Reggeli Sajtófigyelő, 2004. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-08-19
17 össz ekapcsolódik egymással. Az európai integráció fordulóponthoz érkezik, világossá válik, hogy 25, 28, 30 taggal az intézményrendszer nem működhet tovább az eddigi módon, erősebbé, átláthatóbbá és demokratikusabbá kell azt tenni, és ez egyaránt kizárja a hagy ományos államközinemzetközi módszerek elsődleges alkalmazását és egy centralizált, központból irányított európai birodalom megteremtését. Újat kell kitalálni, túl kell lépni a több évtizedes hagyományos vitán, ami lényegében a nemzetek Európája (értsd: ta gállamok Európája) és a nemzetek feletti Európa (értsd: tagállamok feletti Európa) hívei között folyt. Be kell látni, hogy Európa jelentős részében a nemzeti közösség és az állam nem esik egybe, a nemzeti önazonosság, nyelv és kultúra nem azonos az állampo lgári minőséggel. Észre kell venni, hogy a területnél fontosabb az ember, az államhatárnál az ember lelkikulturális hovatartozása és önazonossága. Sokan mondják, hogy a demokrácia, legalábbis a politikai marketingre épülő modern tömegdemokrácia válságban van, a beszéd felfalja a tartalmat, a látszat a valóságot. Minderre túlságosan könnyű az ismert churchilli idézettel válaszolni, sokkal inkább azon kell gondolkodni, hogy hogyan lehet e helyzetből kiutat találni, és a valóságos demokráciát fenyegető veszél yeket mérsékelni. A hamis próféták ismét próbálkozhatnak ideológiák gyártásával és a demokrácia nyílt vagy burkolt korlátozásával. A megoldás pedig nem a kevesebb, hanem a több demokrácia, a döntéshozatali szinteknek lehetőség szerint az érintett emberi kö zösséghez történő telepítése, a keresztény értékvilágban gyökerező szubszidiaritás elvének a lehető legszélesebb körű érvényesítése, a decentralizáció, az önkormányzatiság és a közösségi önrendelkezés lehető legszélesebb körű elismerése és befogadása útján . Az abszolút területiség elvére épülő homogén, centralizált, bürokratikus nemzetállamoknak Jean Bodinnel és a vesztfáliai békével kezdődött uralma - úgy tűnik - a végéhez közeledik, a jakobinus állameszme - mérhetetlen károk és szenvedések előidézése ut án - talán most végérvényesen megbukik. Rousseau, Robespierre (és Lenin) helyett kövessük inkább Montesquieut és Tocquevillet, sőt a (nem a marxizmusra épülő) szocializmusról álmodók Proudhontól se riadjanak vissza, hiszen e sokat támadott, számkivetett gondolkodó is a föderális elv megvalósulásában látta az autoritás és a szabadság dilemmájának a feloldását. És ezzel kapcsolatban Európa ismét adhat valami nagyon fontosat saját népeinek és a világnak. Az európai építkezés ugyanis már évtizedek óta az ab szolút területiségre és az állampolgári kötelék kizárólagos voltára építő homogén nemzetállam koncepciójával szemben halad, és akarvaakaratlan egyre erősödő mértékben ismeri el, fogadja be az emberek, ideértve a kisebbségek közösségeit. Az európai integrá ció tehát egyszerre nyit a regionalizmus, a helyi és területi önkormányzatiság, az önrendelkezési valamint a területhez nem kötött közösségek jogainak elismerése irányába. Ma már világos, hogy nemcsak a homogén nemzetállamot utasítja el, hanem a centralizá lt európai birodalmat is, hiszen lényege a sokszínűség, az Európát alkotó nyelvi, kulturális és nemzeti közösségek önazonosságának a megőrzése. Így tud kontinensünk túllépni azon a XIX., majd a XX. századon, amely a homogén nemzetállamok hatalmának erősíté sével, területük növelésével és e nemzetállamok egymás közti konfliktusainak elkerülhetetlenné tételével írta az európai népek tragikus történetét. Mindez pedig lehetetlen az emberi közösségek egyik legfontosabbika, a kulturális nemzet jogainak elismerés e nélkül. Aki nem érti meg a közösségi jogok, a nemzeti kisebbségek közösségi jogainak szerepét a jelenlegi európai fejlődésben, az nem érti Európát és nem érti az európai integráció lényegét. Aki a közösségi jogok konkrét megjelenítését, az önkormányzatis ág, a közösségi önrendelkezés különböző formáinak érvényesítését, és erre irányuló, demokratikusan és legitim módon kinyilvánított közösségi akarat esetén a területi autonómia igényét Európaellenesnek ítéli, az sajnos az európai építkezés legfontosabb, lé nyegi elemével nincs tisztában, és XIX. századi eszméket próbál a XXI. század európai folyamataival szembeállítani. A területi autonómia igénye nem az ördögtől való, hanem egy adott közösség erre irányuló akaratában leli legitimációját. A demokratikus al apelvek érvényesítésének lényege, hogy ezt az akaratot engedjük alkotmányos formában kifejezni, megteremtve az akarat kifejezésének intézményi és jogi feltételeit, és ha az adott, regionális dimenzióban, tehát területileg is jól azonosítható közösség akara ta a területi autonómia valamilyen formájának a megvalósítására irányul, akkor komoly párbeszédet kezdünk az igény megvalósításának lehetőségeiről, kereteiről és módozatairól. Ennyi ma a minimális európai követelmény, nem több és nem kevesebb.
