Reggeli Sajtófigyelő, 2004. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-08-05
8 Tusnádfürdő után Népszabadság • Eörsi István • 2004. augusztus 5. Mindaz, ami Orbán Viktor tusnádfürdői szerepléséből a fülembe jutott, a legvisszafogottabb megfogalmazásban is csak a felelőtlen demagógia iskolapéldájának nevezhető. Mindenekelőtt érvényes ez arra a tételére, miszerint a voksolás az Európai Parlamentbe nálunk előre hozott választásnak minősíthető. Nem volt olyan szavazó Magyarországon, aki ne tudta volna, hogy a kormány 2002ben négy évre kapott felhatalmazást. A szóban forgó voksolás legfeljebb közvéleménykutatásnak fogható fel, amelyen a lakosság valamivel több mint egyharmada vett részt. A választási ciklusok félideje táján végzett közvéleménykutatások kor ábban sem adtak erkölcsi alapot a nyertesnek arra, hogy az eredményből hatalmi igényeket pároljon le: személyi követeléseket támasszon, gazdaságpolitikai és "nemzetpolitikai" fordulatot sürgessen. Igaz: a gazdaságpolitikai követelések, melyek két mondatba n foglalhatók öszsze, nem újak: 1. Emelje a kormány a lakosság életszínvonalát, különösképpen a dolgozókét és a nyugdíjasokét, a keveset, a közepesen és a sokat keresőkét, fordítson több pénzt az egészségügyi ellátásra, az oktatásra, a mezőgazdaságra, a sp ortra és az egyházi intézmények felvirágoztatására. 2. Csökkentse az államadósságot, a deficitet, az inflációt, a gyógyszerek, a közműszolgáltatások árait és az adókat. Mintha azt követelnék, hogy a kormány herélje ki magát, és aztán nemzzen egy fészekalja gyermeket. Ezt a két szerény követeléscsomagot harsogja kórusban a Fideszpolitikusok szeriőz kara, amióta kipottyant a hatalomból. Most azonban, az "előre hozott választások" után hangjuk felerősödött: nem egyszerűen követelik ezt a képtelenséget, hanem úgy tesznek, mintha jogilag kötelező erejű népinemzeti felhatalmazásból handabandáznának. Ami a "nemzetpolitikai" fordulatot illeti: újat itt sem találtak ki. A státustörvény csődje nem józanította ki őket. Pedig az Orbánkormánynak rövid idő alatt siker ült felkavarnia a két világháború közti időszak gyilkos indulatait, szembeállítva országunkat néhány szomszéddal, elsősorban Romániával és Szlovákiával. A sok évtizedes kisebbségi lét idején akkumulálódott elkeseredést szent koronás magyarigazolvánnyal óha jtotta orvosolni. A Szent Korona NagyMagyarország feltámadásának hazug reményét sugallta, az igazolvány pedig azt az illúziót, hogy a magyar kormány közvetlenül alakíthatja majd más államok magyar nemzetiségi polgárainak törvényes lehetőségeit és életkörü lményeit. Ígérgetés és vicsorgás: ez volt a nemzetújraegyesítő politika lényege. Az Európai Unió tiltakozott a státustörvény lényege és legelfogadhatatlanabb cikkelyei ellen, én pedig azt reméltem, hogy e szervezetbe belépve az Orbánféle hangnem és követ eléscsomag elsüllyed abban a történelmi sülylyesztőben, amelyben a sok áldozatot követelő patologikus kényszerképzeteket tárolják. Azt gondoltam, hogy most már a makogó idiótákon kívül mindenki belátja: a magyarországi és a kisebbségi magyarság közti határ vonalak eltörlésének egyetlen lehetséges útja az Európai Unión át vezet. Ha az Európát felszabdaló határok megszűnnek, akkor megszűnnek azok a határok is, amelyek a magyarokat elválasztják egymástól. Ha megvalósul az egységes Európa, akkor a széttépett nem zeteknek nem érdemes sérelmi pátosszal gyűlöletet ébresztő autonómiaköveteléseket erőltetniük, mert kulturális értelemben egységes nemzetté szerveződhetnek, és eközben azokon a területeken, ahol többségben vannak, az ehhez szükséges intézményrendszert is k iépíthetik. Ezzel szemben Orbán Viktor Tusnádfürdőn azt mondta, hogy Romániában a magyarságnak területi autonómiát kell kivívnia, mégpedig nem is egyszerűen kiegyezéssel, mert ez lehetetlen, hanem követelések és szervezkedés útján. Ezzel bejelentette, hogy az acsargást és a vicsorgást a "polgári körök" mintájára a romániai hétköznapok meghatározó elemévé óhajtja tenni. Kérdezhetnénk tőle Mikszáthtal, hogy "miért köhög a bolha, hogyha nincs tüdeje?" Csakhogy a köhögő bolha legalább mulatságos, ami Orbánról n em mondható el. Nem tudok derülni azon, hogy a romániai magyarságot alternatíva elé állította: a román többséggel akare együttműködni vagy inkább területi autonómiát akar? Ezzel eleve kétségbeejtő konfliktuscsomagot kötözött azok nyakába, akik elhiszik ne ki, hogy szakítaniuk kell román polgártársaikkal, ha nem akarnak a magyarság ügyének árulói lenni. Egyrészt megegyezés nem érhető el erőszakkal, másrészt megegyezés híján a területi autonómia légvár, amelybe nem lehet beköltözni. Ráadásul ezt a végzetes k onfrontációt olyan országban szorgalmazza,
