Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-24
19 stb. Így ölt formát test és a hatalom racionális politikai ökonómiája. Ellensúly nincs, védelem nincs, a "szak szervezet" szóra pedig idegrángást vagy röhögőgörcsöt kapnak a munkaadók. A munkások minden általam ismert interjúban kiszolgáltatottságukat közvetítik a kutatónak. Románozás, ukránozás az osztályrészük. Akik nem a határ mentén dolgoznak, legföljebb havont a látogatják meg az otthon maradt családrészt, de nem ritka, aki csak félévente. Albérlet, munkásszállás a nem legális migránsok osztályrésze, és ritka kivételnek számít a felkapaszkodás és integrálódás bármilyen formája. Szóval itt vannak már a magyarok és a nem magyarok a diszkriminált, marginális, transznacionális munkás státusában. Ahogy a globális kapitalizmusban illik. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy akkor miért ne örüljünk a kettős állampolgárságnak, hiszen az legalább jogokat adna. Több okból sem . E jogokat ugyanis senki sem akarja megadni nekik. A beutazás szabadságáról beszélnek a magyarországi politikai élet mindkét oldalán, s hogy így majd szabadon jöhetnek be a környező országokban élő magyarok. Meg hogy ez nem kerül a magyar adófizetőnek eg y fillérjébe sem. Meg maradjanak a szülőföldjükön. Rendben is van, ha figyelembe veszszük az adott társadalmi rendet. A tőkés állam ezeket a csoportokat csak be akarja engedni, hogy olcsón kiszolgálják mezőgazdasági, építőipari, ipari és bűnügyi vállalkozá saikat és a középosztályi létet. Végül is valakinek fel kell építenie a középosztály házait, vigyáznia kell a gyerekeikre, hiszen a szülőknek is joguk van a méltó életre - meg az alacsony bérszínvonalból származó előnyökre. Hová lenne különben a polgári lé t? Vállalja el akkor a magyar állam ezt a terhet? Nincs itt elég baj? Van bőven, és ezt leginkább azok tudják, akik már így is versenyhelyzetben vannak a külföldi állampolgárokkal az alkalmi munkák piacán. De ezek nem egymást kizáró okok: egymást erősítik . Nem kettős állampolgárságra volna szükség, hanem a magyarországi munka védelmét kellene megerősíteni a világkapitalizmus ellenében, függetlenül attól, ki végzi e munkát. Más szóval: védelmet minden magyar és nem magyar munkásnak állampolgárságtól és az i tttartózkodás jogi formájától függetlenül! Az állampolgárság intézménye rossz, ami a világkapitalizmus körülményei között csak a kizárást szolgálja. Az emberek klasszifikációja helyett a társadalmi viszonyokat kellene humanizálni. Például azonnal alá ke llene írnia a Magyar Köztársaság kormányának a vándormunkások és családtagjaik védelméről szóló 2003as ENSZegyezményt, mely szerint például: meg kell akadályozni az embertelen lakás- és munkakörülményeket, a testi és szexuális kizsákmányolást, a megalázó bánásmódot (1011., 25. és 54. cikkely). Így legalább minimális mértékben kinyilváníthatná szolidaritását a környező államok magyarjai iránt is. Világos az ellenvetés: ezzel más államokhoz képest Magyarország "paradicsomi" állapotokat teremtene a migráns ok számára, s csak nőne az idevándorlás és a feszültség is. És talán éppen ez a legfontosabb vitakérdés, amellyel társadalomkutatóként és a világban gondolkozó emberként (nem polgárként) foglalkoznunk kell. A migráció esetében teljesen világosak a világka pitalizmus hierarchikus globális rendjéből eredő összefüggések, és igen könnyű megmutatni, hogy a globalizáció (értsd: a növekvő külfölditőkebefektetés, a piacnyitás, a nem versenyképes állami vállalatok bezárása, privatizálása) hogyan vezet öngerjesztő m igrációs folyamatokhoz különböző, történetileg már összekapcsolt államok között. Romániában, Ukrajnában és újabban Szerbiában is megroppan a volt szocialista nagyipar, tömeges a munkavesztés, és megindul a transznacionális mozgás, az ingázó vándorlás az et nikai és családi védőhálók, kapcsolatrendszerek mentén. E minta intézményesül, s negatívan hat vissza a helyi térségek fejlődésére. Nincs belső politikai nyomás, nehéz kicsalogatni az embereket a rövid távú, relatív transznacionális előnyök megszerzésének mókuskerekéből, átalakulnak a fogyasztási szokások, az iskoláztatási minták, a társadalmi lét. De maga az állam is függő helyzetbe kerül. Ma például Románia, Moldova és Grúzia kifejezetten függ a vándormunkások által hazaküldött pénzektől, ami javítja a m egbomlott fizetési egyensúlyokat. Ez a
