Reggeli Sajtófigyelő, 2004. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-05-08
4 A fiatalembertől búcsúzóul öntapadó matricát, röpcédulát, nejlontasakot k aptam ajándékba, rajtuk az új szervezet stilizált zöldfenyős emblémájával, igen jó minőségben. Ennek a vásárfiának mégsem tudtam örülni. vissza RMDSZkampánynyitó Bikinivel Népszabadság • 2004. május 8. • Szerző: Tibori Szabó Zoltán Telt ház volt tegnap délután a nagyváradi Állami Színházban: itt tartotta kampánynyitóját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a június eleji helyhatósági választásra készülve. A nagy érdeklődés oka az volt, hogy ekkor mutatkoztak be a kö zönségnek a szövetség helyi önkormányzati tanácsos, illetve polgármesterjelöltjei. Őket előválasztásokon rangsorolták: ezeken csaknem kétszázezren voksoltak, mintegy 800 településen. Az RMDSZ által meghirdetett nyitás jegyében a csaknem ötezer tanácsos- és 150 polgármesterjelölt közé mindazok bejuthattak, akik vállalták a helyi közösségek előtti megmérettetést – függetlenül attól, hogy milyen politikai orientáció hívei. Gyakorlatilag bárki jelentkezhetett jelöltnek, és ugyanígy bárki részt vehetett a jel ölteket rangsoroló szavazáson. Az előválasztásoktól a Fidesz mintájára és támogatásával létrehozott Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) távol maradt. Az MPSZ – miután bejegyzését a bukaresti választási iroda megtagadta – úgy döntött, hogy függetlenként indít jelölteket a közelgő helyhatósági választásokon. Markó Béla RMDSZelnök szerint biztató jel, hogy a közvéleménykutatások szerint a szövetség továbbra is 6 százalékos támogatottságnak örvend. Az „együtt, szabadon” kampányszlogen azt jelzi, hogy az RMDSZ m egértette: az erdélyi magyarság számára az egység és a szabadság a legfontosabb érték. Az RMDSZnek az a célja, hogy a június 6i romániai önkormányzati választáson a jelenleginél több polgármesteri tisztséget szerezzen, és közben megőrizze önkormányzati tanácsosainak számát. Jól működő, kiváló emberekből álló önkormányzatokat szeretnének létrehozni a Székelyföldön. Azokon a településeken pedig, ahol a magyarság kisebbségben van, ésszerű koalíciók létrehozásával kívánják érvényre juttatni a magyar érdekeke t. Kolozsváron például a helyi RMDSZ még csütörtökön úgy döntött, hogy visszalépteti a polgármesterjelöltségtől Máté András Levente ügyvédet, hogy helyette Ioan Rus román belügyminisztert, a kormánypárt jelöltjét támogassa. Cserében a szövetség egyebek k özött kérte a Funarféle főtéri „régészeti gödrök” betömését, a kétnyelvű feliratozást és a két magyar egyetemi kar létrehozását. A nagyváradi Állami Színházban tartott tegnapi kampánynyitó keretében fellépett a helybeli Varadinum Kvartett és a kolozsvári Balance dzsessz- együttes is. A rendezvény később a közeli Szent László téren folytatódott, ahol a Bikini és a Zanzibár koncertezett. vissza Nők a Reménység Szigetén Népszabadság • 2004. május 8. • Szerző: Cz. G. Az erdély i magyar értelmiségi nők nehezen tudnak mit kezdeni azzal a kérdéssel, hogy milyen a kisebbségi sors női szemmel nézve. Nem tesznek lényeges különbséget a nők és a férfiak társadalmi szerepe között, nemi identitásuknál fontosabb tényező a magyarságuk. A ké rdés számukra sokkal inkább az, hogyan képesek megőrizni anyanyelvüket és kultúrájukat. Ez derült ki a Deáky Zita budapesti etnográfus vezetésével tartott fórumon, amelyet az Erdélyi Gyülekezet szervezett a Reménység Szigetén. A diktatúra elől Romániából elmenekült magyarok – az időközben elhunyt Németh Géza református lelkész közreműködésével – 1990ben hozták létre az Erdélyi Gyülekezetet. A Honvédelmi Minisztérium később az Örs vezér terétől nem messze lévő, használaton kívüli laktanyát adományozott a gyülekezetnek. A főként