Reggeli Sajtófigyelő, 2004. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-06-10
7 ez mintegy negyvennel több, mint a 2000es helyhatósági választások első fordulójában , a második körben a párt 42 jelöltje méreti meg ismét magát. A magyar párt számára azonban mindennél többet jelent, hogy - a PSDvel összefogva - sikerült megbuktatnia Gheorghe Funar (PRM) kolozsvári polgármestert. A választás előtt sokan bírálták az RM DSZt, amiért a rendszerváltás óta először nem állított saját polgármesterjelöltet Kolozsváron, a taktika azonban bevált: a román lakosság nagy része által is egyre többet bírált Funar 22 százalékos eredménnyel csúfosan megbukott. A második fordulóba - fejfej mellett - a Markó Béla vezette RMDSZ által is támogatott Ioan Rus belügyminiszter (40 százalék), valamint a demokrataliberális koalíció jelöltje, Emil Boc (33 százalék) jutott be. A második forduló kimenetele egyelőre megjósolhatatlan, az RMDSZ ugyan továbbra is Rust favorizálja, ám a közvéleménykutatások szerint a kincses város magyarjainak egy része számára Boc szimpatikusabb, ráadásul az ő támogatására szólította fel híveit Funar is. Az előzetes eredmények alapján már az első forduló után biztos, hogy Marosvásárhelynek Dorin Florea személyében román polgármestere lesz, míg Székelyudvarhelyen az RMDSZjelölt ellenében függetlenként indult eddigi városvezetőnek, Szász Jenőnek sikerült megőriznie posztját. Temesváron a parasztpárti Mircea Ciuhandu, Cs íkszeredában pedig Ráduly Róbert lesz a város első embere. A felemás választási eredmény aligha adhat okot felhőtlen örömre a kormánypártnak, mely ráadásul könnyen lehet, hogy rövid időn belül szembesülhet a reformok folyamatos halogatásának következmény eivel is. Az Adrian Nastase által vezetett, derekas makrogazdasági eredményeket felmutató kabinet - az első negyedévben a GDP 6,1, az ipari termelés 5,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, nyolc hónap után áprilisban először mutatott aktívumot a külkereskedelmi mérleg, a munkanélküliség pedig 7,7 százalékra csökkent - négy év alatt sem tudta felszámolni az állami monopóliumok közti körbetartozást. Az olajipari Petrom eladása (HVG, 2004. május 29.) ellenére késik az energiaszektor privatizációja, miközben sokan a kiterjedt korrupciót okolják a külföldi nagybefektetők távolmaradása miatt. A teljesítetlen reformvállalások igencsak lerontották Románia brüsszeli megítélését, még akkor is, ha a jövő heti EUcsúcson Bukarest reményei szerint bejelentik : az ország akár 2005 első felében is - az örök riválisnak számító Bulgáriával együtt - aláírhatja a csatlakozási szerződést. Az októberi országjelentéstől azonban Bukarest máris retteg - attól tartva, hogy ismét működésképtelen piacgazdaság jelzőt kap , ezért lóhalálában igyekszik lezárni az évek óta nyitott tárgyalási fejezeteket. Szakemberek ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy a mostani sietségnek később katasztrofális következményei lehetnek, főként az amúgy is padlón heverő mezőgazdaságban. Az agrár, va lamint a pénzügyiköltségvetési fejezetet épp a választások előtti héten zárták le, de még azt is csak ideiglenesen, és hátravan hat kényes téma, így például a szolgáltatások szabad áramlása, az energia, a versenyjog és a környezetvédelem. A PSD píárosai által alaposan kihasznált NATOcsatlakozás fölötti eufória már a múlté, a helyhatósági választások június 20ai második fordulóját követően újabb lelkesítő célokat kell majd a választópolgárok elé tűzni. Az EUcsatlakozás mézesmadzagja mellett ilyen lehet a közelmúltban bejelentett pénzreform. A Mugur Isarescu jegybankelnök és csapata által kidolgozott kormányhatározattervezet értelmében 2005. június 1jétől négy nullát levágnak a lejből, így - hangoztatják elsősorban a nosztalgiázók kedvéért - ismét 25 b ani lesz majd a kifli. A zökkenőmentes átállás érdekében a jegybank a mostani 7 milliárd dolláros valutatartalékot meg akarja duplázni, mert attól tart, hogy a pénzreformtól félve a lakosság és a cégek dollárba vagy euróba menekítik megtakarításaikat. vissza Az arany ára – Miniszteri vizit Verespatakon HVG 2004. június 10. Szerző: Králik Lóránd A helyszínen szerez benyomást a Torockóihegységben tervezett aranybányászatról Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter. A román h atóságok és a beruházó az uniós normák betartását ígérik, ami mérsékli a ciános technológia kockázatát.