Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-13
6 Egyforma magyarok Népszabadság • Rab László • 2004. november 13. Szeretnék föltenni egy végtelenül egyszerű kérdést. Pusztán azért, mert valaki határon túli magyar, kelle nekem szeretnem és támogatnom? Nem azt helyese segítenem és támogatnom, aki bizalommal közelít hozzám, akit rendes és tisztességes embernek tartok, függetlenül attól, hogy mely állam polgára volna ő? A mi családunkban jelenleg a következő államok polgárai találhatók: Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia és Montenegró, Szlovénia, Ausztria, Németország, Kanada, Egyesült Államok, Argentína, Tajvan. Az e gyik legújabb magyar családtagunk - amúgy szlovák állampolgár , összes fölmenője magyar volt, évszázadokon át. De nem azért szeretem, és a szintén szlovák állampolgár szüleit sem azért kedvelem, mert magyarok, hanem mert nagyon rendes, szorgalmas, tisztes séges embereknek tartom őket. És ha ezt veszem alapul, az sem izgatna, ha Madagaszkáron élnének. Lépjünk messzebbre, hogy minél távolabb lehessünk a politika baromságaitól. Az egyik szomszédom nyugdíjas berlini buszsofőr - echte német állampolgár , aki m ost már egészen jól beszél magyarul. De nem azért kedvelem, mert német, és az sem zavarna túlságosan, ha egy mukkot sem értene magyarul. Azért kedvelem, mert udvarias, finom ember. És mindig megkérdi, amikor összefutunk, hogy vagyok. Én meg visszakérdezek. A szerkesztőségi büfében - ebédidőben - mindennap találkozhatom egy ifjú sepsiszentgyörgyi hölggyel. Mindig mosolyog, végtelenül aranyos. Boldogan tegeződünk, pedig van köztünk vagy harminc év. Nem azt szeretem benne, hogy határon túli magyar - a whiskys r abló, meg a bolti sorozatgyilkos is az volt , hanem hogy kedves. És ettől én mindig jókedvre derülök. Az 1956 óta Párizsban élő író, Méray Tibor ösztöndíjával - saját választása alapján - évről évre nálunk tölti gyakorlatát egyegy fiatal erdélyi újságír ó. A szépírói vénával megáldott Demény Pétert, a filozofikus és lendületes Sipos Gézát, a vibrálóan izgalmas riportokat író Papp Sándor Zsigát és a pontos Papp Annamáriát nem azért szerettük - és cikkeik sem azért kerültek be a lapba , mert határon túli m agyarok, hanem mert tehetségesek. Ma pedig kész újságírók. Nem itt; Kolozsváron és Marosvásárhelyen. Na most, amikor Sipos Gézát elküldte a lap Rómába egy nemzetközi konferenciára, a magát jobboldalinak harsogó orgánumban egy kolléga epésen megjegyezte: h ogy lehet az, hogy "mérais" erdélyiek a Népszabadságot választják? Nem pedig azt a harci fórumot, amelynek előjoga a határon túli magyarokért való sikongatás. Én teszem hozzá: szóban. Meg, ha a politika úgy parancsolja. Mindezt azért hozom föl, mert a pol itika nem képes arra - talán nem is dolga - hogy finom különbségeket láttasson két hasonlónak vélt dolog között. A szavazatokért gebedő politikus nem fog soha különbséget tenni a tisztességes és a tisztességtelen között. Soha nem fogja megemlíteni az anyám nak hozott - határon túli - pár cipőt, melyből az egyik 37es, a másik 42es volt. A politikának - ennek a miénknek pláne - az a célja, hogy legyen egy nagy és egységesen jajgató - de a személyes és egyéni felelősséget messzire kerülő - trianoni tábor, és legyen vele szemben egy jól elkülöníthető másik. Hogy Trianon április 31én egészen mást jelentett, mint május 1jén, azt a lendkerekes magyar politika soha el nem fogja magyarázni senkinek. Egyesek ma is azt sugallják, hogy minden magyar egyforma - ettől hideglelést lehet kapni. Mindenkinek az a dolga, hogy gondolkodjék. És tisztázza magában a nyelvi, a történelmi és kulturális azonosságok kérdését, amelyek bizonyos helyzetekben éppen lehetnek sokak számára természetes módon
