Reggeli Sajtófigyelő, 2004. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-07-12
17 A kormányátalakítás keretében Nastase pártmunkára irányította át az eddigi munkaügyi, hírközlési és agrárminisztert, míg a szociális és adminisztr atív feladatok intézésére új, minisztériumi rangú hivatalt kreált. Az átalakítás indokául az európai integrációs igényeket említette. Ugyancsak az Európai Unióhoz való csatlakozás szükségleteivel magyarázta azt, hogy az augusztusi rendkívüli pártkongresszu s elé terjeszti a párt- és kormánytisztségek szétválasztására vonatkozó határozati javaslatot. A leendő kormányban menedzser típusú miniszterekre lesz szükség – mondta. Nastase egyelőre lebegteti, hogy jelöltetie magát a köztársasági elnöki posztra, de a Rompress bizonyosra veszi, hogy az augusztusi pártkongresszuson erre is sor kerül. Theodor Stolojan, a liberálisdemokraták elnökjelöltje a lebegtetést nem politikai taktikának, hanem Nastase „politikai éretlenségének” tulajdonítja. A politikai minivál sággal egyidejűleg jelentette be a kormány szóvivője, hogy a kabinet jóváhagyta a Petrom nemzeti olajtársaság privatizációs terveit; ennek részletei azonban titkosak. A megállapodást július végén írják alá. A privatizációs bizottság az osztrák OMVt válasz totta ki a Petrom privatizációjáról folytatandó közvetlen tárgyalások lebonyolítására, de az is titok, hogy a cég mennyit ajánlott a Petromért. A román cég tavalyi üzleti forgalma mintegy kétmilliárd euró volt, évente hatmillió tonna kőolajat és hatmilliár d köbméter földgázt termel ki, két nagyobb olajfinomítója és 600 üzemanyagkútja van. vissza Belgrád elítélte az atrocitásokat Kovács László a szerbiai kisebbségek védelmére hívott fel Kovács László külügyminiszter tegnapi szerbiai tárgyalópartnerei a leghatározottabban elítélték a vajdasági magyarellenes atrocitásokat, de arról a jelek szerint nem esett szó, hogy az eddiginél szigorúbb hatósági intézkedéseket szorgalmaznának. Kovács, aki Borisz Tadics, júniusban megválaszt ott szerb elnök beiktatásán képviselte hazánkat, Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnökkel és Vuk Draskovics szerbmontenegrói külügyminiszterrel folytatott tárgyalásain egyaránt hangsúlyozta: a szerbiai kisebbségek - köztük a magyar kisebbség - védelmét nem csupán Magyarország igényli, hanem a NATO és a z Európai Unió is, melynek alkotmányába éppen magyar kezdeményezésre került bele egy ilyen értelmű alapelv. Borisz Tadics, Szerbia új köztársasági elnöke tegnap a szerb parlament ünnepélyes ülésén - Kostunica miniszterelnök és a kormány tagjai jelenlétébe n - tette le a hivatali esküt. Tadics ezt követően a parlament épületével szemben álló államfői rezidenciára távozott, ahol az államfői feladatokat ideiglenesen ellátó parlamenti elnök, Predrag Markovics hivatalosan átadta az elnöki jogköröket. Tadics az e lső nem kommunista szerb államfő. Az Európabarátnak tekintett új szerb elnök mandátuma öt évre szól. Kovács László külügyminiszter tegnapi szerbiai tárgyalópartnerei a leghatározottabban elítélték a vajdasági magyarellenes atrocitásokat, de arról a jelek szerint nem esett szó, hogy az eddiginél szigorúbb hatósági intézkedéseket szorgalmaznának. Kovács, aki Borisz Tadics, júniusban megválasztott szerb elnök beiktatásán képviselte hazánkat, néhány órás látogatást tett Belgrádban. A Vojiszlav Kostunica sze rb miniszterelnökkel és Vuk Draskovi cs szerbmontenegrói külügyminiszterrel folytatott tárgyalásairól Kovács László a belgrádi magyar nagykövetségen tájékoztatta az újságírókat. Mint elmondta, mindkét politikus előtt hangsúlyozta: a szerbiai kisebbségek - köztük a magyar kisebbség - védelmét nem csupán Magyarország igényli, hanem a NATO és az Európai Unió is, melynek alkotmányába éppen magyar kezdeményezésre került bele egy ilyen értelmű alapelv. Magyarország minden NATO- és EUfórumon támogatja SzerbiaMontenegró euroatlanti integrációját, a zt, hogy déli szomszédunk mihamarabb békepartneri viszonyra léphessen a NATOval, és hogy lekerülhessen az EU vízumköteles listájáról. Hangsúlyozzuk azonban, hogy véget kell vetni a nemzeti kisebbségek elleni atrocitásoknak. Koszovóban, ahol a szerbek az á ldozatok éppúgy, mint a Vajdaságban, ahol a magyarokat és más közösségeket éri bántódás. Kovács kifejtette, hogy e szempontból nagy reményeket fűz Borisz Tadics elnöki tevékenységéhez, és természetesen sokat vár Kostunica miniszterelnöktől, és Draskovics külügyminisztertől is. Felvetette: a