Reggeli Sajtófigyelő, 2004. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-07-30
6 csütörtökön Budapesten. Kozma József (MSZP) az MT Inek úgy nyilatkozott, hogy a Fidesz politikusok feszültséget keltenek, s ezzel ártanak az erdélyi magyaroknak. "Az erdélyi magyarság autonómiájának alapvető fontosságú kérdésében igen mély a nézetkülönbség kormány és ellenzék között, pedig egy nemzet i egység kialakításával, az EU segítségével Magyarország képes lehet kikényszeríteni az autonómiát Romániában az uniós csatlakozási tárgyalások keretében" - jelentette ki sajtótájékoztatóján Németh Zsolt. Szerinte a magyar külpolitika "sodródó, erőtlen , koncepciótlan, elvtelen, ez pedig arra a következtetésre juttatja a Fideszt, hogy a szocialista kormány sem nem akarja, sem nem képes felvállalni az alapvető nemzeti érdekeket". "A felemelt kezet kérjük számon, nem az ökölrázást" - jelentette ki. Mint mondta, a Fidesz támogatja Románia EUcsatlakozását, de minden csatlakozó országnak meg kell felelnie a demokrácia követelményeinek, amelynek részét képezi a kisebbségi jogok biztosítása, "ez az alkotmányos szerződésben és a koppenhágai kritériumokba n is benne van". Hozzátette: a Fidesz az autonómiát az egyetlen lehetséges reálpolitikának tartja, azt a formát, ami képes lehet megállítani a határon túli magyarság számának drámai csökkenését, és a leghatékonyabban biztosítja az identitás megőrzését a szülőföldön. Németh Zsolt szerint a kulturális és területi autonómia Európa második legnagyobb kisebbségének, a magyaroknak ugyanúgy jár Romániában, mint ahogy NagyBritanniában a skótoknak, a walesieknek, íreknek, Franciaországban a korzikaiaknak, S panyolországban a katalánoknak és a baszkoknak, Finnországban a svédeknek, Belgiumban, Dániában és Olaszországban a németeknek, Németországban a dánoknak, Svájcban a rétorománoknak. "Az autonómia összhangban van az uniós jog betűjével, szellemével, fej lődési tendenciájával egyaránt" - tette hozzá Németh Zsolt. A Fideszfrakció külügyi kabinetvezetője kiemelte: Románia csatlakozási tárgyalásai egyedülálló történelmi esélyt jelentenek az erdélyi magyarság számára jogaik kiszélesítése terén. "A kor mány számára is történelmi esély, de történelmi felelősség egyben ez, amit ki kell használni" - szögezte le Németh Zsolt. Hozzáfűzte: egy demokráciában megkerülhetetlen másfél millió ember, az erdélyi magyarság egyöntetű akarata az autonómia megteremt ésére, "még akkor is, ha eltérő a hangsúly egyes romániai magyar szervezetek között". Németh Zsolt idézett az Európa Tanács helyi és regionális kongresszusának friss jelentéséből, amely szerint elfogadhatatlan volt két hónappal a romániai helyhatósági választások előtt a választójogi törvényt módosítani, kirekesztve ezzel a Magyar Polgári Szövetséget a választáson történő indulásból. Mint mondta, Romániában most ismét hasonlóan diszkrimináló törvénymódosításra készülnek a novemberi parlamenti válasz tások előtt. "Romániában nagymértékű a demokrácia deficitje, ami megkérdőjelezi alkalmasságát az EUtagságra" - hangoztatta Németh Zsolt, aki a szólás- és a gyülekezési szabadság korlátozásait, a rendőri fellépéseket is kifogásolta. Kérdésre válasz olva Németh Zsolt elmondta: Orbán Viktor Fideszelnök, volt miniszterelnök a bálványosi szabadegyetemen arról beszélt, hogy alkudozva nem lehet autonómiát teremteni, Európában ugyanis az egyértelmű tömeges akaratnyilvánításnak van meghatározó szerepe. Németh Zsolt üdvözölte a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szeptember 11re történt összehívását, és reményét fejezte ki, hogy a rendezvényre a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Szász Jenő elnökölte Magyar Polgári Szövetség is meghívá st kap. Kozma József (MSZP) csütörtökön este Németh Zsolt nyilatkozatára reagálva az MTInek azt hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság helyzete nem javul, ha növelik körülöttük a feszültséget. "Tudjuk, hogy az erdélyi magyarok autonómia igénye i ndokolt, ám a zsarolás, a kikényszerítés, a populista szólamok csak növelik a feszültséget az erdélyi magyarság körül, és helyzetük nem javul" - mondta a szocialista országgyűlési képviselő. Kozma József alapvető nemzeti érdeknek nevezte, hogy a Románi ában élő magyarok rövid időn belül az EU polgárai legyenek.