Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-02
27 november 26án Aleksander Kwasniewski lengyel és Valdas Adamkus litván államfő, Javier Solana, az EU külpolitik ai főmegbízottja és Borisz Grizlov, az orosz állami duma elnöke jelenlétében tárgyalóasztalhoz ült a leköszönő Kucsma elnök és a két utódjelölt (lásd Messziről jött emberek, illetve Moszkvai számítások című írásunkat). A találkozón a szemben álló felek köt elezettséget vállaltak arra, hogy nem folyamodnak erőszakhoz, és tiszteletben tartják a legfelsőbb bíróság döntését a szavazás érvényességével kapcsolatban. A testület hétfőn kezdte tárgyalni az ellenzék beadványát, de az eljárás - melynek kimenetelét nehé z lenne megjósolni - kedd délutánig még nem ért véget. Megállapodás született arról is, hogy Kucsma, Juscsenko, Janukovics és Volodimir Litvin házelnök megbeszéléseket kezdenek a válság politikai rendezéséről. Ugyanakkor Juscsenko péntek este az őt éltető tömeg előtt előrebocsátotta, hogy kizárólag a második forduló megismétlésének feltételeiről kész alkudozni, és ha a másik oldal időhúzásra törekszik, megszakítja a tárgyalásokat. Ez hétfőn meg is történt; Juscsenko szerint Janukovics és Kucsma nem óhajt „e lébe menni az ellenzék megalapozott követeléseinek". A nemzetközi nyomásra megindult tárgyalási folyamat azt követően feneklett meg - keddi lapzártánkkor csak találgatni lehet, ideiglenesene vagy végérvényesen , hogy szombaton az ukrán parlament, a ver hovna rada határozatában érvénytelennek minősítette a november 21ei voksolást - miközben a második forduló december 12ei megismétlésére vonatkozó ellenzéki javaslatot a honatyák nem fogadták el , és kinyilvánította bizalmatlanságát a CVK tagjaival szemb en. E lépés ugyan semmilyen jogkövetkezménnyel nem járt, ám kétségtelenül jelezte az euroatlanti közösség által bátorított Juscsenko fokozatos politikai térnyerését a kampány, majd az utóvédharcok során is agresszív moszkvai támogatást élvező Janukoviccsal szemben. Aligha véletlen, hogy vasárnap a keletukrajnai Szeverodoneckben összeült a helyi önkormányzatok kongresszusa. A tucatnyi megyéből érkezett többezernyi küldött érvényesnek ismerte el Janukovics elnökké választását, és egyhangú határozatban népsza vazást helyezett kilátásba Ukrajna közigazgatásiterületi beosztásának megváltoztatásáról. Ezzel a tanácskozás keretbe foglalta a zömmel orosz ajkúak lakta keletukrajnai Doneck, Harkiv és Luhanszk megyék tanácsai által a korábbi napokban meghirdetett auto nómiakezdeményezéseket. Ukrajna kettészakadása az országot megosztó keletnyugati kulturáliscivilizációs törésvonal mentén a krízis elmélyülésével egyre lehetségesebbé vált. Olyannyira, hogy hétfőn Kofi Annan ENSZfőtitkár is szükségesnek vélte figyelmeztetni az ukrajnai politik ai szereplőket: az ukrán nemzet egysége, az ország szuverenitásának és területi integritásának megőrzése nagyon fontos a regionális és a nemzetközi biztonság szempontjából is. A politikai káosz elhúzódása az utóbbi években amúgy irigylésre méltó tempóban - négy év alatt 33 százalékkal - növekvő ukrán gazdaságot is kikezdte. Kucsma hétfőn egyenesen azt mondta, „még néhány nap, és kártyavárként omolhat össze a pénzügyi rendszer". A lakosság ugyanis, bajt szimatolva, elkezdte kivenni betéteit a bankokból, amin ek következtében az utóbbi napokban jelentősen csökkent az ukrán pénzintézetek likviditása. A rendületlenül Janukoviccsal szimpatizáló KeletUkrajnában tört ki a legnagyobb pánik, ezért a jegybank kedden korlátozta a lekötött betétek felvételét és a valuta vásárlást. Nem erősítette a bizalmat Szerhij Tihipko jegybankelnök hétfői lemondása sem, igaz, a Kucsma klánjához sorolt politikus az utóbbi hetekben sem sokat törődött a pénzügyekkel, hiszen Janukovics kampánystábját vezette; e tisztéről most ugyancsak le köszönt. Kedden egyre valószínűbbnek tetszett, hogy az egyetlen kiutat a krízisből az elnökválasztás megismétlése jelentheti. Legalábbis Kucsma elnök - miután konzultált Jan Peter Balkenendével, az EU soros elnöki tisztét betöltő Hollandia kormányfőjével és Colin Powell amerikai külügyminiszterrel - hétfőn már ezt szorgalmazta. Nem kerülte el a figyelmet az sem, hogy a Gerhard Schröder német kancellárral folytatott keddi telefonbeszélgetése nyomán Vlagyimir Putyin orosz elnök korábbi merev álláspontja is módosult: egyezségre jutottak abban, hogy amenynyiben új elnökválasztás lesz, annak eredményét mindkét ország tiszteletben tartja. Közben a Solanaféle közvetítő kvartett ismét Kijevbe sietett, hogy szerdán - lapzártánk után - folytassa a szemben álló fe lek puhítását. Janukovics azt ajánlotta, ha új voksolás lesz, azon se ő, se vetélytársa ne induljon. Juscsenko viszont továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy csak a második fordulót ismételjék meg. Ez nem is csoda, hiszen a lejáratódott - és szemlátomást Kuc sma által is cserbenhagyott - Janukovicsnak Juscsenkóval szemben második nekifutásra, szigorú nemzetközi kontroll mellett jóval kevesebb az esélye.