Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-13
13 amelyekkel a népszavazási kampányban a Fidesz az em bereket riogatta. Az eredmény teret nyit a kormány számára, hogy privatizációs stop helyett mégiscsak napirendre tűzze az egészségügy reformjának elindítását, amiről a minapi kormányváltáskor lemondott. Jól tenné a kormány, ha a privatizáció leállításának követelésére mondott nem mellé igenek sorát állítaná: olyan igenekét, amelyek az egészségügyi reform legfontosabb lépéseire vonatkoznak. Mi következik a népszavazás érvénytelenségéből a második kérdést illetően? Sokan, így a jobboldali pártok és a - kampá nyban is megengedhetetlenül elfogultan fellépő - köztársasági elnök is úgy vélik: a kettős állampolgárság ügye visszakerült az Országgyűléshez, melynek - az igennel szavazók álláspontjára és a határon túli magyarok igényére tekintettel - helyes volna arról mielőbb törvényt hoznia. Ez hibás álláspont. Mit is jelentett volna, ha a második népszavazási kérdésben megvan a 25 százaléknyi igen? Azt, hogy a magyarországi lakosok politikai közösségét kiterjesztik a határon túli magyarokra. A Fidesz és az MDF retori kája a kampány során arról szólt, hogy az állampolgárság megadásával a tízmilliós ország köré tizennégymilliós nemzetet építünk, s az etnikai alapon kiterjesztett politikai közösség egy bővebb gazdasági régió alapjául is szolgálna. Olyasvalami lett volna e z, ami az Európai Unió országaiban ismeretlen, hiszen az általános szabály szerint állampolgárságot az ország lakosainak adnak, alapjában véve az országlakosok a politikai közösség tagjai. Ennek etnikai alapú kiterjesztésére csak DélkeletEurópában van pél da. A népszavazás kezdeményezői és az őket erőteljesen támogató jobboldali erők a magyarországi politikai közösségnek a határokon túlra való kiterjesztéséhez kértek felhatalmazást a választópolgároktól. Ezt a felhatalmazást a választók nem adták meg: többs égük távol maradt a szavazástól, és az igennel szavazók száma messze nem érte el a választójogosultak 25 százalékát. Majdnem ugyanennyien kifejezetten nemmel szavaztak. Ha nem lett volna népszavazás, az Országgyűlés kétharmados többséggel végrehajthatta vo lna a politikai közösség kiterjesztését. Azt követően azonban, hogy a választópolgárok megtagadták a tőlük kért felhatalmazást, le kell venni a napirendről a szomszéd országokban élő magyarok kettős állampolgárságát. A napirendről persze nem általában a h atáron túli magyarok ügyét kell levenni, csupán a magyar államhoz fűződő jogi kapcsolat megteremtését. Érdemes emlékeztetni arra, hogy a rendszerváltást követő első két parlamenti ciklusban ez komolyan fel sem merült, csak a Fideszkormány státustörvénye ó ta tűnik a jogi kapcsolat a magyar kisebbségekkel való kapcsolatépítés fő irányának. Ez a törekvés már a státustörvényben megtestesülő óvatos formájában is megbukott. A határon túl élők állampolgárságának bevezetése további nemzetközi bonyodalmakba sodorta volna az országot, s újabb feszültségeket válthatott volna ki a szomszéd országokban élő magyar kisebbségek és a többség között. Ezt a népszavazás kudarcával elkerültük. Választói felhatalmazás híján most végképp fel kell adni a személyre szóló jogi kapc solatteremtés politikáját, s vissza kell térni ahhoz az irányhoz, amelyet az Antall- és a Hornkormány követett: a kisebbségi jogkiterjesztés államközi szerződésekkel való garantálásához, valamint a kisebbségi intézményépítéshez nyújtott személyi és pénzüg yi támogatáshoz. Az Antall- és a Hornkormány által kötött alapszerződések az elemi kisebbségi jogok nemzetközi garanciáit teremtették meg. Amikor az elmúlt hónapokban a magyar politikai élet azt ünnepelte, hogy sikerült beépíteni a kisebbségi jogok elisme rését az EU alapszerződésébe, megfeledkeztek arról, hogy az ide vezető első lépést éppen a kilencvenes években kötött alapszerződések jelentették, hiszen akkor ismerték el a szomszéd országok - Trianon óta először , hogy a kisebbségi jogok nem az egyes or szágok belügyei, hanem nemzetközi garanciák támaszthatják alá azokat. Ezen az úton lehet kialakítani a magyarmagyar kapcsolatok új napirendjét. A Szerbiában élő magyaroknak a magyar kisebbség biztonságos életét szolgáló garanciák megteremtésével segíthet ne a magyar állam, akár az e viszonylatban még hiányzó alapszerződés keretében. Románia vagy Szlovákia esetében az eddigi eredmények alapján tovább lehet menni. A kisebbségi közösségek önrendelkezését, a saját intézményeik fenntartására és irányítására val ó jogukat lehetne további nemzetközi garanciákkal alátámasztani a korábban megkötött alapszerződések egyfajta második kiadásával. Az RMDSZ programjában például ma az autonómia a fő cél: a Székelyföld területi autonómiája s az egész romániai magyarság kultu rális önrendelkezése, amit személyi elvű autonómiának neveznek. A magyar állam arra igyekezzen garanciákat teremteni, amit a kisebbségben élő magyar közösség a maga fő céljának tekint. Ez persze hosszú, sokfordulós tárgyalásokat igényel a kisebbségi politi kai szervezetek részvételével, s ezek tartalmáról a kormánynak az egyes kisebbségi magyar pártokkal, szervezetekkel országonként külön-
