Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-20
12 személyes tapasztalatok is azt mutatják, hogy az emberek döntő többsége politikai szimpátiától függetlenül a szív és a józan ész álláspontján van mindkét kérdésben, vagyis ellenzi a kórházak elad ását, és támogatja a külhoni magyarok kettős állampolgárságát. Egyik sem pártpolitikai ügy, ezek nemzeti és szívbéli ügyek, és ezekben az emberek nagy többsége hasonlóan vélekedik. Itt két szemlélet, két gondolkodásmód küzd egymással. Egyik az üzleti szeml élet, amely az embereket valamiféle országos könyvelés tárgyainak tekinti, és minden egyes gondolatot csak a bevétel és a kiadás szemszögéből képes vizsgálni, ráadásul sok esetben a saját, nem egészen helytálló számsorai alapján. A másik, az emberek felfog ása szerint Magyarország nem részvénytársaság, hanem a hazánk, az itt élők pedig nem szimpla tételek egy elszámolásban, hanem rajtuk múlik ennek az országnak a sorsa, és minden egyes magyar ember kezében ott van közös jövőnk és közös sikerünk kulcsa is. – „Védjük meg a kórházakat!” Ez a Fidesz jelszava a népszavazás első kérdését illetően. Mitől? – Attól a helyzettől, amikor a betegeket nem az orvosok vizsgálják meg a rendelőben, hanem a menedzserek a bejáratnál. Az egészség és általában az élet nem üzle t. Nem lehet megengedni, hogy a gyors haszonszerzésen kívül semmilyen más célt nem ismerő üzleti érdek bizonyos területeken megjelenjen, illetve uralkodjon. Ha a kórházak az üzleti szféra érdekkörébe kerülnek, akkor onnantól a betegeknek kell majd megfizet niük egyrészt a költségeket, másrészt a profitot. Lesz, aki ki tudja fizetni, lesz, akit rákényszerítenek, hogy kifizesse, és lesz, aki nem tudja kifizetni. Az üzletemberi logika pedig természeténél fogva villámgyorsan felméri majd ezt a helyzetet, és kett északítja az egészségügyi és társadalombiztosítási rendszert. Lesznek kórházak a gazdagoknak, le sznek kórházak a szegényeknek, és éppen a leginkább rászorulók, a munkaképtelenek, a nagycsaládosok, a nyugdíjasok nem juthatnak majd hozzá a megfelelő ellátáshoz. – A Fidesz korábban nem ellenezte, sőt, támogatta a magántőke bevonását az egészségügybe. Ez a folyamat el is indult. – Mi a nonprofit magántőke megjelenését támogattuk és üdvözöltük. Ma is ez az álláspontunk. Ez azonban messze nem ugyanaz, mint amit a kormány tervez. Az a magántőke, amelyet ők szabadítanának rá az egészségügyre, csak a pénztá rgépek problémáit orvosolná, nem a betegekét. Ha van valami, ami az embereket kizárólag anyagi szempontok alapján értékeli és rangsorolja, az a profitorientált üzleti szemlélet. Ez pedig erkölcsi kérdéseket is felvet, hiszen a legtöbb betegséggel az idős e mbereknek kell megküzdeniük, akiknek alacsony a jövedelmük. Nem kerülhetjük meg azt a tényt, hogy kórházaink és általában hazánk jó részét éppen ez a ma már idős generáció építette fel és fizette ki. Nem lehet megengedni, hogy ezek az emberek egészségügyi szegényházakba és csökkentett költségű kezelésekre kényszerüljenek. Nem véletlen, hogy az egészségügyi dolgozók egységesen ellenzik a kormány szándékai szerinti privatizációt. A milliárdosok és a cégbirodalmak helyett talán őket kellene bevonni az együtt g ondolkodásba, talán meg kellene kérdezni és komolyan kellene venni az ő véleményüket is. Mert az a befektetői koncepció, amely először azt vizsgálja, hogy mennyibe kerül egy beteg, a meggyógyításáért mennyit lehet felszámolni, és abból mennyi lesz a haszon , nem egyeztethető össze az egészségügyi intézmények rendeltetésével. Mi úgy tartjuk, hogy az egészség a biztonságos, nyugodt és boldog élet alappillére. – Az is feszült vita tárgya ezekben a napokban, hogy mennyibe kerül egy magyar. Talán már csak kilog ramm per forintra nincs kiszámolva az összeg. – A szavazásig hátralévő napokban még az is kiderülhet. Odáig már eljutottunk, hogy ma már a kormány szerint minden magyar állampolgár komoly veszteséget jelent az államnak. Lassan ott tartunk, hogy nem az áll am van az emberekért, hanem fordítva. Elképesztő okfejtések ezek, amelyeket azonban éppen annyira kell komolyan vennünk, mint annak idején a 23 millió román beözönléséről szóló riogatásokat. Abból sem volt igaz egy szó sem, mint ahogy a mostani jövendölése kből sem igaz semmi. A rémisztgetők számára elképzelhetetlen, hogy valaki ne akarja néhány forint pluszért otthagyni a szülőföldjét, de az emberek nem így gondolkoznak. Az uniós csatlakozás óta az anyaországi magyarok is kiözönölhettek volna NyugatEurópáb a. Nem özönlöttek sehová, hanem itthon maradtak, mert nem pénztárgép zakatol a mellkasukban, hanem szív. És ez a szív most is azt súgja, hogy a határainkon túl élő honfitársaink kérése jogos és megalapozott. Egy nemzet vagyunk, összetartozunk, és senki más ra nem számíthatunk, csak egymásra. Mi szabadok vagyunk, közülük nagyon sokan pedig nem. Ezen a népszavazáson eldönthetjük, hogy adunke nekik egy keveset a szabadságunkból. Nem a pénzünkből, hiszen pénzzel eddig is támogattuk őket,
