Reggeli Sajtófigyelő, 2004. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-08-24
7 A közelmúlttal való szembesülés fájdalmához képest a temetődúlás, magyarverés piti ügynek látszik szerb szemmel. Ezért is mondta a szabadkai rendőr, hogy egykét p ofonból nem kéne ügyet csinálni. Csak talán nem gondolt rá, hogy aki kapja, annak azért fáj. vissza Szolidaritás Verespatakért Népszabadság • Ny. G. • 2004. augusztus 24. A verespataki aranybánya elleni tiltakozás a l egkomolyabb társadalmi megmozdulás Romániában 1989 óta - nyilatkozta lapunknak a "Mentsétek meg Verespatakot!" kampány szervezője. Roxana Pencea elmondta: tegnap szolidaritási menet indult Kolozsvárról Verespatakra. A 137 kilométeres utat öt nap alatt tesz i meg ötvenfős, külföldi és hazai fiatalokból álló csoport. Az út végén helyi és külföldi együttesek tartanak koncertet a beruházás megvalósítása ellen. - Biztos vagyok benne, hogy a kampánnyal meg tudjuk akadályozni az aranybánya megnyitását - mondta Pen cea, megjegyezve, hogy a Patrir békeszervezet akcióját számos román és külföldi civil szervezet is támogatja. A Greenpeace mellett ott van a brit trónörökös, Károly herceg fővédnöksége alatt álló Pro Patrimonia Alapítvány, a Román Tudományos Akadémia, vala mint a romániai katolikus és ortodox egyház is. Utóbbi főpapja megáldotta a menet résztvevőit. A beruházás nagy ellenállásába ütközik: egy televíziós felmérés alapján a bánya megnyitását a román állampolgárok 93 százaléka ellenzi. A szervező megjegyezte, hogy a rendőrség és az útvonalba eső települések helyi hatóságai is segítőkészek voltak. Utóbbiak a helyi iskolákban szálláshelyet is biztosítanak a szolidaritási menetnek. - Bár a rendőrség hivatalosan semleges, mégis konstruktív hozzáállásukból úgy érze m, ők is egyetértenek a törekvésünkkel - tette hozzá Pencea. Az MTI jelentése szerint a ciántechnológiás felszíni aranykitermelést tervező kanadairomán cég egy nappal a menet megindulása előtt Verespatakon "bányászati ünnepélyt" tartott, amelyen részt ve tt az érintett Hunyad megye kormánymegbízottja is. Sajtóvélemények szerint - a beruházók és a hatóságok állítólagos megegyezése alapján - a cég ebben az évben nem adja be az engedélyeztetési kérelmét, hogy a kormánynak a választási évben ne kelljen dönten ie a hazai és nemzetközi megítélését befolyásoló kényes kérdésben. vissza Az RMDSZ ma tárgyalja az SZNT népszavazási beadványát 13:27; 23.8.2004 A Kovászna megyei tanács RMDSZfrakciója ma összeül, hogy megtárgyalják a sz éki székely tanácsok beadványát. Ezt a múlt héten iktatták a Kovászna és Hargita megyei tanácsoknál, valamint több Maroszékhez tartozó önkormányzatnál. A Székely Nemzeti Tanács széki vezetői a dokumentumban népszavazás kiírását kérik Székelyföld, mint au tonóm területiközigazgatási egység szerves törvény általi létrehozása érdekében. Demeter János, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke úgy véli, hogy az SZNT által említett 2000es évi 3as számú törvény alapján az autonómia kérdéséről nem lehet szavazni. Demeter szerint a kérdést csak a fejlesztési régiók működését szabályozó törvény alapján lehet kezdeményezni. A tanácselnök úgy véli, ez a jogszabály lehetőséget teremt arra vonatkozóan, hogy a megyék döntsenek a fejlesztési régiók létrehozásáról. A Kovász na megyei Tanács RMDSZfrakciójának az üggyel kapcsolatos döntését holnap hozzák nyilvánosságra. (marosvásárhelyi rádió) vissza