Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-11
15 másként világosodik meg, mint Isten "civil" bárányai, akkor nem lehetetlen, hogy Isten akaratát a nyáj fogta fel helyesen. Ez kétségkívül aggasztó hír a lelkipásztorok számára, de nem lehet meglepő. Hiszen a közülük való Veres püspök úr most elismerte, hogy olyan döntésre próbálták rávenni a rájuk bízottakat, amelynek népszavazásra bocsátásával maguk sem értettek egyet. Az Úr tehát nem támogatta a benne hívők lelkében az ő papjaik őszintétlen szándékát. Ez intő jel, amit a katolikus egyház nem hagyhat figyelmen kívül, ha tekintélyét nem akarja újra meg újra kockára tenni. Az egyház nyílt politikai szerepvállalása, mondjuk úgy, kiállása a jobboldal mellett egyáltalán nem természetes, s mégcsak nem is Istentől való. A t emplom ugyanis nem ideológiai szövetségek által tartatik meg, hanem a hívők lelkében. Abban az igényben, amelyet az Istene felé forduló ember támaszt papjaival szemben: hogy segítsék megismerni önmagát a krisztusi szeretet által. És mindig arra tanítsák, h ogy az önmagához való hűségben találja meg a hit bizonyosságát. Az egyháznak szabad lelkiismeretű, felnőtt, a farizeusságtól megtisztult emberek okos gyülekezetét kell szolgálnia. Ennek előfeltétele pedig az, hogy maga a klérus ilyen legyen. vissza Készítette: Balogh Zsuzsanna i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Mag yar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság - Reg = Reggel