Reggeli Sajtófigyelő, 2004. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-08-19
16 eltérőek a megítélések.) A nemzetközi és európai szintű jogi szabályozás terén tehát egy folyamat közepén vagyunk, amelyben az eddigi eredmények értékét elsősorban az fogja meghatározni, hogy e folyamat az elkövetkezendő években vagy évtizedekben hogyan halad tovább, és főként, hogy az elvek és szabályozások hogyan érvényesülnek a gyakorlatban. Az európai in tegráció - amely tudvalevőleg az európai országoknak kezdetben csak egy szűkebb körére terjedt ki - az első évtizedeiben nem szentelt figyelmet a nemzeti kisebbségek kérdésére. A végcél persze politikai volt ("finalité politique"), de a megvalósítás a vámu nió, a termelési tényezők szabad mozgásának a megteremtésén és a közös politikák (mezőgazdaság, külkereskedelem, közlekedés és a többi) kialakításán keresztül a gazdaság területén indult meg és ment évtizedeken át végbe. A középpontban ekkor még az áru, a szolgáltatás, a tőke és nem az ember állott. Emberi jogi és kisebbségi jogi téren a Közösség nem is kapott hatásköröket, ezek a kérdések természetszerűen a tagállamok szuverenitásába és döntési jogkörébe tartozó kérdések maradtak. Az emberi jogok kérdéskör e ugyanakkor fokozatosan megjelent az Európai Bíróság gyakorlatában, és a 90- es évek közepén az alapvető jogok chartájában e kérdések jogilag ugyan nem kötelező erejű, de részletes szabályozást kaptak. Megjelent a kisebbségvédelem témája is, igaz, kizáról ag negatív megközelítésben, tehát a hátrányos megkülönböztetés tilalmának formájában. A kisebbségek jogaira történő egyértelmű utalás - nem véletlenül - a bővítési folyamat összefüggésében jelent meg és kapott hangsúlyt, mivel a tagállamok a közép- és kele teurópai országok csatlakozási igényére tekintettel érezték meg, hogy a kérdés komolyabb politikai és biztonságpolitikai jelentőséget nyerhet. Így került a koppenhágai kritériumok közé 1993ban a kisebbségek védelméhez szükséges intézmények megteremtéséne k követelménye, amely kritérium meglétét az Európai Unió a csatlakozási tárgyalások folyamán végig figyelemmel kísérte. Ezért is volt különösen meglepő, hogy a Konvent által kidolgozott alkotmányozó szerződéstervezetbe a kisebbségek jogainak védelme pozití v megközelítésben már nem került be. A Kormányközi Konferencia azonban részben orvosolta ezt a hiányosságot, és az alkotmányozó szerződés szövege végül tartalmazza a kisebbségekhez tartozó személyek jogaira történő utalást. Az európai nemzeti kisebbségek s zempontjából azonban fél évszázada zajlik egy, a fenti, semmi esetre sem lebecsülendő fejleményeknél talán még fontosabb folyamat. Már az egységes Európa gondolatának a születésénél egyértelmű volt az alapító atyák számára, hogy ha az álom megvalósul, akko r a feszültségek és konfliktusok egyéb okainak felszámolása mellett a nemzeti kisebbségek helyzete is alapvetően át fog alakulni és elveszti konfliktusforrásjellegét. Hogy ez hogyan s miként történik, arról akkor még nem voltak elképzelések, a végcél azon ban sokak számára az egységes, föderális szerkezetű Európa megteremtése volt, amely megfosztja az országok közötti határok hagyományosan elválasztó jellegét, lassan- lassan leépíti a területileg szervezett állam mindenható voltát s az állampolgárai feletti kizárólagos uralmi szerepét. Az álom sok tekintetben nagyobb mértékben valósult meg, mint azt számosan gondolták. Megtorpanások és válságok nyomán létrejött az egységes piac, minden ellentmondás és aránytalanság ellenére működtek a közös politikák, megs zületett az egységes pénz, és egyszerre bővült, erősödött és mélyült az integráció folyamata. Kiderült, hogy a legnagyobb nehézségek a közös külpolitika megteremtése terén vannak, hiszen a nagy európai államok nehezebben tudnak megbirkózni saját történelmi nagyságukkal és presztízsükkel, mint a kisebbek. Az egységes kül, biztonság- és védelmi politika megteremtése a következő évek és évtizedek feladata lesz, és nem megy másként, mint türelmes és kitartó erőfeszítések útján. Mindeközben megjelent a global izáció, amely mélyreható változásokat hoz a politikai és jogi intézményrendszerekben is. Fokozatosan oldódik a hagyományos területi elv, a kizárólagos területi hatalomra épülő vesztfáliai modell, átalakul az államiság és a szuverenitás fogalma. A területis ég klasszikus elvének a gyengülése, a politikai és jogi delokalizáció jelensége egyaránt érvényesül a nemzetközi és az államon belüli szintéren. A delokalizáció és az állam gyengülése (dezetatizáció) azonban együtt jár a lokális erősödésével, ideértve a lo kális közösségeket is. Sajátos vetélkedés indul meg az univerzális és a lokális között, egyre világosabbá válik a centralizált irányítás lehetetlenülése, erőteljesen megjelenik a decentralizáció és a szubszidiaritás követelménye, és mindezzel együtt talán nagyobb szerephez jut az ember és közössége. Az ezredforduló tájékán e valójában három folyamat (kisebbségvédelmi jogalkotás, európai integráció és a globálislokális ellentétpár felerősödése) egyszercsak mindenki számára felismerhetően találkozik s
