Reggeli Sajtófigyelő, 2004. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-07-12
18 szerbmontenegrói diplomácia irányítója jelöljön ki e gy magas rangú diplomatát, aki ez ügyben kapcsolatot tarthatna Budapesttel. Javaslatát tárgyalópartnere szívesen fogadta. Kostunica miniszterelnök elítélte a magyarellenes atrocitásokat, és közölte: a héten összehívja a szerbiai pártok, egyházak és más t ársadalmi szervezetek képviselőit, hogy velük vitassa meg, hogyan lehetne megoldani ezt a problémát. Draskovics külügyminiszter újságíróknak adott tájékoztatóján úgy fejezte ki magát, hogy a kisebbségek helyzete az a tükör, amelyben a többség megláthatja ö nmaga arcát. Emlékeztetett: a szerbeknek, akik védelmet követelnek koszovói nemzettársaik számára, kötelességük ezt megadni azoknak a népcsoportoknak, akik az ő földjükön élnek. Mint mondta, a leghatározottabban elítéli a magyarellenes kilengéseket és azok at a "primitív figurákat", akik e népcsoport ellen uszítanak. A politikus a magyarellenes kilengéseket a milosevicsi erők "utolsó vonaglásának" nevezte, melyekkel nem vállal közösséget sem a szerb nép, sem pedig a szerb állam. Draskovics emlékeztetett arra , hogy az atrocitások kezdeményezői közül többet elfogtak, és bíróság elé állítottak, bár elismerte, hogy ami az ügyben történt, nem elégséges. Kovács László, aki néhány órán belül két sajtótájékoztatót is tartott Belgrádban, szükségesnek mondta a fokozo tt hatósági intézkedéseket, de hangsúlyozta: hosszú távon az emberek megfelelő nevelésére is szükség van. Személyes véleményeként felvetette: erre elsősorban azoknak az elkeseredett szerb menekülteknek van szükségük, akiket a Vajdaságban telepítettek le, é s akik az ottani magyarságban egyfajta bűnbakot találtak. A magyar külügyminiszter elmondta vendéglátóinak, hogy Medgyessy Péter kormányfő szívesen ellátogatna Belgrádba, amit azok örömmel fogadtak. A magyar diplomácia vezetője kollegáját, Vuk Draskovicsot hívta meg Budapestre. Kepecs Ferenc (Belgrád) vissza Beiktatták Boris Tadicot A vajdasági kisebbségek védelméről tárgyalt Kovács László A kisebbségek védelme nemcsak Magyarország, hanem i mmár az Európai Unió és a NATO elvárása is – nyilatkozott Kovács László Belgrádban, ahol részt vett Boris Tadicnak, Szerbia új elnökének ünnepélyes beiktatásán. Magyarország külügyminisztere szerint evvel a belgrádi vezetők is tisztában vannak. Szerb ia helye Európában van – jelentette ki tegnapi beiktatásakor Boris Tadic, az államszövetség új elnöke - fotó: reuters – Marko Djurica "A kisebbségek helyzete az a tükör, amelyben a többség láthatja valódi arcát" – mondta Vuk Draskovic, Szerbia és Monteneg ró államközösség külügyminiszter e a magyar kollégájával való tárgyalás után. Draskovic az első belgrádi tisztségviselő, aki nyilvánosan a "leghatározottabban" elítélte a vajdasági magyarok elleni támadásokat. "Érzékelte a probléma súlyát" Szerbia miniszterelnöke is. Vojislav Kostunica k özölte Kovács Lászlóval, hogy a jövő héten találkozót kezdeményez a kisebbségi nemzeti tanácsok, a kisebbségi pártok és egyházak vezetőivel, illetve a szerbiai belügyminisztérium képviselőjével. Kostunica kész magyarlakta településekre látogatni, hogy ezze l is jelezze, a belgrádi kormány komolyan veszi gondjaikat. A vajdasági magyarok és más kisebbségi polgárok elleni atrocitások "szélsőségesek kilengései", "nem jellemzők a szerb társadalomra" – vélekedett a szerbiai kormányfő. A kisebbségi politikusok kor ábban többször fölrótták a kormányfőnek, hogy meghallgatja ugyan panaszaikat, nem tesz semmit védelmükben. Az idei év első öt hónapjában több etnikai indíttatású támadás volt, mint Slobodan Milosevic vezetése idején – mondta Esad Dzudzevic, a szerbiai parl ament illetékes bizottságának elnöke szombaton. "Magyarország stabil és demokratikus SzerbiaMontenegróban érdekelt – mondta Kovács László. – Hazánk kész támogatást nyújtani az EU és a NATO minden fórumán, s szívesen megosztja tapasztalatait az euroatlant i integráció előkészítéséhez" – tette hozzá. Belgrád számára a legfontosabb az európai integráció, a szomszédokkal való jó kapcsolat, illetve a Washingtonnal, Moszkvával és Brüsszellel való kiegyensúlyozott viszony – mondta beiktatási beszédében Boris Tad ic, Szerbia új elnöke. Együtt kell működni a hágai Nemzetközi Törvényszékkel, mert az euroatlanti csatlakozásnak ez az alapfeltétele – mondta Tadic.