Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-16
19 Répássy Róbert (Fidesz) kérdésünkre úgy értékelte a fejleményeket: bízik abban, hogy nem történt tömeges törvénysértés, ám ha mégis bebizonyosodik, akkor a választások tisztaságáért felelős Lamperth Mónika belügyminiszternek v állalnia kell a felelősséget. Nyakó István, az MSZP szóvivője kifejtette: egyelőre még nem lehet törvénysértésről beszélni, a voksok újraszámolása után derül ki, hogy történte figyelmetlenség, esetleg bűncselekmény vagy törvénysértés. vissza Keressük a szavakat, de nem találjuk… - Németh László plébános levele a népszavazásról Magyar Nemzet Online 2004. december 15. 14:49 „2004ben minden elveszett, mert amit meghagytak nagyétvágyú szomszédaink, az most nem vallotta magáé nak a leszakított testrészeket. Ezért nincsen többé anyaország! Erre a sokáig könnycsalóan nemes szóra nem méltó már a Trianoni, vagy Csonka Magyarország”. „Csalódottság”, „kiábrándultság”, „elkeseredés” „megbocsáthatatlan bűn”, „kicsúfolt remény”, … majd a végén „köszönet az igenekért” (MN 2004. 12. 7.) Keresünk de nem találunk, mert a 2004. december 5i magyarországi népszavazás jellemzésére nincsen fogalo m a szótárainkban! És remélhetően nem is születik. (A Magyar Értelmező Szótárt más értelemben kéne idézni!) Trianon után nyolcvanegynéhány év múltán fogalomhiányban szenvedünk, mint ahogyan a nyolcvanegynéhány éve történtekre sem volt és azóta sem születet t megfelelő magyar kifejezés. Trianon. Azt gondoltuk, hogy a magyar nemzet történelmében már nem születhet gyászosabb (stb.) tartalmú szó. Tévedtünk. 2004. december 5e rácáfolt naív hiszékenységünkre. Azon gondolkodom, lehete sorsunknak, történelmünknek , további mélysége, amit még nem jártunk meg. Úgy érzem, ennél, ahová most kerültünk, nincs nagyobb mélység (és megint csak keresni kéne a további fogalmakat, de nem erőlködöm!..). Kimondhatatlan, csak a szívben átérezhető lelkiszellemi fájdalom, hogy ebb e a 2004. december 5i szakadékba miniszterelnöki vezérléssel kerültünk. No, persze ő sem volt egyedül, mint elődje annak idején. Nekik jól jövedelmez (ett) még a nemzet legnagyobb vesztesége is. Trianonban 72, ill. 63% veszett (terület, lakosság). Valami azért csak maradt. 2004ben minden elveszett, mert amit meghagytak nagyétvágyú szomszédaink, az most nem vallotta magáénak a leszakított testrészeket. Ezért nincsen többé anyaország! Erre a sokáig könnycsalóan nemes szóra nem méltó már a Trianoni, vagy Cs onka Magyarország. S akik benne lakunk, mondhatók vagyunk még magyaroknak? Ha az arányokat nézem (az igent mondók és a nem parancsát követők), majdnem ugyanaz, mint ami Trianon miatt született a megmaradtak és elszakítottak közötti arányban. Még egyszer ny olcvan év, és mindez már nem lesz érdekes. Elfogyunk, elveszünk. A fájdalom viszont mindaddig tart, amíg egyetlen magyar szívnek fáj, hogy Trianonban a győztes hatalmak diktáltak, 2004 december 5én egy miniszterelnök és a hatalmat gyakorló két párt nagy r észe tette ugyanezt. Az ország népe pedig hallgatott. Mint akkor… Hiába kiáltotta bele a trianoni döbbenet csendjébe annak idején József Attila: „Nem, nem Soha!” Akkor már későn kiáltotta, 2004ig pedig meg sem tanulhattuk, amit „a proletariátus költője” í rt, mert „a nemzetért érzett felelősség” elhallgatta szavát és kiadott köteteiből sorra kihagyta e versét. Minden bizonnyal a milliárdos miniszterelnököt is ez a józsefattilás felelősség vezette és az ő lelkének fájdalma járta át, amikor óvott az igenektő l a lassan, de biztosan fogyók érdekében. És most abban a tudatban végezheti dolgát, hogy a mostani kisebbség (a kettős igent vállaló) majd eltűnik. Az otthon maradt kényelmes többség pedig fölzárkózik az ő milliárdjaihoz, hisz minden pénz megmarad, amit a z elcsatolt anyatest magyarjai emésztettek volna föl – állítása szerint! – az iskolai támogatásoktól az annyira féltett nyugdíjakig. S mert milliárdos nagyságrendű a lehetőség, mindenki azzá lesz, miközben a kenyér újból 3.60 Ftba fog kerülni, és ehhez im már nyugati kölcsön sem kell, mint kellett a visszasírt évtizedekben! Mi magunk is Nyugat leszünk. S oda éppen azok vezetnek, akik még a nyugati szelet sem engedték volna fújni, ha rajtuk múlik! Velünk mi lesz? Marade nevünk? Marad valami a múltunkból? A z marad, ami azzá tett, amik vagyunk? Nem érdekes. Erre se keressük a fogalmakat! Jobb így. A biztos néhány tízezer forintos nyugdíj birtokában élvezni, hogy felelősségteljes milliárdosok őrzik önmagunktól féltett jobb sorsunkat! A jövőnket. De ezt már le sem merem írni. A dac azt mondatja velem: nem kell az itteni jövő, mert nyomasztóan elviselhetetlen a jelen. Innét jobb lenne elmenni valahová! Kivándorolni. Nem Amerikába! Oda nem! Onnét jöttek a wilsoni elvek. Valahová, ahol még megdobogtatja a szívet – a Magyarországról évtizedekre száműzött
