Reggeli Sajtófigyelő, 2004. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-06-08
11 Nem sikerült az RMDSZnek visszaszerezni Marosvásárhely négy éve elveszített polgármesteri posztját. Az eddigi városvezető, Dorin Florea sebészorvos – függetlenként, de több párt, köztük a kormányzó szociáldemokraták támogatásával – a leadott voksok 5556 százalékát szerezte meg. Az RMDSZ jelöltje, Kelemen Atilla állatorvos, a szövetség képviselőházi frakciójának vezetője mindössze 4041 százalékot gyűjtött be. "Ezek vagyunk, ennyi en vagyunk" – mondta rezignáltan Markó Béla RMDSZelnök, amikor egymás után érkeztek a részeredmények, és lassan nyilvánvaló lett a vereség. Markó arra utalt, hogy a fásult marosvásárhelyi magyar közösség egyrészt megosztott, másrészt egyre fogyatkozik. Ke lemen Atilla nagyobb öntudatot várt volna a választóktól, de maga is beletörődve fogadta vereségét. Úgy gondolja: szembe kell nézni azzal, hogy Marosvásárhely magyar szempontból a szórványosodás útjára lépett. Florea pedig négy év alatt bebizonyította, ho gy türelmetlen, néha arrogáns ugyan – aki a gyanús üzletektől sem riad vissza – , de városvezetőként kétségtelenül látványos eredményeket mutatott fel. A nem végleges, s így nem hivatalos adatok szerint a helyi – 23 tagú – tanácsban 12 mandátummal megmarad az RMDSZes többség. Ez azt jelenti, hogy a következő négy évben folytatódik az iszapbirkózás a közgyűlés és a polgármester között. Azonban borítékolni lehet, hogy a városvezetőnek magyar helyettese lesz. Kiderült, a mintegy 48 százalékot kitevő magyar k özösség számos tagja már csak papíron marosvásárhelyi lakos. Sokan átmenetileg Magyarországon tanulnak vagy éppen dolgoznak. Ez az ideiglenes állapot az esetek nagy többségében idővel állandósul, s így egyre kevesebb magyar fog élni Marosvásárhelyen. vissza Munka nélkül a határon túli műsorok készítői? Magyar Hírlap 2004. június 8. Szerző: Herczeg Dóra Pánik tört ki a határon túli műsorok főszerkesztőségénél, ugyanis a dolgozók attól tartanak, hogy a tévéelnök Rudi Zoltán megszünteti az általuk gyártott műsorokat. Az MTV kuratóriumához közeli források szerint a köztévé ősztől a Duna Televíziótól venné át a hasonló produkciókat. A döntéssel 120 határon túli televíziós szakember válna munkanélkülivé. Félelemmel telve vár ják a kényszerű nyári szünet végét a határon túli magyarokról az anyaországot informáló televíziós szakemberek, ugyanis attól tartanak, hogy ősszel megszűnnek műsoraik. Az MTV nyári takarékos üzemmódú műsorstruktúrájában ugyanis kizárólag a Kárpáti Krónika kapott helyet. Médiaberkekben azt rebesgetik, hogy Rudi Zoltán tévéelnöknek a Duna TVvel kötendő együttműködési megállapodásának eredményeként, a határon túli magyar műsorokat a köztévénél jóval kevesebb pénzből gazdálkodó Duna TV gyártaná le az MTVnek . Peták István, az MTV kuratóriumi elnökségének MDFes tagja lapunknak azt mondta, hogy a nagykuratórium alakuló ülésén maga is megdöbbent, amikor a tévéelnök közölte a civil delegáltakkal: a nehéz anyagi helyzet orvoslásához hozzátartozhat, hogy átgondol ják, gyártsone határon túli műsorokat az MTV, vagy vegye át azokat a Duna TVtől. "Valóban szükség van az MTV és a Duna TV közti egyeztetésre, fontos, hogy összehangoljuk a két köztévé műsorstruktúráját. Azt azonban furcsállom, hogy a határon túli magyaro król szóló műsorokkal kapcsolatos tervek előkészítéséről nem értesül az elnökség, és a grémium elnöke a tudtunk nélkül tárgyal a Duna TVvel. Amennyiben ennek a szándéknak további jele lesz, az MDFes kurátorok együtt lépnek fel az ellen" – mondta Peták. A köztévében jelenleg a Kárpáti Krónika, a Héthatár, a Magyar Ház, a Palackposta, a Szórvány, a Kézfogás és a Határátkelő foglalkozik a határainkon túl élő magyarságot érintő problémákkal. Az éves büdzséből a hét tematikus produkció mindössze 133 millió fo rintot von el, ami ismerve a köztévé szórakoztató műsorainak költségvetését, elenyésző összeg. Az MTVben a rendszerváltás után három évvel – Peták István elnöksége alatt – kezdtek szervezeti egységbe tagoltan foglalkozni a környező országokban élő honfit ársainkkal. A Duna TVhez alelnöknek átigazolt Belénessy Csaba vezetése alatt megerősödött a környező országokban élő tudósítókból álló hálózat, amelynek 120 tagja Erdélyből, a Vajdaságból, a Felvidékről, Kárpátaljáról és a Muravidékről szállítja a híreke t a köztévének.