Reggeli Sajtófigyelő, 2004. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-08-09
3 BabesBolyai Tudományegyetem vezetőivel, Emil Boc polgármesterrel és Kolo zs megye vezetőivel folytatott megbeszélést (MTI) Feltámad a román parasztpárt? (MN 9.o.) http://www.mno.hu/ A romániai város ipari parkkal várja a Magyarországról kivonuló gyártókat - Koloz svár vonzza a külföldi tőkét (Vg 8.o.) Erdélyben, túl a kilencedik Xen (MH 15.o.) S ZERBIA és M ONTENEGRÓ - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA Belgrád visszautasítja Kovács Lászlónak a magyar kisebbséggel kapcs olatos állításait − Rasim Ljajic szerbmontenegrói kisebbségi és emberjogügyi miniszter nyilatkozatban hangsúlyozta: Belgrád eleget tesz minden, általa vállalt kötelezettségnek a magyarok vonatkozásában − Ljajic ezzel visszautasította Kovács László magyar külügyminiszter csütörtökön küldött levelének azt az állítását, amely szerint Belgrád nem teremtette meg a vajdasági magyar kisebbség elleni atrocitások ügyét vizsgálni hivatott kétoldalú vegyesbizottság munkájához szükséges feltételeket (MTI) Hármas államszövetség kerestetik? − A montenegróiaknak és a koszovóiaknak nem tetszik a holland külügyminiszter ötlete (Nsz 5.o.) Hende Csaba európai elbánást követel a vajdaságiak ügyében − „A Vajdasági Polgá ri Körök szombat esti, zentai találkozójának vendége Hende Csaba volt. Tekintettel a helyszínre, szó volt a magyarok elleni atrocitásokról, és fő témaként a kettős állampolgárságról és az autonómiáról is” – tudósít a Magyar Rádió (MN – online) Magyarkártya a Délvidéken − Ágoston András szerint nincs határozott politi kai akarat az atrocitások megfékezésére (MN 9.o.) http://www.mno.hu/ U KRAJNA Kucsma ukrán elnök szerint továbbra is cél a NATO- és az EUcsatlakozás − "Az EUval és a NATOval való viszonyun k fejlesztését célzó egyetlen rendezvényt sem mondtunk le" - hangsúlyozta az államfő a Fakti című napilapnak adott interjúban, amelyben elutasította a Kijevnek Moszkva felé történő "visszamasírozásával" kapcsolatos találgatásokat (MTI) A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR Románia kilencmilliárd eurójába kerül az uni ónak − 2007. január 1jétől válhat az Európai Unió tagjává Bulgária és Románia, egy vagy két esztendővel később Horvátország, 2014 körül Törökország, utána pedig az úgynevezett NyugatBalkán. Közben (ha netán akar) bármikor beléphet Norvégia és Svájc (de e gyelőre nem akarnak) (Nsz 3.o.) http://www.nol.hu/