Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-09
6 elkülönítő, illetve hazug, mert utópisztikus voltában leszerelő +internacionalista+ szemlélet ellenében" - fűzi hozzá. Az ígéretek ellenére az aránytalanságok folytatódnak, illetve nőnek a nyilván szükségszerű karcsúsítások által - folytatja gondolatmenetét Kántor, hozzátéve, hogy ez most, 2005 küszöbén ismét fenyeget. Szerinte különösen a "határon túli" magyar kultúra ke rülhet az eddiginél is nehezebb helyzetbe. Kántor az egykori írót és politikust, Kós Károlyt idézi, aki már 1912ben azt írta egyik cikkében: "Mert más az erdélyi ember és más a magyarországi, de különösképpen más és nekünk idegen a pesti magyar." Kós szerint ennek egyik és talán legfőbb oka "az erdélyi dolgokban való teljes és tökéletes járatlanság". Ezt, sajnos, azóta is sűrűn megélik - állapítja meg a nyílt levél szerzője - nemcsak az erdélyiek, hanem a vajdaságiak, a felvidékiek és a kárpátaljaiak is. Egyesek úgy és ott, akkor próbálnak beavatkozni, ahogy, ahol és amikor nem hasznos vagy éppen súlyos kárt okozhat - szögezi le Kántor Lajos, aki szerint kampányvállalkozások helyett normalizálásra volna szükség, semmiképpen nem a feszültségek foko zására. Eljött az Európai Unióba bekerült Magyarország és az egész magyarság közös érdekei újragondolásának az ideje. A magyar kormány elérte, hogy az európai alkotmányba bekerüljön a kisebbségi jogvédelem, következésképpen gyakorolnia kell ezt a maga poli tikájában, mag yar művelődéspolitikájában is - írja nyílt levelében Kántor Lajos. vissza +++ kit/kgf 14.27 LMT 081104 3908 BP0241 4 130 MTIb1093 kod: BELP fk: HU ld: Budapest, 2004. november 8., hétfő (MTI) - A Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke hétfőn azt mondta, hogy a kettős állampolgársággal kapcsolatos sikeres népszavazás esetén elkerülhetetlen lesz az előrehozott választás. Patrubány Miklós sajtótájékoztatóján veszélyesnek nevezte a kormány ellen kampányát, utalva arra, hogy a múlt héten a két kormánypárt vezetői nemleges szavazásra szólították fel a lakosságot a kettős állampolgárságról és a kórházak privatizációjáról tartandó népszavazáson. Az MVSZ elnöke azt mondta, hogy a kormány állásfogla lása a két kérdésben "biztos út az előrehozott választások felé". Hangot adott azon véleményének, miszerint a kormány a kettős állampolgársággal kapcsolatban "ötmillió magyarral kerül szembe". Patrubány Miklós a kettős állampolgárok orvosi ellátásra v aló jogosultságával kapcsolatban azt mondta, hogy a kormány a lakosság félelmét akarja felkelteni, társadalombiztosítási ellátásra ugyanis a törvény szerint csak azok a kettős állampolgárok jogosultak, akik belföldinek minősülnek. Hozzátette: "Megtéve sztő kampánnyal állunk szemben, amikor a kormány minden kettős állampolgárt csak költségtényezőként említ. Figyelmen kívül hagyják, hogy mintegy 4 millió képzett, érettségivel rendelkező potenciális munkaerőt is +kap+ a magyar gazdaság". A sajtótájékoz tatón közölték: ettől a naptól elérhető az a honlap, melyen a kettős állampolgársággal kapcsolatos hírek, információk és felhívások olvashatók. Oláh István, a honlapot létrehozó csoport egyik tagja elmondta, hogy a weboldalon keresztül kampányfeladatokra é s szavazatszámláló bizottságokba is lehet jelentkezni. vissza +++ bcsn/bkj 14.39 LMT 081104 1938 BP0309 4 130 MTIb1138 Kusza jogi helyzetet eredményez a kettős állampolgárságról szóló népszavazás - szakminiszter kod: JOGI fk: HU ld: Budapest, 2004. november 8., hétfő (MTI) - Meglehetősen kusza jogi helyzetet eredményez a kettős állampolgárságról szóló népszavazásban feltett kérdés - mondta az igazságügyminiszter Budapesten hétfőn. "Nem ismerjük, hogy milyen tényleges következményei, tágabb kihatásai lehetnek az eredményes népszavazásnak" - közölte Petrétei József sajtótájékoztatón. A december 5re kiírt népszavazásban arról kell dönteniük a választópolgároknak, hogy alkossone törvényt az Országgy űlés a kedvezményes honosítás egy új esetéről, mely szerint a magát magyar