Reggeli Sajtófigyelő, 2004. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-05-28
9 háztetőkön mesterlövészek jelentek meg. Rendőrök és civil ruhás nyomozók igazoltatják az utasokat a pályaudvarokon. Külföldről bérelt csúcstechnikával felszerelt helikopterek ellenőrzik Pozsony légterét , ahová ma délelőtt érkezik meg a több mint hatszáz küldött többsége. Készenlétben áll egy mobillaboratórium is, amely vegyi vagy biológiai terrorakció esetén meghatározná a mérgező anyagot. Vladimír Palko belügyminiszter lapunk megkeresésére elmondta, ho gy a rendőrök több hétig tartó, különleges kiképzésben részesültek. Tizenhétmillió koronáért (százötmillió forintért) korszerűsítették a felszerelésüket. Magda Krasulová rendőrségi szóvivő felhívta a figyelmet arra is, hogy a szigorított ellenőrzés miatt n agy torlódások várhatók a magyar – szlovák határátkelőkön is. vissza Rimaszombat: Petőfiszobor avatása NSZ • 2004. május 28. • Szerző: Sz. J. P. Szombaton avatják fel Rimaszombatban (Rimavská Sobota) Petőfi Sándor szobrát. Az alkotást Ferenczy István gömöri tanítványa, Izsó Miklós készítette volna, és eredetileg úgy tervezték, hogy a magyar fővárosban állítják fel. Ám a művész hirtelen halála miatt az elképzelés meghiúsult. Végül Huszár Adolf Petőfiszobra került a budapest i Március 15e térre. Izsó művészi elképzelései gipszmintában maradtak meg, amelyet megőriztek a helyi Gömörkishonti Múzeumban. Évekkel ezelőtt a rimaszombati civil szerveződések és a helyi kulturális intézmények képviselői úgy határoztak, hogy a művet br onzba öntetik, és köztéren állítják ki. Végül a B. Kovács István muzeológus vezette polgári szerveződések álma megvalósult: Győrfi Lajos magyarországi szobrászművész – elődjének elképzelése alapján – elkészítette a művet. viss za Tizenhét elnök Mamaiában NSZ • 2004. május 28. • Szerző: Dunai Péter, Kiküldött munkatársunk Hogyan érinti KözépEurópát az EUbővítés? Az unió új tagjai miként segíthetik az egyelőre kívül maradtakat? E kérdések jegyében kezdődött meg tegnap a ré gió tizenhét államfőjének tanácskozása a romániai Mamaiában, a Feketetenger partján. Mint a Magyarországot képviselő Mádl Ferenc köztársasági elnök – aki kétoldalú tárgyalásokat is folytatott – elmondta: hazánk érdekelt az EU további bővítésében, és kész tapasztalatainak átadására. A protokoll különleges eleme, hogy – Thomas Klestil leköszönő, illetve Heinz Fischer hivatalba lépő államfő személyében – Ausztriát ketten is képviselik. A városban különleges biztonsági intézkedések vannak érvényben. vissza Tőkés László furcsaságai NSZ • 2004. május 28. • Szerző: Demény Péter Tőkés László kétségtelenül érdekes ember. Hosszú évekig hajtogatja ugyanazt, hogy végül az ember azt hiszi, semmi mást nem tud mondani: egyszerűen képtele n kilépni abból a gondolatkörből, melyet leghívebben talán így írhatunk le: „én vagyok az igazság egyedüli letéteményese: a román politikusokkal semmi szín alatt nem lehet és nem szabad együtt politizálni”. Konok, egocentrikus személyiségnek tűnik, aki min denféle párbeszéd elől elzárkózik. Ám egyszerre csak bámulatos nagyvonalúságról tesz tanúságot: emlékezzünk, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében ő ajánlotta fel az RMDSZnek a párbeszédet, és ne feledjük, hogy olyan román személyiségek állnak köz el hozzá, mint Smaranda Enache polgárjogi aktivista. Most azonban ismét olyan nyilatkozatokat olvashatunk, amelyek kétségeket támasztanak bennünk Tőkés politikusi képességeit, sőt még jó szándékát illetően is. „Végül is nekünk nem is kell haragudnunk Funa r polgármesterre, mert még mindig jobb, ha Vadim Tudorral állunk szemben vagy Funar Gheorghéval, mert nekik ugyanaz van a kirakatban, mint a boltban. Legalább róluk tudjuk, az egyik antiszemita, a másik magyarellenes, vagy mindkettő magyarellenes. Nem árul nak zsákbamacskát, azt képviselik, amit