Reggeli Sajtófigyelő, 2004. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-09-02
13 személyek úgy alkalmazták, vagy akarták alkalmazni, hogy a jelek szerint nem voltak tisztában pontos tartalmukkal, azaz természetükkel és következményeikkel. Lássuk először a rendelkezésre álló jogszabályokat! A magyar alkotmány rendszerében a miniszterelnöknek van kormánya: a kormány a miniszterelnökkel együtt áll vagy bukik. Az Országgyűlés csak a kormányfőt választja - és buktathatja - meg; őt és a kormányprogramot ugyanaz a szavazás fogadja el; lemondásával a kormány megbízatása is megszűnik. Ezt az összefüggést a (csakis a) miniszterelnököt eltávolítani akaró politikusok nem hagyhatják figyelmen kívül. Az alkotmány természetesen lehetővé teszi a miniszterelnök lemondását. Arról is gondoskodik azonban, hogy az orszá g egy pillanatig se maradjon kormány nélkül. Noha a lemondással megszűnik a miniszterelnök megbízatása, az utód megválasztásáig ő az ügyvezető kormányfő, korlátozott jogkörrel. Ha erre a személyében rejlő ok miatt nincs lehetőség - mert elvesztette a válas ztójogát, vagy összeférhetetlenné vált, netán meghal , kijelölt helyettese veszi át a szerepét. Ugyanez vonatkozik a kormányra: az új megalakulásáig ügyvezetőként hivatalban marad az addigi. A legfontosabb korlátozás az, hogy az ügyvezető kormány (és mini szterelnök) csak törvény kifejezett felhatalmazása alapján - s akkor is csak halaszthatatlan esetben - alkothat rendeletet. Ezt a logikus, zárt rendszert töri meg a kormány tagjainak és az államtitkároknak a jogállásáról szóló 1997es törvény, amely szer int a miniszterelnök az Országgyűlés elnökéhez intézett írásbeli nyilatkozatával, „harmincnapos lemondási idő megjelölésével lemondhat megbízatásáról". Ez a rendelkezés nem enged más értelmezést, mint hogy a miniszterelnök lemondása a harminc nap elteltéve l lesz hatályos. Hatásköre addig teljes, ügyvezetővé a 31. napon válik, s a köztársasági elnöknek is ekkor nyílik lehetősége, hogy újabb harminc napon belül új miniszterelnököt javasoljon az Országgyűlésnek. Semmilyen ésszerű magyarázat nincs arra - sőt a törvényjavaslat indokolásában és parlamenti vitájában semmilyen magyarázat nem hangzott el arról , miért kényszeríti a törvény a kormányfőt, hogy még egy hónapig teljes jogkörrel hivatalban maradjon. Hiszen az ügyvezető kormány intézménye biztosítja az üg yek vitelét, amire a miniszterelnök éppúgy köteles, mint a kormánya. E terhes feladat végét az utód személyének kijelölésére szolgáló harminc nap, az annak megválasztására nyitva álló további negyven nap, és mindennek ez időn belüli sikertelensége esetén a z új országgyűlési választások kiírása, majd az új miniszterelnök megválasztása határolja be. De ezek mind átmeneti időszakok, csökkentett, az új kezdeményezéseket megvalósító rendeletalkotást kizáró jogkörrel. Ebbe az alkotmányi logikába nem illik a telje s jogkörű továbbkormányzás. Elsősorban ezért, s nem a kormányváltás még harminc nappal való eltolása miatt ellentétes a törvény az alkotmánnyal. Ez utóbbi szempont a kormányfő személyét és jogait illetően lényeges. Mint teljes jogkörű, a parlamentnek tel jes felelősséggel tartozó miniszterelnök, a lemondása után is ki van téve a bizalmatlansági indítvány lehetőségének. Ügyvezető kormányfővel szemben ez már nem lehetséges. A jogilag változatlanul továbbra is fennálló kötelesség olyan politikai és emberi hel yzetekbe kényszerítheti a miniszterelnököt, amely illuzórikussá teheti a hatékony kormányzást ebben a periódusban. Menekülési útvonalként marad a visszavonulás vagy a helyettesnek kijelölt miniszter általi kormányzás, teljes miniszterelnöki jogkörrel. Tehá t megint egy, az alkotmány intenciójának nem megfelelő és felesleges kitérő. A fentiek alapján állítható, hogy a kormánytagok jogállásáról szóló törvénynek az a rendelkezése, amely szerint a miniszterelnök csakis harmincnapos határidővel mondhat le, mind a kormányváltás alkotmányi szabályaival való ellentmondás, mind a lemondott miniszterelnök önrendelkezési jogának szükségtelen korlátozása miatt alkotmányellenes. Amíg azonban az alkotmányellenességet az AB meg nem állapítja, s a kérdéses rendelkezést meg nem semmisíti, vagy a parlament hatályon kívül nem helyezi, alkalmazni kell a törvényt. A jogállamiság próbája, hogy a politikai szereplők hogyan kezelik ezt a szituációt. Nota bene: az alkotmányellenesség kérdése fel sem merült, így a lehetséges orvoslás sem. Ez a rendelkezés gyors és a keletkezésére visszaható hatályú megsemmisítése lehetett volna az AB által. A politika azonban inkább igyekezett megkerülni a kényelmetlen szabályt. Kétfelé lehetett letérni az egyenes útról. Minden jogi problémát kikapcso lni látszott a bizalmatlansági indítvány. Betű szerint valóban - de, mint Szent Pál mondta, a betű öl. Másrészt
