Reggeli Sajtófigyelő, 2004. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-09-25
4 Valóban nem a számok a lényegesek, hanem maga a kitelepítés ténye. Hogy miért alkalmazta e zt az eszközt a hatalom. A háború után megkezdődött a társadalom számos rétegét érintő elszámoltatás. Ez egyre inkább elfajult. Úgy, hogy a korszak kulcsjelzőjét - reakciós, tehát az, aki ellensége az újnak - bárkire rá lehetett húzni. Arisztokratákra, tők ésekre, tisztviselőkre és gazdagparasztokra (kulákokra), értelmiségiekre, közalkalmazottakra, majd hamarosan munkásokra és akár nincstelen parasztokra is. Végül, amint az lenni szokott, a nemzetközi helyzet nagymértékben befolyásolta, ki lett reakciós, ki lett osztályellenség. Ahogyan Jugoszlávia Szovjetunióval történő szembeszállásának áldozatául esett a kommunista Rajk László, úgy lett a hortobágyi kitelepítések áldozata Magyarország déli határvidékének népe. Nem mintha máshonnan nem kerültek volna a Hort obágyra ártatlan emberek. De a Jugoszláviával való paktálással meggyanúsított területekről aránytalanul sokan jutottak oda. S hogy miképpen, azt egy a kötetben közölt elbeszélés részlete megfelelőképpen mutatja. "Mi 1950. június 23án hajnali két órakor ar ra ébredtünk, hogy verik a kaput és a rolót az ablakon. Kinyitni, rendőrség! ... El sem tudtuk képzelni, hogy mi történhetett, hiszen szüleim vegyesboltját május 30án már államosították... Bennünket 1947 szeptemberében telepítettek ki Csehszlovákiából, a nagy megrázkódtatásból éppen hogy kezdett megnyugodni a család." Volte valamiféle racionális célja a rabok hortobágyi foglalkoztatásának? Lett volna: a "természet átalakítása". A "rabgazdálkodás" azonban csak szenvedést, máig nem gyógyuló sebeket, sérelme ket termelt. A Saád József szerkesztette kötet különlegessége, hogy ismertet egy hasonló témájú román munkát. Ez az összehasonlító történettudomány számára kínál leh etőséget. Az ismertetett romániai könyvből kiderül, hogy a szovjetjugoszláv konfliktus, illetve a keletnyugati kapcsolatok 1947es végletes megromlása szomszédunknál hasonló eredményekre vezetett, mint nálunk. Romániában is megszületett a terv, amelynek célja a "Jugoszláviával határos térség biztonságának szavatolása" volt. Ezt úgy kívánták elérni, hogy a távoli dobrudzsai pusztákra, a Baraganba deportálták az eleve reakciósnak, vagyis osztályellenségnek minősülő elemeket. A Jugoszláviával határos Bánátba n élő németeket, a délszlávnak minősülő macedónokat és a Besszarábiából, ÉszakBukovinából odamenekült románokat egyaránt a Baraganba deportálták. A kitelepítések Romániában később kezdődtek, mint Magyarországon. Igaz, később is fejeződtek be. Míg nálunk m ár Nagy Imre miniszterelnöksége előtt, 1953 júniusában megszületett a minisztertanácsi határozat a hortobágyi zárt táborok feloszlatásáról, addig a Baraganról 1955 második felében kezdték hazaengedni a foglyokat. Romániában a deportáltak száma is nagyobb v olt: felülmúlta a 40 ezret. Viszont a baragani telepesfalvakban jobbak voltak a létfeltételek, mint a Hortobágyon, így többen ott maradtak a foglyok közül kiszabadulásuk után is. Talán ennél semmi nem mutatja jobban, milyenek lehettek a hortobágyi viszonyo k. vissza Emlékezés - gyűlölködés nélkül A második világháború után, 1946 októberétől 1948 elejéig mintegy kilencvenezer felvidéki magyart telepítettek ki szülőföldjükről Magyarországra. Az embertelen körülmények között lezajlott deportálások évtizedeken keresztül - elsősorban Szlovákiában - tabunak számítottak. Csupán a rendszerváltás után kerültek nyilvánosságra a történelmi tények, magyar történészek, többek között a pozsonyi Vadkerty Katalin kutatásainak és publikációinak köszönhetően. Ő a magyarul és szlovákul is megjelent, A kitelepítésektől a reszlovakizációig című trilógiájáért tavaly Dominik Tatarkanívódíjat kapott. Az egykori szenvedő alanyok két éve szervezték meg a felvidéki kitelepítettek és deportáltak országos találkozóját. Az idei, harmadik rendezvén yt szombaton Révkomáromban és a magyarországi Komáromban tartják. Bastrnák Tibor , a szlovákiai város polgármestere lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy indulatok és gyűlölködések nélkül emlékeznek, erkölcsi kárpótlást nyújtva a meghurcoltaknak. Egyúttal pe dig ismét lehetőséget teremtenek az elszakított családok, barátok és ismerősök újbóli találkozójára, amelyhez immár útlevél sem kell. A rendezvény előestéjén Otthon nélkül, haza nélkül címmel dokumentumkiállítás nyílik a Duna Menti Múzeumban. Másnap a Tisz ti Pavilonban szlovákiai és magyar történészek elemzik a második világháború utáni éveket. Ugyanitt könyvbemutatót is tartanak. Délután Komáromban Zatyko János társvédnök nyitja meg a magyarországi programot. Leleplezik a kitelepítettek emlékművét, fellép a Concordia vegyes kar. Kora este a monostori erőd szabadtéri színpadán a Ghymes együttes ad műsort. RévkomáromKomárom, 2004. Szeptember vissza
