Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-11
13 sajtótájékoztató előtt beszéltünk erről a koalíciós párt elnökével. Ez így tisztességes. És most jön a részletek kidolgozása - Hogy reagált Kuncze Gábor? - Tudomásul vette. Az t hiszem, a koalíciós partnerrel meg tudunk majd egyezni, hiszen az ügynökmúlt feltárása a szabaddemokraták számára nagyon fontos téma. - Igen, de ők nem teljesen azt javasolták, amit most a szocialisták. Ők az ügynökök listáját akarják nyilvánosságra hoz ni. - A mi ajánlatunk világos politikai akarat. Létrehoztuk azt a munkacsoportot, amely ennek a törvényjavaslatnak, a szükséges jogszabályok módosításának a szakmai alapját megteremti. Azt szeretnénk, hogy a tavaszi ülésszak kezdetére, vagyis a jövő év feb ruárjára olyan kidolgozott javaslattal állhassunk elő, ami szakmailag és politikailag alkalmas lesz a vitára. vissza Magyarromán: februárban folytatják Népszava 2004. december 11. Szerző: Muhari Judit Februárban Bukare stben folytatódnak a magyarromán tárgyalások a szociális ellátórendszerről. Erről állapodtak meg a tegnap zárult budapesti megbeszélésen a két ország képviselői. Az egészségügyi tárca politikai államtitkára lapunknak elmondta, hogy míg az előző, nyár végi találkozón azt vitatták meg, Magyarország milyen változásokat szeretne, a hétfő óta tartó konzultáción már arról is szó esett, milyen módon lehetne elérni a kitűzött célokat. Úgy tűnik, szakértői szinten a legtöbb kérdésben már megállapodtak, februáriban az igazgatási és szervezeti szabályozás kerül napirendre - mondta. Többek között szó esik majd arról, milyen nyomtatványokat kell kitölteni a nyugdíjigénylőnek, és azt is ki kell dolgozni, milyen új igazgatási szabályokat szükséges életbe léptetni. A tár gyalás menetéről az államtitkár azt mondta: a képviselők minden megbeszéléshez mandátumot kérnek, és fel kell készülniük, hogy mely kérdésben köthetnek kompromisszumot, és mihez kell feltétlenül ragaszkodniuk. A kétoldalú biztonsági egyezményt az unió szab ályai is meghatározzák - tette hozzá Vojnik Mária. Mint mondta, ha a februári tárgyalás is sikerrel zárul, hosszú eljárás, a belső kormányzati munka következik. Az új egyezményt ugyanis a román és a magyar kormány különkülön tárgyalja majd, utána a parlam enttől kérnek felhatalmazást az aláírásra. Az új egyezmény a parlamenti ratifikáció nyomán léphet életbe. Lapunkban korábban megírtuk: az egyezmény módosításáról tavaly május óta folynak tárgyalások. Magyarország ugyanis azt szeretné, ha a régi, 1961ben Romániával és a Szovjetunióval kötött szabályozást új gyakorlat váltaná fel. Míg az uniós és az időarányos nyugdíj megállapítások szerint ugyanis a ledolgozott évektől függően minden országból csak nyugdíjrészt kap a jogosult, az országokat kizárólag a led olgozott évek után fizetett járandóság terheli, addig a Romániával és Szovjetunióval kötött - területi elven alapuló - egyezmények szerint az állandó lakóhely szerinti állam állapítja meg és finanszírozza az ellátást. vissza Az erkölcsi kötelesség Népszava 2004. december 11. Szerző: Mészáros Tamás A püspök magyarázkodik. Valamit végtére mondania kell a kettős népszavazás kimeneteléről, ha már egyszer a katolikus egyház nem átallotta körlevélben buzdítani a híveket, hogy sz avazzanak igennel a kettős állampolgárság megadására. Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki kar titkára tehát igyekszik elhárítani a felelősséget, és ezt mondja a Népszabadság csütörtöki számában: " Mi a kezdetektől azt mondtuk, hogy a kettős állampolgá rságról nem népszavazáson, hanem - ahogyan ez más, nálunk kisebb és nagyobb országokban is történt - a parlamentben kell dönteni." Mire az interjú készítője megjegyzi, hogy a népszavazási körlevélben erre még utalás sincs. Veres püspök pedig így felel: " E gy körlevélnek, amit a templomokban felolvasnak, rövidnek kell lennie."