Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-09
12 amelyeknél akárcsak a kártyák drasztikusabb felf edése sem igazán képzelhető el. Hát még a paklin való osztozás… A maximum, ameddig készek voltak elmenni, hogy létrejöjjön az integráció „harmadik (bel- és igazságügyi) lába”. Ami azonban nem jelent(het)ett mást, mint hogy a belügyi dossziék nemzeti form álásáért felelős miniszterek időnként közösen is asztalhoz ültek, és együtt áttekintettek bizonyos ügyeket. De az Európai Bizottságnak kezdeményezési joga nem volt, ha dönteni próbáltak valamiről, csakis egyhangú szavazás jöhetett szóba, a nemzetek feletti Európai Bíróság vagy Európai Parlament bevonása a folyamatokba pedig végképp fel sem merülhetett. Cserébe nem is nagyon született területen jóformán semmilyen érdemi döntés az 1997es amszterdami szerződés előtt. Aztán az elmúlt hét év akkora változást hozott, amibe mára már gond nélkül belefér a múlt heti csúcs új, ötéves („hágai…”) programja. Ami már nem kevesebbet helyez kilátásba, mint a döntéshozásban a vétójog feladását a határvédelmi, vízum- és menekültügyi témák nagy részénél. Már 2007től a bels ő határok teljes eltűnését helyezi kilátásba Európa 23 állama között. Közös (EU) „határőrizeti alapról” beszél meg nemzeti határőrizeti szakértők gyorsan mozgósítható csoportjainak létrehozásáról a külső határok védelmére. 2010től pedig közös menekültügyi rendszer létrehozására vállal kötelezettséget. Igazságszolgáltatásban a nemzeti bíróságok, ügyészségek együttműködési hálózatának erősödését, a határokon átnyúló ügykezelés egyszerűsítését, a bírósági döntések kölcsönös elismerésének a gyakorlatát, ha épp en nem magának a (nemzeti) joganyagoknak a közelítését programozza. A bűnüldözési információk rendőrségek közötti megosztása – csakúgy, mint az „érzékeny” (hírszerzői) értesüléseken való osztozás – napi gyakorlat kell hogy legyen. És messze még a sor vége. Csupa olyan törekvés, amelyeket a napi élet fokozatos felismerései tettek egymás után sürgetővé. Végül is közös gazdasági érdek, ha gyorsul, egyszerűbbé válik az áruk és személyek mozgása egyik országból a másikba – azaz ha felszámolják a belső határoka t. De ha nyitott a határ, többé aligha van értelme tagországonként eltérő vízumpolitikát folytatni, vagy eltérő feltételek alapján kezelni a menekülteket. Cserébe az egymásnál könnyebben letelepedő EUállampolgárnak óhatatlanul adódhatnak határokon átnyúló , többnemzetiségű peres ügyei, tartásdíjtól az örökösödési vitákig. Megkerülhetetlen, hogy ezek kezeléséhez is határokon átnyúló megközelítésből kezdjenek. Arról már akár beszélni sem kell, hogy a nyitott határ a bűnözőnek is szabadabb mozgáslehetőséget kí nál, egyre reménytelenebbé téve a kizárólag nemzetállami eszközökre támaszkodó bűnüldözést. Végül jött New York 2001 szeptembere, majd az idén tavasszal a madridi merénylet, és a közbiztonsági egymásrautaltság még egyértelműbb lett. Szóval eltelt öt év, és a korábban érinthetetlennek számító bel- és igazságügyek időközben nemhogy nagyon is érinthetőkké lettek, hanem egyenesen napi igényként merült fel egyre nagyobb részüknél a közösen történő ügykezelés. Más szóval: miután nem is régen még ez tűnt az egyi k olyan területnek, ahol a hajdani közös piacból kinőtt integrációs játék úgymond elérte „növekedése határait”, mára éppen hogy ez kezd az integrációs folyamat egyik – saját jogán és okán erősödő – tartópillérévé válni. Valós példát mutatva arra, amikor ne m az integrációs szándék akarja megerőszakolni a mindennapok valóságát, hanem az utóbbi teheti indokolttá és szükségessé az integrációt. Ténylegesen is. vissza Marad az albán autonómia Népszava 2004. november 9. Mivel a j elek szerint csak jobbára csak a keményvonalas nacionalisták mentek el szavazni, érvénytelen lett a vasárnapi macedóniai népszavazás. Ötven százalékos részvétel lett volna szükséges, de ennek csak alig több, mint a fele, 26,2 százalék jött össze. Igaz ugya n, hogy azok közül, akik éltek állampolgári jogukkal, a többség az albán kisebbségnek adott autonómia ellen szavazott, mivel azonban nem voltak elegen, nem sikerült "megfúrniuk" az autonómiát. Ha sikerült volna, az feltehetően a macedónok és az albánok közti fegyveres összecsapások kiújulásával járt volna, annak minden helyi és nemzetközi következményével együtt. 2001ben a két etnikum közötti ellentétek vérontásba torkolltak, amit nemzetközi közvetítéssel
