmel és öcsémmel négyen az első szobában/. Nagybátyámnak eredetileg ötszobás lakása volt a Duna parton, azt hiszem, emiatt lett a nép ellensége, valakinek kellett a lakás, hát kitelepítették az öreget Judit nénivel együtt. Amikor
