Reggeli Sajtófigyelő, 2004. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-09-02
14 megszülettek a jogállási törvény olyan értelmezései is, amelyek szerint a miniszterelnök lemondása azonnal hatályos, a kormány ügyvezető, s elke zdődött az az idő, ami alatt a köztársasági elnök kijelölheti az utódot. Ezeket az állításokat vagy nem, vagy nem kielégítően indokolták. A lemondás ugyanis a miniszterelnök közjogi jogállását változtatja meg, hatályosulása nem munkajogi kérdés. S szétfesz íti az értelmezés fogalmát, ha az az eredménye, hogy a harmincnapos rendelkezés akkor van összhangban az alkotmánnyal, ha tárgyára, a lemondás hatályára nem alkalmazzák. Nagy volt a kísértés is, hogy a problémáról s a harminc napról egyszerűen ne vegyenek tudomást. Így tett a miniszterelnök, amikor másnapi hatállyal mondott le. Ezzel áthárította a problémát a köztársasági elnökre (akinek azonban nem kell vizsgálnia a lemondás jogszerűségét), s végső soron az Országgyűlés elnökére. Bár a lemondás érvényesség éhez nem kell elfogadó nyilatkozat, lehete úgy ismertetni a miniszterelnök lemondását a Házzal, hogy annak törvényellenes voltáról nem vesz tudomást az elnök? Kovács László egyik nyilatkozata az álláspontok megváltozásáról arra utal, hogy ez a lehetőség k omolyan felmerült. A lemondás problémáját állandóan keresztezte a bizalmatlansági indítványé. A kettő viszonyáról - kizárjáke egymást, melyiknek van elsőbbsége - minden lehetséges variáció elhangzott. De itt sem hagyható figyelmen kívül, hogy ami betű s zerint lehetséges, ellentétes lehet az intézmény alkotmányos természetével. Ilyen például a lemondott miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítvány. Az ellentmondó jogértelmezések csak a felek fegyvertárát gyarapították. Sokáig egyikük sem szánta el magát akcióra. Pedig a miniszterelnök megbuktatóit semmi sem kényszerítette, hogy - mint tervezték - megvárják a szeptemberi parlamenti ülésszakot. Ha beadják a bizalmatlansági indítványt, a házszabály szerint harmadnapra rendkívüli ülésszakot vagy ülés t kell összehívni. A miniszterelnök - aki abban a hiszemben volt, hogy lemondásával elkerülheti a bizalmatlansági szavazást - sokkal korábban is lemondhatott volna. Nem feladatom a vívó felek politikai és taktikai meggondolásait kutatni vagy értékelni; azt sem, miért tartották fontosnak a bizalmatlanok, hogy elkerüljék a köztársasági elnök bekapcsolását az új kormányfő kijelölésébe. A jogállami kultúra szempontjából sokkal fontosabb arra rámutatni, hogy e célkitűzések - a köztársasági elnök kikerülése melle tt a kormányváltás minél gyorsabb lebonyolítása - érdekében úgy választottak eszközt, hogy annak természetébe, alkotmányos rendeltetésébe nem gondoltak bele, csupán a technikai alkalmasságot nézték. A jogállási törvény lemondási szabályával ellentétben a konstruktív bizalmatlansági indítványt nem terhelik hibák. Az alkotmány szabályozza még a technikai részleteket is. Azt a - másutt igen ritka - német megoldást vette át, hogy a bizalmatlansági indítványban meg kell jelölni a miniszterelnöki tisztségre jav asolt személyt is, s ha az országgyűlési képviselők többsége bizalmatlanságát fejezi ki a korábbival szemben, az új kormányfő megválasztottnak minősül. Ezzel szemben az inkább elterjedt szabály szerint a bizalmatlansági indítvány sikere azzal a következmén nyel jár, hogy a kormány köteles lemondani - s ekkor az új kormány a szokásos eljárással alakul meg. A magyar alkotmányban is ez a megoldás arra az esetre, ha a bizalmi szavazást nem a képviselők legalább egyötöde, hanem a kormány javasolja. Az azonnali kormányfőcsere melletti szokásos érv az, hogy megakadályozza a csakis a buktatásra való szövetkezést: új miniszterelnök mellett kell a többségnek felsorakoznia. Ennek a praktikus előnynek azonban nagy ára van. A bizalmatlansági indítvány - mindegyik válfaj a - már a választóktól független, belső parlamenti mozgásokat és átrendeződéseket szolgáló intézmény. Ami nem ritkaság: voltaképpen a választók számára váratlan, sőt az ígéretekkel ellentétes koalíciókötés is ebbe a szférába tartozik. Másrészt a bizalmatla nsági indítvány mégis a parlamenti kormányzás lényegét fejezi ki: a miniszterelnök és kormánya függését az Országgyűlés többségének bizalmától. A konstruktív, vagyis az azonnali utódválasztással egybekötött bizalmatlansági indítvány technikai előnyeivel és az ehhez társított stabilitási nyereséggel szemben pedig még komolyabb demokratikus deficit áll. Ha a bizalom megvonása lemondásra kötelezi a kormányt, az utódlás a rendes kormányalakítás demokratikus lépéseit alkalmazza. Be kell mutatni a kormányprogra mot, s az új többség arról is szavaz. Van tehát olyan felelősségi mérce, amelyhez a kormány cselekedeteit a választók, az ellenzék és az új támogatók is mérhetik. A konstruktív bizalmatlansági eljárás viszont puszta személycsere. A német modell jól mutatja ezt: tekintélyes alkotmánymagyarázók szerint csak a bizalom megvonásáról szólhat a javaslat parlamenti
