Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-20
8 Karol Wojtyla pápa végezetül köszönetét fejezte ki Gyurcsány Ferencnek látogatásáért, és biztosította a kormányfőt az egész szeretett magyar népért mondott imáiról. "Ne mzetére szívesen kérem Isten áldását, kívánok bőséget és békességet" - hangzott végezetül a pápai üdvözlet. A magyar miniszterelnök a pápai magánkihallgatás után Angelo Sodano bíborossal, vatikáni államtitká rral, a római kúria vezetőjével tanácskozott csaknem egy teljes órán keresztül. Gyurcsány Ferenc a látogatás alkalmából díszebédet adott a Római Magyar Akadémián, amelyre Sodano bíboros, vatikáni "kormányfő" és számos más vatikáni vezető is hivatalos volt, így az eszmecsere ott is fol ytatódhat a magyarvatikáni államközi kapcsolatokról, a magyar kormány és az egyházak viszonyáról, illetve időszerű nemzetközi kérdésekről, elsősorban európai problémákról. vissza +++ ksy/krg 14.11 LMT 181204 3693 BP0112 4 230 MTIk1026 Traian Basescu, Románia megválasztott elnöke köszönetet mondott Markó Bélának, hogy az RMDSZ a liberálisdemokrata politikai szövetség mellé állt kod: PART/BELP fk: RO ld: Bukarest, 2004. december 18., szombat (MTI) - Megköszö nte Markó Bélának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének (RMDSZ) szombaton Traian Basescu, Románia megválasztott elnöke, hogy az RMDSZ a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Pár t (PD) Igazság és igazságosság (D.A.) nevű politikai szövetsége mellé állt. "Meg voltam róla győződve, hogy az RMDSZ demokratikus megoldások mellett teszi le voksát és nem vállal kezességet a (négy éve kormányra került) Szociáldemokrata Párt (PSD) álta l intézményesített maffi ó- zó rendszer folytonosságáért" - jelentette ki Traian Basescu, a D.A. politikai szövetség jelöltjeként dece mber 12én Románia elnökévé választott bukaresti főpolgármester. Basescu abból az alkalomból nyilatkozott, hogy az RMDSZ Szövetségi Képviselőinek Tanácsa (SZKT) marosvásárhelyi ülésén Markó Béla, a magyar szövetség elnöke úgy foglalt állást, hogy az RMDSZnek a D.A. szövetséggel kell folytatnia a kormányalakítási tárgyalásokat. vissza +++ kgf /kmg/krg 14.18 LMT 181204 1305 BP0124 4 130 MTIb1045 Szili Katalin összefogásra szólított fel a határon túli magyarok honosításáért kod: BELP/ifjúság/TARS fk: HU ld: Pécs, 2004. december 18., szombat (MTI) - Szili Katalin házelnök az öss zefogás és az érdekegyeztetés fontosságát hangsúlyozta a határon túli magyarok honosítása érdekében szombaton Pécsett, a Magyar Ifj ú- sági Konferencia XII. ülésén. "Politikai hovatartozástól függetlenül együtt kell működni a határon túli magyarok problémáinak mego ldása érdekében. Sajnálom, hogy a honosítással kapcsolatos előkészületeket az elmúlt tizenöt év alatt egye tlen párt sem kezdte el, ezért is támogatom Gy urcsány Ferenc kormányfő ez irányú javaslatát" - mondta az Országgyűlés elnöke. Szavai szerint mindenképpen meg kell találni a megfelelő megoldást, mert a népszavazás keltette indul atok után ez teremthet békét az anyaországban és a határon túl élő magy arság köreiben. A házelnök hozzátette, hogy a honosításról szóló tervezet január 15ig elkészül, de végleges formájához várják az érintett hazai és külföldi szervezetek módosító javaslatait is. Amikor beszédét követően Szili Katalin jelezte: elfog laltságai miatt kénytelen távozni, és arra kérte a résztvevőket, folytassanak párbeszédet a témában, egy erdélyi fiatalember a plénum előtt megkérdezte tőle: "hogyan lehetne párbeszédet folytatni, ha ön elmegy?" Az Országgyűlés elnöke válaszában progra mjainak kötöttségére hivatkozott, és ígéretet tett, ha ideje e ngedi, visszatér és válaszol a kérdésekre. A tanácskozáson megjelent Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter az erdélyi ifjúsági képviselőnek azt mondta: a gondok megoldása nem lehetséges egy fórumon, egy nap alatt. "A rendezvény fontosságát pedig éppen az jelzi, hogy azon a parlament elnöke, az esélyegyenlőségi tárca vezetője, valamint politikai államtitkára is részt vesz" - mutatott rá.