Reggeli Sajtófigyelő, 2004. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-08-04
13 számítógépéről zenélő srác ekkor kompjut eréhez ugrott, hogy mentse azt, pontosabban csak ugrott volna, de nem érte el. Csupán annyira emlékszik, hogy hátulról leütötték, majd miután a földre került, bőszen csépelnirugdosni kezdték - idézte vissza Sepsey Csaba, a Vajdasági Magyar Demokrata Pár t (VMDP) alelnöke, mit mesélt neki a fiatalember. (A gép egyébként többékevésbé épségben megúszta a dolgot, igaz még napokig bűzlött a beleöntött vodkától.) A földön fekvő társa segítségére a 29 éves Orkics Krisztián sietett, és saját bevallása szerint az zal próbálta kiszabadítani barátját a lábuk alól, ami éppen a kezébe került. A mentőakció ugyan sikerrel járt, ám a támadók haragja Krisztián ellen fordult és alaposan helybenhagyták, a mai napig vérömlenyek és véraláfutások tarkítják arcát. Rajta kívül mé g 45 gyereket szállítottak kórházba, a szemtanúk elbeszélése alapján az egyikük arca a felismerhetetlenségig össze volt rugdalva. Sepsey szerint bár még verekedés közben riasztották, a rendőrség szokásos fiatalok közötti bunyóként kezelte a dolgot és nem sietett túlságosan a helyszínre. Mire kiértek a rend őrei, a szerb csapat tagjai közül már csak hármat csíphettek nyakon. Igaz, a támadók azonosítása nem okozott különösebb nehézséget, ugyanis olyanok adták magyarverésre a fejüket, akik hosszú évek óta egy ütt éltek velük. Ez a galeri már régóta rettegésben tartja a Zorka környékét, hetekkel ezelőtt a születésnapját ünneplő fiú karját is eltörték, ám a család akkor semmi értelmét nem látta, hogy ügyet csináljon a dologból. Tegnap a rendőrség bejelentette, szimpla verekedésként - véletlenül se etnikai konfliktusként - kezeli az ügyet, az "agresszorok" ellen pedig eljárást indít. Sepsey tájékoztatása szerint, Krisztián ellen is. A VMDP alelnöke úgy vélte: bevett gyakorlat, hogy az áldozatból támadót kreálnak, így próbálják rábírni, hogy ne csináljon ügyet sérelmeiből. A rendőrség - vélekedett Dévavári - nem kellő súlyúkon kezeli ezeket az eseteket. Az emlékezetes zombori sírrongálások alkalmával például csak 1015 meggyalázott síremlékről beszéltek, holott 3 040ről volt szó. Illetve egy olyan teóriával álltak elő, hogy a 410 tonnás sírköveket 67 éves karatézó gyerekek döntötték föl. A VMSZ kampányfőnöke szerint a már említett törökkanizsai ügyet is el akarta tusolni a rendőrség, hogy erre mégsem került sor , az az első komoly magyarverés körül kipattant bel- és külpolitikai botrányoknak volt köszönhető. Ebben az esetben legalább tárgyalást tartottak, persze más kérdés, hogy azt rohamtempóban el is napolták. Kérdés, mi lesz a szabadkai üggyel. A szabadkai b elügyi titkárság összetétele nem tükrözi a város lakosságának arányait. A Vajdaságban élőknek 35 százaléka magyar (ezt az arányt a szerb hatalom csak úgy tudta elérni, hogy nagy számban telepített le itt az ország különböző részeiről érkező menekülteket a háború alatt). A rendőrség állományát főként Krajnából ideérkezett szerbekkel töltötték föl, maga a rendőrfőnök is krajnai. Így a rendőrök nem is beszélik a magyar nyelvet, habár a törvény szerint ezen is kötelesek lennének megértetni magukat. A VMSZ azt gyanítja, hogy például a törökkanizsai és a szabakai eset hasonlóságát és szervezettségét alapul véve, valaki állhat a magyarellenes attrocitások mögött. A szervezet szerint a szerb belügyminisztérium és az államigazgatás nem védi megfelelően a magyarokat , így az is megeshet, hogy a szerb titkosrendőrség keze lehet a dologban. Kovács Kaszával tárgyalt A vajdasági magyarokat ért atrocitásokról és a miattuk szükséges lépésekről konzultált a külügyminiszter Kasza Józseffel, a Vajdasági Magyar Szövetség elnö kével - közölte a Külügyminisztérium. A telefonbeszélgetésen Kasza József tájékoztatta Kovács Lászlót az újabb magyarellenes támadásokról - áll a tárca közleményében. A vajdasági magyar politikus nehezményezte, hogy még nem jöttek létre azok a bizottságok, amelyek az atrocitások körülményeit vizsgálnák, és amelyek felállítására Vojislav Kostunica szerb kormányfő július közepén tett ígéretet. vissza Autonómia – kultúra nélkül? Magyar Hírlap 2004. augusztus 4. Szerző? Bíró Béla