Reggeli Sajtófigyelő, 2004. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-08-31
3 Az MKP magy arul szólna a parlamentben − A Magyar Koalíció Pártja (MKP) törvénymódosító indítványt nyújt be, amelyben kezdeményezi, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó képviselők anyanyelvükön is felszólalhassanak a pozsonyi parlamentben - nyilatkozta lapunknak Bár dos Gyula frakcióvezető. Csáky Pál kifejtette: a rendszerváltás után, sőt már a kommunista rezsimben is szavatolták az anyanyelv használatát a parlamentben (Nsz 3.o.) U KRAJNA Megkezdődött a támogatások kifizetése − Tegnap B álintPataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke személyesen nyújtotta át 6 beregszászi, illetve 92 gecsei pályázónak a támogatási összeget. A 2003 – 2004es tanévre meghirdetett "Szülőföldön magyarul" oktatásinevelési támogatásra Kárpátaljár ól közel 14 800 pályázatot nyújtottak be (Kárpáti Igaz Szó) A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR A belga külügyminiszter szerint idővel egybeolvadhat az EBESZ és az Európa Tanács − Karel De Gucht - aki az Európai Bizottságba távozó Lo uis Michelt váltotta júliusban a külügyminiszteri poszton - emlékeztette hallgatóságát, hogy 2006ban Belgium látja majd el a demokratikus intézmények elterjesztését célzó, Kelet- és NyugatEurópa között egyfajta összekötő kapcsot jelentő EBESZ elnöki tisz tét. Ez az elnökség szerinte mutatja, hogy a belga külpolitika milyen fontosnak tekinti a multilateralizmust és a nemzetközi együttműködést. "Ám a multilateralizmus előtérbe helyezése nem jelenti azt, hogy egyre nőhet az intézmények száma, s ezek közül néh ánynak bizony össze kell olvadnia másokkal, vagy pedig meg kell szűnnie" - mutatott rá, hozzátéve: bár az EBESZ továbbra is fontos szerepet fog játszani, nincs kizárva, hogy idővel összeolvadhat az Európa Tanáccsal (MTI) Romabiz ottság lesz az EPben? − A vajdasági magyarverések, a cigányság helyzete és a "szociális foglalkoztatók" - néhány hazai szemszögből is fontos ügy, amelyet magyar euroképviselők vetnek fel az újra összeülő Európai Parlamentben (EP) − A nyári szünet után a héten a bizottsági ülésekkel folytatja munkáját az Európai Parlament. A külügyi bizottsághoz tartoznak például a tagjelölt országok, köztük Románia és Horvátország. Igaz - mint SzentIványi István (SZDSZ) bizottsági tag lapunknak elmondta - a napirend öss zeállítása csak most kezdődik, így a mikorra még nincs válasz (Nsz 3.o.) Népszavazás cseh földön is az EUalkotmányról (Vg 3.o.) Török tárgyalás: Brüsszel kitűzné az időpontot – „ Günther Verheugen bővítési biztos szóvivője szerint az európai bizottság október 6án ajánlani fogja a tagállamoknak, hogy tűzzék ki a Törökország csatlakozásáról szóló tárgyalások megkezdésének időpontját” – írja az EUbusiness. (Vg 3.o.)