Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-20
9 Az ülésen a különböző határon túli régiók szósz ólói csalódottságuknak és elkeseredettségüknek adtak hangot a december 5i eredménytelen népszavazással kapcsolatban. Többen azt mondták: szomorú, hogy amíg a külföldre került magyarság egyre fogyó létszámban, de k itart, addig az anyaországban a refere ndumot megelőző kampányban egyszerű élősködőknek állították be őket, akik alig várják, hogy áttelepülhessenek Magyarországra. Volt, aki megjegyezte, hogy a határon túli magyarság mindössze együttérzést, az összetartozás erősítését várja a magyar kormán ytól és minden magyartól, e nélkül ugyanis a pénzügyi támogatások nem sokat érnek. A Magyar Ifjúsági Konferencia résztvevői nyilatkozatot fogadtak el, melyben vállalják, hogy a magyarok kedvezményes állampolgárságának kérdésében február közepéig eljutt atják javaslataikat Mádl Ferenc kö ztársasági elnökhöz, az Országgyűléshez, valamint a Magyar Állandó Értekezlethez (Máért). Egyben felkérik az államfőt és a házelnököt, kezdeményezzék egy, a kedvezményes állampolgárságról szóló törvénytervezetet előkés zítő bizottság létrehozását, valamint javasolják, hogy a dokumentumot 2005. április végéig terjesszék a parlament elé. A Magyar Ifjúsági Konferencia elnöke az ülést követően, mint azt az MTInek elmondta, a szervezet nevében bocsánatot kért Szili Katal intól az említett erdélyi fiatalember felszólalása miatt. "A képviselő helytelen, elítélendő magatartást tanúsított, viselkedése nem jellemző a szervezet tagjaira, akik a magyarmagyar kapcsolatokban továbbra is a konstruktív hozzáállást tartják célrav ezetőnek, és elh atárolódnak minden olyan megnyilvánulástól, amely nem az együttműködést célozza" - hangsúlyozta Diósi Viola, hozzátéve, hogy Szili Katalint nem tárgyalásra, hanem a konferencia megnyitására kérték fel és e nnek a házelnök eleget is tett. Megjegyezte: a hazai és a határon túli magyar ifjúsági szervezeteket tömörítő, és 1999 óta működő M agyar Ifjúsági Konferencia tagjai megtiszteltetésnek vették, hogy ülésükön első alkalommal Magyarország Országgyűlésének elnöke is részt vett. vissza +++ btr/bal 15.02 LMT 181204 3368 BP0132 4 230 MTIk1030 Az RMDSZ SZKT nyilatkozatban bízta meg Markó Bélát, hogy folytassa koalíciós tárgyalásait a liberálisdemokrata pártszövetséggel kod: nemzetiség/VTAS/BELP fk : RO ld: Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Marosvásárhely, 2004. december 18., szombat (MTI) - Folytatni kell a tárgyalásokat a román liberálisdemokrata D.A. pártszövetséggel egy közös kormánykoalíció kialakításáról - ezzel bízta meg Markó Bélát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét szombaton Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). A szövetség "belső parlamentjének" is nevezett testület nyilatkozatot fogadott el, amelyben egyebek k ö- zött megállapítja: a n ovember 28i parlamenti választások - amelyek eredményeként az RMDSZ bejuthatott a parlamentbe - azt bizonyítják: hogy az utóbbi hónapok vitái és megosztó törekvései ellenére az erdélyi magyarság továbbra is határozottan kiáll a közösség politikai egysége mellett. A nyilatkozat visszautal arra, hogy az RMDSZ az államelnöki választás második fordulója után folytatta a tárgyalásokat egy parlamenti kormányzati többség kialakításért. A dokumentum elfogadói arra utaltak, hogy az RMDSZ eredetileg a Szociálde mokrata Pártból (PSD) és a Román Humanista Pártból (PUR) álló szövetséggel próbált egyezséget kötni. A tárgyalásokon a szövetség a romániai magyar közösség érdekeinek érvényesítését, az ország számára szükségszerű politikai stabilitásra vonatkozó igényt ké pviselte. Miután Románia megválasztott elnöke, Traian Basescu bejelentette, hogy a D.A. szövetség állít minis zterelnököt (az a szövetség, amelynek maga Basescu volt az államfőjelöltje), és tárgyalásra hívta az RMDSZt, a magyarok érdekvédelmi szervez ete megkezdte az egyeztetést ezzel a politikai alakulattal is. Mint a nyilatkozat elfogadói leszögezik, az RMDSZ célja az integrációs folyamat felgyorsítása, az egész romániai társadalom jóléte, a feszültségmentes románmagyar viszony, az erdélyi magy arság helyzetének további rendezése. Ennek érdekében - folytatódik a szöveg - politikai stabilitásra, többségi kormányzásra és megfelelő kormányprogramra van szükség. A testület ugyanakkor leszögezi: az RMDSZ semmiféle együttműködést nem fogad el a szélsős éges nacionalistákkal.