Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-11
14 Itt az ember legszívesebben félbehagyná az olvasást, mert most is kínos érzés keríti hatalmába - mint mindig, amikor felelős közszereplő hülyének nézi közönségét. A püspöki kar titkár a ugyanis nem kevesebbet állít, miszerint az egyházi körlevél terjedelmi korlátok miatt nem hozhatta a gyülekezetek tudomására, hogy a katolikus klérus ellenzi a népszavazást. Csak arra volt tere a levél megfogalmazóinak, hogy egy tömör főpapi iniciatívát tolmácsoljanak - és mit tesz Isten: ez az "igenek" mellett szólt. Ennyire olcsón azért nem adhatnák meg maguknak a katolikusok a lelkiismereti felmentést. Hiszen már önmagában a körlevél kibocsátása is túllépte az egyházi kompetencia határait.0 A szekular izáció szellemével aligha összeegyeztethető, hogy püspöki állásfoglalás szülessen egy olyan kérdésben, amely heves belpolitikai küzdelmek gyújtópontja. 0A kettős állampolgárságról szóló vita nyilvánvalóan a pártpolitikai erőtér egyik meghatározó témájává v ált az utóbbi hetekben - márpedig az egyháznak tartózkodnia kell attól, hogy ilyen ügyekben bármelyik oldalon elköteleződjön. A körlevélnek tehát megjelennie sem lett volna szabad; de ha az egyház mégis szükségét érezte valamilyen kinyilatkoztatásnak, akko r legfeljebb annyit üzenhetett volna a hívőknek, hogy a legjobb lelkiismeretükre hallgatva voksoljanak. Ehelyett kemény és kiterjedt kampányt folytatott; bárha most megtudhattuk, hogy csupán a helyszűke miatt. Ha a körlevél műformája tágabb kereteket kíná l, legalábbis Veres püspök úr szerint minden bizonnyal azt terjesztették volna a templomokban, hogy az emberek ne menjenek el szavazni, ha " a politika által provokált zavaros helyzetben nem látnak világosan". Ennek az utólagos magyarázkodásnak csak az a s zépséghibája, hogy amennyiben a helyzet zavaros volt, úgy azért a katolikus egyház propagandája legalább annyira felelős, mint a provokátor politikusok. Mondhatni, a püspöki kar ezen provokátorokkal karöltve igyekezett egyre zavarosabbá tenni a helyzetet - igaz, határozottan az egyik politikai tábor szövetségeseként. Ehhez képest már szinte mulatságos, hogy Veres András kijelenti: " A katolikus egyház ugyanakkor tudatosan ügyelt arra, hogy a kettős állampolgárságról szóló vitának elvegye a pártpolitikai él ét". Édes Istenem, mi lett volna itt, ha az egyház nem ügyelt volna a pártpolitikai él elvételére ilyen tudatosan! És "ugyanakkor". Mikor is? Miközben gőzerővel támogatta a kezdeményezést, amivel " a kezdetektől nem értett egyet", aztán mégis "erkölcsi köt elességgé" tett egy álláspontot, éspedig a teljes jobboldalét, faltólfalig, beleértve a legszélebbről való szélsőjobbot is. Veres püspök úr azt is mondja még, hogy a népszavazásra feltett kérdés " a józan ész szerint a parlament hatáskörébe tartozik". M it gondol, ehhez képest az általa amúgy általánosságban emlegetett politikusok miért lelkesedtek mégis annyira a közakarat közvetlen kinyilvánításának lehetősége iránt? És a velük tudvalévően jó kapcsolatokat ápoló klérus - ha már olyan világosan látta, me nnyire ellenkezik a józan ésszel ez a politikai törekvés , vajon miért nem figyelmeztette erre " a dolgukat rosszul végző" politikusokat? Az nem képzelhető el, hogy az egyház kitart a saját véleménye mellett, és szemben a politikával, igenis igyekszik meg óvni híveit egy rossz helyzettől és egy rosszul feltett kérdéstől? Nem ez lett volna az igazán erkölcsös magatartás? A püspöki kar titkára maga is érzi, hogy az eredménytelen népszavazásért, amely - szavai szerint - " nagyon mély sebeket ütött a határon t úli magyarok szívében", nos, hogy ezért a klérus legalább annyira felelős, mint a politika. Éppenséggel azért, mert jó szokása szerint megint egyszer politizálni kezdett. Ráadásul, ha hiszünk a püspök úrnak, akkor igencsak őszintétlenül, igenis pártszimpát ia alapján. Tudva, hogy a kampány, amelyben részt vállal, eleve hamis és káros. A kudarc után persze valamit mondani kell - és nemcsak azoknak, akik hallgattak az egyházra, hanem az egész társadalomnak, hiszen a katolikus aktivitásról a templomba nem járó , sőt, a nem hívő emberek is tudomást szereztek. Aztán meglepte őket, hogy az egyházi nyomulás mennyire hatástalan maradt. Némileg meg is nyugtatta. Mert azt jelzi, hogy a hívők képesek önállóan gondolkodni és dönteni, mondhatni felülbírálni egyházukat, am ikor számukra is nyilvánvaló, hogy annak képviselőit felettébb világi érdekek mozgatják. A katolikus püspöki kart ez a tény természetesen nyugtalanítja. Ha a hívő emberek belső parancsa erősebb az egyház szuggesztiójánál, akkor el kell gondolkodni, hogy k i viselkedik erkölcsösen. Ha a főpapság
