Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-24
24 Nem sikerült közös politikai nyilatkozatot tenniük a parlamenti pártoknak a tegnapi egyeztetésen, a Fidesz ugyanis csak módosításokkal fogadta volna el az MDF ál tal készített szöveget. Az MSZP frakcióvezetője ezzel kapcsolatban azt mondta, a nagyobbik ellenzéki párt egy olyan kiegészítést javasolt, amely szerint mind a négy párt az igenre buzdít a kettős állampolgárság kapcsán. Lendvai Ildikó szerint ez azért is f urcsa, mert ismert, hogy a kormánypártok a nemmel való szavazást javasolják. A frakcióvezető tájékoztatása szerint a Fidesznek problémája volt a nyilatkozat egyik bekezdésével is. Lendvai arról is beszélt, hogy Magyarországon nincs kétféle állampolgárság, amit a kormány által készített anyagok is alátámasztanak. Azt is elmondta, továbbra sem kaptak választ a Fidesztől arra, hogy miként képzeli el a nemzeti összetartozás törvényét. A fideszes Németh Zsolt szerint a kettős állampolgárság tartalmi kérdéseiben az MSZP "makacsul" ragaszkodik a nemhez, de az útlevél ügyében nyitottabb. Ám - tette hozzá - a Fidesz szerint az útlevél nem létezik állampolgárság nélkül. Szerinte csökken annak az esélye, hogy a népszavazás előtt az állampolgárság kérdésében megállapod nak a pártok. Az SZDSZ egyetértett az MDF által megfogalmazott nyilatkozattal, és kész lett volna aláírni. Fodor Gábor azt mondta, felszólítanak mindenkit "aki nemmel akar szavazni tisztességes magyar emberként, és aki igennel akar szavazni ugyancsak tis ztességes magyar emberként", hogy menjen el a voksolásra és meggyőződése szerint döntsön. Fodor egyébként tegnap már a parlament plenáris ülésén, napirend előtt tette fel a kérdést, hogy vajon a kettős állampolgárság megadása szolgáljae a határon túli ma gyarok érdekeit, szolgáljae Magyarország érdekeit, jobb lesze tőle. Kifejtette, az a véleménye, hogy a határon túli magyarok helyzetét nem javítja, inkább rontja a kettős állampolgárság megadása. Ugyanis, érvelt az SZDSZes képviselő, ha a kettős állam polgárságot alanyi jogon meg fogják kapni a határon túli magyarok, onnantól kezdve minden autonómiatörekvésükre, minden kisebbségi jogvédelmi törekvésükre azt fogja válaszolni a többség: "Kérem szépen, milyen állam polgárai önök? Egy más állam polgárai? Te ssék akkor elmenni a szomszédba, és ott kérni ezeket a jogokat, ott kérni az autonómiát, ott kérni a segítséget!" Lehetetlen helyzetbe fognak kerülni ezek a közösségek, és ezzel jobb tisztában lenni, mint hogy megint magunkat becsapjuk mindenféle illúziókk al - jelentette ki Fodor Gábor. Az MDF frakcióvezetője arról beszélt, hogy a sikertelen egyeztetés megerősítette pártja azon hitét, hogy az emberek nem az állampolgárságról szavaznak, hanem pártszimpátia alapján adják le voksukat. Hiszen - folytatta Herén yi Károly - egy a részvételre buzdító négypárti nyilatkozat aláírását sem tudták elérni. Azt is elmondta, hogy egy közvéleménykutatás szerint alig több mint a választók fele tudja, hogy népszavazás lesz, és csupán egyharmaduk tudja azt is, hogy milyen kér désekről kell dönteni. "A Magyar Országgyűlés, a politikai pártok szégyene, hogy ebben a kérdésben népszavazásra kerül sor" - közölte Herényi. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap reggeli rádiónyilatkozatában azt mondta: sem a kormány, sem ő nem kívánja befolyásolni, miként szavazzanak az emberek december 5én a kettős állampolgárságról. Mátrai Márta fideszes képviselő szerint Gyurcsány igenis kampányol, méghozzá a nemleges válasz mellett. A kettős állampolgárságról szóló népszavazáson a szavazók arról döntenek majd, hogy a határon túli magyarok kedvezményes, a korábbinál gyorsabb eljárással, kérelemre megkaphassák a magyar állampolgárságot - ismertette pártja álláspontját egy televíziós műsorban Áder János, a Fidesz frakcióvezetője. A kórházprivatizá ciós népszavazási kérdés ügyében nyilvános vitára hívta Gémesi György, a Magyar Demokrata Fórum alelnöke Thürmer Gyula munkáspárti elnököt december 1jére, Gödöllőre. A kormánypártok támogatásával általános vitára alkalmasnak találta a Szülőföldalapról s zóló törvényjavaslatot a külügyi bizottság. A nemzetpolgárságról és a Szülőföldprogramról szóló határozati