Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-02
35 kérjék javaslataikat, hogy a megalkotandó törvény ne az áttelepülést ösztönözze, hanem a szülőföld biztonságát javítsa. A kettős á llampolgárság így jelenthet hidat a magyar közösségek között. A teendők együttes meghatározása jó alapot adhat az egyetemes magyar kultúra erősödésének, a magyarmagyar gazdasági kapcsolatok bővítésének. A híd tartópilléreinek mindig szilárd alapokon kell állniuk. A határon túliak sokszorosan bizonyították: náluk nincs ebben hiba. Most rajtunk a sor. Aki igennel szavaz, új lehetőséget nyit a magyar sors formálására, tehát a jövőre szavaz. Ekkor a népszavazás az Európai Unióban is elfogadható hozzájárulás le het a Duna menti népek békéjéhez, rendezett együttéléséhez. Mindebből következik, hogy bár szerencsétlennek tartom a népszavazást mint a probléma eldöntésének módozatát elmegyek szavazni, és igent mondok a kettős állampolgárságra. vissza Az ellopott zászló 168 Óra 2004/48 Szerző: Buják Attila Megjöttek Brianék, a "britek" - anyámék szőlőszomszédai - a nyirkos hideg Angliából a nyirkos hideg Magyarországra, hogy kitűzzék a lobogót a garázsra. Így vannak otthon ná lunk. Ráadásul nem is a piros keresztes, királyi dizájnt választják, hanem az "union jack"et az andráskeresztes kék skóttal kombinált nagybirodalmi vásznat. Új szokás ez a hegyen, a nemzeti identitás és a szigorú telekkönyviség látványos kifejeződése. M ásik oldalt a másik birtokszomszéd - erdélyi bevándorolt - szintén kitűzi a darálóra a magyar trikolórt, ha kapál. Őt külön is megértem - szempontjai speciálisak. Romániában egyszer még a cserepes muskátlit is kidobatta vele az ablakból a rendőr, mert zava rta a "nacionalista" színkombináció. Az ő virágját, a saját ablakából. Akkor eldöntötte: ha egyszer hazája lesz, és abban háza is, ő kitűzi rá a magyar zászlót. Ki bizony. Így is lett. Most ott lobog. "Csak bot és vászon - írja a költő , de nem bot és nem vászon, / hanem zászló. / Mindig beszél, / Mindig lobog / Mindig lázas." Ettől a ház még nem lett magyarabb, ahogy a sonka se lesz sonkább a rákötözött pántlikától. De megértem és elfogadom. Anyámékat sem tartják hontagadónak, mert nem tűznek ki semmit. A hegyen nincs politika. Ez ízlés, szokás, vérmérséklet dolga. Magánügy. Szerencsés helyzet. Nem árt ezt megjegyezni most, amikor felvonulunk a "törvénykezés hegyére", hogy méltósággal mondjunk véleményt olyan kérdésekről, amelyek - így vagy úgy - (határon túl és innen) valamennyiünket mélyen érintenek. Nem árt előre megjegyezni most, amikor sokan "zászlót bontanak" majd, s elkezdődik a kifinomult hazaárulózás, a kalmárszellemmel, "megrokkant magyarságtudattal" való vádaskodás, de elhangzanak durvább szavak is. Nem mondom én, hogy fegyvernyugvás legyen igen és nem között. Nem mondom, hogy szeressük is egymást. Végtére: ez érdekharc, küzdelem, mérlegelés és számítás, kalkuláció, politikai reklámhadjárat. Pénzbe kerül. Csatatér. Azzá tettük. Hiába próbálják eg yesek - éppolyan farizeus módon, ahogy a dologba belevittek minket - "becsületbeli, magyar üggyé" avatni. ("Becsületes magyar ember erre a kérdésre csak egyféleképpen válaszolhat" - Orbán Viktor.) Csakhogy ez nem csupán becsületbeli ügy. És nem is csak ma gy ar ügy. Történelmi gubanc, a keleteurópai nemzetfejlődés egyensúlytévesztése, iszonyú tömegháborúkat lezáró torz békekötések következményeképp létrejött irracionális kuszaság. Történelmi vita. A kisállami nacionalizmusok által ütött sebek mérges fekélye. Gyógyítása nem buta és zűrös népszavazásokat kívánna (az sajnos nem old meg semmit), hanem bölcsességet, önzetlenséget, minden részről megnyilvánuló önkorlátozást, nagyvonalúságot, fegyelmet, érzelmi egyensúlyt, belátást. Láthatjuk: szinte mindent, ami a m ai, posztszocialista KeletEurópából riasztóan hiányzik.
