Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-21
14 Népszabadság • Szőcs László • 2004. december 21. Kisebbségvédelmi uniós irányelvet kíván elérni az Európai Parlament Tabajdi Csaba vezette pártközi csoportja. Ahogy nincsen kifogástalan demokrácia, úgy a kisebbségvédelemben sem mon dhatjuk még el jó darabig, hogy nincs már több tennivalónk - mondja Tabajdi Csaba arra a kérdésünkre: nem az lennee a legjobb, ha okafogyottá válna, és előbbutóbb megszűnhetne az a pártközi csoport, amely alig két hete alakult meg a vezetésével az Európa i Parlamentben. - Még a pozitív példaként emlegetett DélTirolban sem tökéletes a kisebbségi helyzet. A lakosság német ajkú, ám a rendőrök szinte kizárólag olaszok - említ egy példát. Amit aztán számos egyéb követ. Ki gondolta volna, de még az elzászi nyel vet beszélők jogaiért is harcolni kell, a lettországi oroszokéiról már nem is beszélve. S akkor még el sem hagytuk a huszonötök határait. - Az Európai Uniónak nincsen kisebbségvédelmi intézményrendszere, mechanizmusa. Kötelességünk, hogy változtassunk eze n - érvel a magyar szocialista euroképviselők küldöttségvezetője, aki pártjában is e terület szakértőjeként ismert, és az Európa Tanácsban is foglalkozott korábban a kérdéssel. A pártközi csoport az EP néppárti, szocialista, liberális és zöldpárti frakci ójának támogatásával alakult meg. Tizenhét ország 42 képviselőjét tömöríti, és ezzel a harmadik legnagyobb az EPben. Tabajdi mellett Michl Ebner, éppen egy déltiroli konzervatív képviselő a társelnök. A nyolc alelnök között két magyar is található: Bauer Edit (szlovákiai Magyar Koalíció Pártja) és Gál Kinga (Fidesz). Havonta, Strasbourgban üléseznek, és figyelmük három fő területre terjed ki. Az "őshonos" vagy történelmi kisebbségekre (például a határon túli, Kárpátmedencei magyarok), az úgynevezett alk otmányos régiókra (például Katalónia), valamint a "ritkán beszélt", illetve regionális nyelvekre (például az írországi gael). Közvetlen céljuk egy kisebbségvédelmi EUirányelv kidolgozása. Jövőre jelentést tesznek az európai autonómiákkal kapcsolatos tapas ztalatokról, s ajánlásokat fogalmaznak meg a jelenlegi és a leendő EUtagállamok számára. Tabuk a jelek szerint nincsenek. - Nem lehet ezeket sem a szőnyeg alá söpörni; ki kell beszélni őket - mondja Tabajdi arra a kérdésre, foglalkoznake majd olyan ügye kkel (mint például a Benesdekrétumok), amelyek eddig inkább csak egymásnak ugrasztották a középeurópai népcsoportokat. vissza Hiller: Útlevelet a határon túliaknak Népszabadság • MTI - Jelentés • 2004. december 21. Az MSZP elnöke szerint a határon túli magyaroknak a magyar állampolgárokéval azonos mozgáslehetőséget biztosító útlevelet kellene kapniuk. Hiller István erről a Magyar Televízió Napkelte című műsorában beszélt hétfőn. Egy olyan megoldást látna jónak a szo cialisták elnöke, amelyben a határon túli magyarok olyan útlevelet kapnak, amely nemcsak Magyarországra való belépésre jogosít, hanem mindazt megadja, amit a magyar állampolgárok kapnak az útlevelüktől. Hiller úgy indokolta javaslatát: "Meg kell tudni tere mteni azt a kapcsolatot, amely a határon túli magyarság számára a szülőföldön való boldogulás kérdése mellett a szabad mozgás lehetőségét is megteremti." Az MSZP már korábban is egyértelművé tette, hogy a határon túli magyarok számára útlevelet kíván adni , de ennek tartalmáról eddig részletesen egyik politikus sem nyilatkozott. Hiller István hétfőn ismertetett javaslata lényegében megegyezik a Fidesz elnökének a november 12i Magyar Állandó Értekezleten tett javaslatával. vissza Keresztény szégyenkezés Keresztény értelmiségiek nyílt levele Népszabadság • Fórum • 2004. december 21.