Reggeli Sajtófigyelő, 2004. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-06-17
17 sem azért kezdett agresszív kampányba a Fidesz, mert egyértelművé vált volna elkötelezettsége az idõközben adottsággá vált EU iránt, hanem nagyjából azért, amiért az uniót konzekvensen ellenzõ MIÉP: ha már uniós gúzsba kényszerült a magyar, legyen, aki va lóban az õ érdekét képviseli. Ezért kellett volna az igaz magyarnak Brüsszelbe szavaznia Hegedűs Lórántot, pártja szlogenje szerint "a magyarság püspökét" (nem is értem, miért nem emelték föl szavukat e kisajátítás ellen a többségi katolikusok), hiszen k i más tudná jobban képviselni nemzeti érdekeinket az unióban, mint az, aki eleve pokolba kívánja az egészet. A nemzeti petíció aláíratásán szorgoskodó Fidesz láthatóan egyeztetett unióbeli testvérpártjaival, amelyek szintén otthont és munkát követeltek, bá r a magyar testvér ezeket még megfejelte olcsó gázzal és gyógyszerrel meg m űködésképtelen, ámde állami kórházakkal. A többi, nemzetietlen párt nyilván nem akarja, hogy a polgárok dolgozzanak, lakjanak, fűtsenek és gyógyuljanak. Az MSZP és az SZDSZ csak tõkést és tõkét akar, a népet és a verítéket (no meg a mosott ruhát) meghagyja a nemzeti oldalnak. Így kerek a világ, ha a Fidesz, a Munkáspárt és a MIÉP közös szemüvegén át nézzük. Azért egész olcsón megúsztuk ezt a kampányt: sokkal kevesebb felelõtlen ígéret hangzott el az elmúlt hetekben, mint a honi parlamenti választások elõt t szokott. 2002ben pontosan tudtuk, hány százmilliárdba került nekünk az utolsó hetek ígéretlicitje, és hogy hány évig nyögjük majd. Most ilyen értelemben nem volt tétje a dolognak, hiszen a kormánypártok megállták osztogatás nélkül, a Fidesz pedig még le galább két évig nem tudja elkölteni ígéretei százmilliárdjait (utána meg, ha mégis módja lesz rá, majd nem akarja). Az EPválasztás kampányában meglepõen kevés szó esett Európáról, így még az sem zárható ki, hogy van, akinek a kampányt követõen is Esterh ázy Péter jut eszébe az EPrõl. Talán jobb is, hogy nem vált témává az Európai Unió, mert nagy eséllyel csak tovább növelte volna a homályt. Hiszen mit várjunk politikusainktól, ha értelmiségünk krémjének fejében is meglehetõs a z űrzavar az unió mibenlétérõl. Itt van mindjárt a Narancs publicisztikai rovatában folyó vita, amelybõl kiderül, hogy Dobrovits Mihály a közgazdasági racionalitástól félti a kontinentális Európa demokráciáit. Nevezetesen attól, hogy amennyiben a költségveté si hiány vagy az államadósság mértékére bizonyos szakmai korlátokat állítanának fel, akkor sérülne a népszuverenitás legfõbb szervének, a parlamentnek az autonómiája. Hát persze, sérülne. Mint ahogy akkor is sérült alaposan, amikor tagjává váltunk az uni ónak, amit egyébként, ha jól értem, D. M. is helyesel. Mert május 1jétõl kezdve a mi kormányainknak és parlamentjeinknek is a maastrichti kritériumokra kell vetniük vigyázó szemüket. Márpedig annak öt elemébõl pontosan kettõ (a folyó hiányra és az államad ósságra megszabott limitek) közvetlenül is érinti a parlament hatókörébe tartozó költségvetést. Az uniós csatlakozással ugyanis vállaltuk, hogy gazdaságpolitikánkat szõröstülbõröstül alárendeljük az euró bevezetésének, annak pedig a parlament döntési szab adságát sértõ konvergenciafeltételei vannak. D. M. feltételezésével szemben (sajnos) nem munkahelyem, a Pénzügykutató Rt. találta fel a spanyolviaszt, és persze (sajnos) a haszonélvezõje sem lehet a fiskális hatóság ötletének, amint azt erõs felindultság ában sugallja. Így attól sem kell tartania, hogy "egy magáncég együttes döntési, de még inkább ellenõrzési és vétójogot nyerne a Magyar Köztársaság népszuverenitásának legfõbb szervével szemben". D. M. sejtetésével szemben az államháztartási reform esélye it latolgató Narancspublicisztika íróinak semmi közük ahhoz a Pénzügykutató Rt.hez, amelynek két munkatársa, Neményi Judit és Petschnig Mária Zita Az euró bevezetésének makrogazdasági feltételrendszere és kilátásai Magyarországon cím ű elemzésében valóban megpendíti a független fiskális tanács intézményét (a 80 oldalas tanulmány letölthetõ a megrendelõ Pénzügyminisztérium honlapjáról). Hogy mennyire nem a pénzügykutatós szakértõk hataloméhségét, netán diktátori hajlamát tükrözi a fis kális tanács (nem hatóság!) ötlete, a tanulmány néhány sorából kiderül: "A kiadási plafonok rendszerétõl a fiskális politika viselkedési kódexén keresztül a független fiskális tanács létrehozásáig számos jó példa áll rendelkezésre arról, hogyan lehet megfé kezni a (gazdaság)politikusok költekezési éhségét. (É) Szabályalapú rendszer m űködik többek között Dániában, Finnországban, Svédországban. Az Egyesült Királyságban pedig a sikeres fiskális konszolidáció kereteit a fiskális politikai magatartási kódex alapozta meg, amit
