Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-17
5 - Olyan határozatot hozott a parlament annak idején, amelyből erre a kérdésre nem lehet egyértelműen választ adni. Ezért a honvédelmi miniszter úr kezdeményezni fogja, vagy már kezdeményezte, hogy üljön össze a Honvédelmi Bizo ttság, és hogyha ott nagy vita van, akkor az Alkotmányügyi Bizottság, és tisztázzák, a 31i határidő az az utolsó magyar katonának az iraki határokat való átlépését, vagy Magyarországra történő megérkezését jelenti, vagy a hadműveleti cselekményekben való részvétel megállítását, és onnan kezdődik a hazajövetel. - Elolvastam, mi van a határozatban, és az azt mondja, hogy a magyar csapatok december 31éig látják el feladatukat. Ez így nagyjából egyértelműnek tűnik, ugye, ha hamarabb csomagolnának, akkor nem látnák el a feladatukat. - Ezzel nem ért egyet most az ellenzék. Itt van előttem két alkotmányjogász álláspontja. Van ilyen, és van olyan álláspont is. Nem egyértelmű a helyzet. Ehhez nekünk kell a parlament állásfoglalása, és meg is kérdezzük. - Mege rősítie azokat a híreket, hogy készül egy századnyi kiképzőtiszt vagy könnyűlövész is, hogy Irakba menjen – most már NATOküldetésben? - A NATO arra készül, hogy kiképzőközpontot hoz létre, amelynek az a dolga, hogy a demokratikus iraki rendfenntartó, biztonsági erőket képezze ki. Mi is konzultálunk. A mostani koalíciós kontingensnél kisebb, nem harcoló, hanem felkészítő, kiképző egység szerepel. Erről zajlanak a tárgyalások. - Miért érveltek a mellett, hogy maradnunk kell, hogyha itt van ez az új küld etés most, ami tulajdonképpen kiválthatja? - Nem arról szól ez a történet, hogy Magyarország kínnalkeservvel, mintha a fogát húznák, ha nagyon muszáj, akkor valamit tesz. Nézze, ha egyetlenegy picike cselekmény fog Magyarországon történni, amiről azt fo gja gondolni a közvélemény, hogy ennek köze van a feléledő iszlám terrorizmushoz, azt fogják kérdezni, mit tesz a magyar kormány. Én meg azt fogom mondani, ez egy olyan helyzet, például az iszlám terrorizmus elleni védekezés, amit nem az országhatárokon ke ll elvégezni. De az emberek, és úgy látom, hogy az ellenzék sem érti, hogy ebben az ügyben a védekezést nem lehet országonként végrehajtani, különkülön, hanem együtt kell, időnként a Föld másik csücskében. - Akkor ezt a kiképző alakulatot nem kompenzálás képpen küldenék? Ha meghosszabbították volna ezt a mandátumot, akkor is lett volna ilyen? - Nem, én korábban azt nyilatkoztam a NATO főtitkárnak négyszemközt, hogy Magyarország mai lehetőségei azt nem teszik lehetővé, hogy egyszerre ott legyünk a koalíci ós erőkben is, és részt vegyünk a NATO kiképző erőiben is. - Pénteken ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet. Úgy tudom, nem volt még olyan, hogy egy magyar kormány ennyire szembekerült volna az összes határon túli magyar szervezettel. Most azok is szembek erültek, akik eddig inkább az önök politikájához álltak közelebb. Például az RMDSZ. Mit gondol erről? - Azt, hogy egy olyan vitának vagyunk a résztvevői, ahol a legtermészetesebb, hogy egy ilyen kérdésre a határon túli szervezetek tudnak mást mondani, a kettős állampolgárság kérdésére, mint azt, hogy igen. Képzelje el azt az RMDSZ vezetőt, amelyik azt képviseli otthon, hogy nemet mondunk. - Lehet azon vitatkozni, hogy jóe a kérdés, ami ott van a népszavazás kérdőívén, de most megmozdult valami, lehetne tenni valamit a határon túli magyarok könnyebb mozgásáért. Miért csak most állnak elő ezekkel a javaslataikkal? Két évvel ezelőtt is lehetett volna ettől függetlenül útlevelet adni, például.