Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-09
5 BP0142 4 130 MTIb2005 Az MDF szerint nin cs szükség új nemzetstratégiára kod: KULP fk: HU ld: Budapest, 2004. november 8., hétfő (MTI) - Az MDF szerint nincs szükség a nemzetpolitikában új koncepcióra, mert helyes a szülőföldön maradás stratégiája - mondta Csapody Miklós, a párt országgyűlési képviselője hétfőn, budapesti sajtótájékoztatójá n. "Az MDF kiindulópontja mindenekelőtt az, hogy nincsen szükség semmifajta új nemzetstratégiára" - közölte Csapody Miklós, majd hozzátette: "a nemzetstratégiánk helyes, ezt még úgy hívják, hogy a szülőföldön maradás stratégiája." Az ellenzéki hona tya minderről annak kapcsán beszélt, hogy a kormány új nemzetpolitikát kíván folytatni. A szülőföldstratégiának, amellyel mind a négy parlamenti párt egyetért, új lendületet kell adni - mondta Csapody Miklós. "A felhalmozódott fogyatékosság oka" az eddigi parlamenti, diplomácia gyakorlatban keresendő, illetve abban, hogy "keveset tettünk a nemzetstratégia gyakorlati megvalósításáért" - tette hozzá. Csapody Miklós közölte: pártja a kérdésben nyolcpontos javaslatot fogalmazott meg, amelyet a Mag yar Állandó Értekezlet elé terjeszt. Az MDF többek között javasolja a magyar állampolgárság kedvezményes megszerzésének biztosítását, illetve a külhoni állampolgárságról szóló törvény megalkotását, egy elkülönített kommunikációs alap létrehozását a ket tős állampolgárságról szóló népszavazás ügyében, valamint a Határon Túli Magyarok Bizottságának felállítását az Országgyűlésben. A kisebbik ellenzéki párt emellett követeli a nemzeti vízum intézményének szükség szerinti alkalmazását, a nemzeti önazonos ság ápolását célzó kulturális és oktatásinevelési támogatások szinten tartását, valamint azt, hogy a kormány diplomáciai kapcsolataiban határozottabban támogassa a Kárpátmedence magyar közösségeinek autonómiatörekvéseit - olvasható a közreadott sajtóanya gban. vissza +++ bpt/bbb 12.00 LMT 081104 2093 BP0227 2 230 MTIk1047 Kántor Lajos Gyurcsány Ferencnek és Hiller Istvánnak írt nyílt levelében sürgeti a magyarság közös érdekeinek újragondolását kod: nemzeti ség/újság/PRES/BELP fk: HU/RO ld: Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2004. november 8., hétfő (MTI) - A magyarországi pártok és kormányok pillanatnyi politikai érdeke határozza meg a "határon túli magyarokkal" kapcsolatos gyakor latot - olvasható Kántor Lajos írónak, a Korunk című kolozsvári irodalmi folyóirat főszerkesztőjének Gyurcsány Ferenchez és Hiller Istvánhoz intézett nyílt levelében. Az MTI bukaresti irodájába eljuttatott levélben Kántor kifejti: most újra időszerű sz ólni az úgynevezett határon túli magyarok jelenét és jövőjét illető kérdésekben, így a szülőföldön maradás, a szülőföldön magyarként való érvényesülés, a magyarság egészében történő részesedés és az európaiság vonatkozásában. A magyar közvélemény egészét f oglalkoztató kettős állampolgárság megadása vagy meg nem adása, ennek nemzetpolitikailag hasznos vagy káros volta Kántor szerint csupán részkérdés, noha - mint megállapítja - kiváló alkalom az ilyen vagy olyan jellegű manipulálásra. A szlogenek szintjé n tizenöt éve a magyar (kultúr)nemzet egységéről, illetve összetartozásáról van szó, valójában azonban a pártok és kormányok pillanatnyi politikai érdeke határozza meg a "határon túli magyarokkal" kapcsolatos gyakorlatot - olvasható a levélben, melynek sze rzője szerint azért kétségtelenül van előrehaladás e téren. "Mégis azt kell mondanom, hogy a magyarországi szemlélet alapvetően nem változott - sem az intézmények többségéé, sem a közembereké" - írja Kántor, aki úgy véli, hogy a Rákosi, majd a Kádárrends zer felfogása és külpolitikai gyakorlata a nemzetértelmezésben nem tűnt el nyomtalanul. A hamis beidegződöttségeket az iskola, a köznevelés - például a televízió révén - sem próbálja ellensúlyozni - állapítja meg a kolozsvári író. "Egyes emberek, elsős orban talán Illyés Gyula, a ma is köztünk lévők közül Csoóri Sándor, a most hetvenéves Ilia Mihály és Pomogáts Béla, sokat tettek az